Keresés ebben a blogban

2021. február 19., péntek

Kell-e bátorság a boldogsághoz?

  
   Miután élettapasztalatainknak köszönhetően eljutunk az érettség bizonyos fokára, ami ugyan még nem érte el a petyhüdt, fonnyadt, netán lottyadt állapotot, múltunk mérlegeléséhez fogunk. Főleg, ha a jövő egyre inkább hasonlít egy lefelé ereszkedő sorompóhoz... Fázunk a jelenben. Akkor kezdünk azokra a melegebb, derűsebb tájakra menekülni, melyek csak emlékezetünk egyre homályosabb tárlóiban léteznek.
   Múltkoriban ismét felvetődött bennem a kérdés, egyik kedves Facebook ismerősöm megjegyzése nyomán. "Hát kellett is akkoriban "lezserség" ahhoz, hogy külföldre (méghozzá nyugatra!) menj férjhez!" Mire én azt feleltem: "Ibolya, máig is számtalanszor felteszem magamnak a kérdést: vajon bátorság vagy öntudatlan gondtalanság kellett hozzá?..." Vissza kell ehhez kanyarodni a múlt század hetvenes éveinek elejére, abba az időbe, amikor felengedőben volt a hangulat az országban, a pórázt is hosszabbra vették egy kicsit, s bár előzőleg behívtak "elbeszélgetésre" a Belügyminisztériumba, a hangnem tartózkodó, de nem ellenséges maradt.
   Elköltözésünk 1 év múlva (először Franciaországba, majd onnan bútorokkal kibővítve tovább Algériába) már sokkal bonyolultabb szervezést kívánt. Könyveim jó részét  -  melyektől nem akartam megválni  -  Szentesről el kellett vinni a Széchényi könvtárba, egyenként ellenőriztetni, nem akarok-e kicsempészni valami "nemzeti értéket". Ilyenem nem volt, könyveim csak számomra voltak felbecsülhetetlenek.
   Ruháim egy nagy ládában kaptak helyet: ki kellett bírniok a vonaton szállítást Laon-ig. Egy vámos eljött a lakásunkra és saját kezűleg (!) csomagolt el mindent, az utosó bugyogóig, szerencsére kesztyűs kézzel, majd lepecsételte a szállítmányt! Talán elképzelhető, milyen kínos volt számomra végigszenvedni ezt a procedúrát...
   Természetesen feltevődött a kérdés, milyen is lesz a jövőm Magyarországon kívül. Hiszen nem csak a munkám (szerettem tanítani!), hanem anyanyelvem, családom, öröklött kultúrám, egész addigi múltam kérdőjeleződik meg, valami ismeretlenért, amiről csak annyit tudtam, hogy első állomása Algéria lesz. Hát itt vetődik fel az a bizonyos "öntudatlan gondtalanság", ami annak idején már megelőzte másfél éves szovjetunióbeli tartózkodásomat is. "Majd kialakul!", ez volt a jelszavam, amikor úgy éreztem, hogy a választásom fontossága túltesz a kötelező aggályokon... Ismertem tétovázó természetemet, amely, ha "mérlegelni" kezd (Mérleg létemre nem csoda!), annak se vége, se hossza, s legtöbbször meghátrálásba torkollik! Ilyenkor inkább elhessegettem az aggályokat. "Majd meglátjuk", gondoltam bizakodón. Mert az voltam, mindennek ellenére optimista és az életben bizakodó! S az élet sokáig nem is hazudtolta meg.
   Talán ezért van, hogy ha az élet időközben alaposan meg is tépázta iránta érzett makacs bizalmamat, máig is maradt belőle egy kevés pislákoló parázs a hamu alatt ... 
(kép a Netről)
   

30 megjegyzés:

  1. A nem mindennapi életúthoz csodás fotót választottál! Bizalom (önbizalom?) az én vezérlőm is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klári, bizonyára mindenkinek mást mond majd a fotó! Nekem valamilyen titokzatos módon azt sugallta, hogy ő fejezi ki, amit mondani akartam, bár nem is próbáltam megmagyarázni magamnak, miért.
      Igen, azt hiszem, akkoriban önbizalmam is több volt, mint manapság... Remélem, jobban érzed magad.

      Törlés
  2. Élvezet olvasni amit írsz.
    Én is kerültem hasonló helyzetbe, választanom kellett, én nem voltam elég bátor, vagy túl sokat mérlegeltem? Maradtam, most úgy érzem, jól tettem, bár a másik út ismeretlen maradt számomra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Borka. Lényeg az, hogy most úgy érzed, jól választottál és nem maradt benned hiányérzet, mert azt a legnehezebb feldolgozni...

      Törlés
  3. Sok mindenen keresztül kellett menned, de te a boldogságot választottad, és ezért tenned is kellett. Optimista, az életben bizakodó voltál, és ez segített. Ilyen jó tulajdonságok vezettek végig ezen az úton, amit megtettél. Őrizd a megmaradtat, a pislákoló parazsat a hamu alatt továbbra is.Szükség van rá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, egyre nagyobb szükség van rá, Éva. Bizakodásom alaposan megcsappant a megpróbáltatások alatt, de ebből legtöbbünknek kijut, kinek ilyen, kinek olyan. Most már leginkább nyugalomra, szeretetre (a család, a barátok) vágyom, nomeg egy kis "alkotásra", ha képes leszek rá...

      Törlés
  4. A kérédésedre válaszolva szerintem bátorség kell a boldogsághoz, de megéri. A te példád ezt mutatja.
    A " Majd meglátjuk." szerintem jó mondat a mérlegelés ellen, hogy ne tántorodj el a célodtól.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, azt hiszem én is, hacsak nem ugrunk csukott szemmel a mély vízbe, ahogy én életemben legalább 3-szor megtettem... (pedig úszni sem tudok!...) Aztán vallom azt is, hogy utólag "minden úgy volt jó, ahogy volt", hiszen semmi sem csupán fehér, vagy fekete...

      Törlés
  5. Azt hiszem, nem is kell magyarázni a képet. Mindent elmond a látvány a saját nyelvén, ami tudható róla. Miért szép, miért több, miért a sziklák között, miért színes, stb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mick, csupán én magamnak akartam analizálni (levetkőzhetetlen szokásom szerint!), miért is erre esett a választásom?...
      De hamar abbahagytam, hadd őrizze meg rejtélyét számomra is.

      Törlés
  6. Megírtad már az egész történetet? Ha igen szívesen olvasnám. Nem tudok nyilatkozni a kérdésben, döntöttem jól és rosszul, hogy bátorság, vagy vakság kellett hozzá ezen gondolkodhatnék... De minek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márta, nem írtam meg eddig szinte semmit egészen. Ami velem történt, nagyrészt "morzsákban" olvasható a blogomon, többnyire az "emlékek" rovatban.

      "... ezen gondolkodhatnék... De minek?" Ebben teljesen igazat adok neked. Ha nincs rá belső szükséglet - ami elég kockázatos lépés különben - kár bolygatni a témát!

      Törlés
    2. ÍRJ! Homályba feledett emlékek segíthetnek eligazodni abban a korban...

      Törlés
    3. Irok is, sok száz oldal van már, mindkét nyelven, csak úgy magamnak, nomeg a blogjaimon a néhány olvasónak... Enélkül már el se tudnám képzelni!

      Törlés
  7. Névtelen20/2/21 12:11

    A közös blogban volt egy olyan témánk, azt hiszem így: Mi lett volna, ha...
    Nos, a döntéseink akkor és ott, abban a helyzetben, azok között az adott körülmények között születnek meg, nem elhanyagolandó, akkori önmagunk elhatározásaként. És ma is azt vallom, így volt jó. "Je ne regrette rien" :)
    E.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jól emlékszem erre a témára! Számbavettem ez alkalomból a véletlenek hihetetlen és hosszú sorát, ami G-rel találkozásunkhoz vezetett... Mindig volt valami "sors keze" szerű íze számomra. Választásom mennyire volt szabad, esetleg sorsszerű, már csak emiatt is? Az ember megérzi a sorsdöntő választások pillanatának súlyát... Ez a pillanat máig is él bennem a maga félelmetes módján.

      Törlés
  8. MINDENHEZ bátorság kell! (Ez az én életsummázatom...Annak ellenére, vagy tán épp azért(?), mert én nemigen voltam a!(?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. DE minden igy van jó, ahogy van (lett:)

      Törlés
    2. Sokunk válaszának végkicsengése lett ez a mondat...

      Törlés
    3. Nálam nem ilyen egyértelmű a "MINDENHEZ", ahogy te írtad. Innen volt nálam az "öntudatlan gondtalanság" kifejezés, amikor alapos belegondolás, méricskélés nélkül döntöttem, mert tudtam, hogy különben meghátrálás lenne a vége...

      Törlés
    4. én megerősitem: MINDENHEZ - életbátorság!

      Törlés
    5. de szerintem (az én bátorságfelfogásomba") nem fér bele a "GONDTALANSÁG"! (az már inkább "vakmerőség", (amit én inkénn elutasítok)

      Törlés
    6. Itt különböznek a nézeteink. Szerintem a vakmerőségnek van olyan árnyalata, hogy meggondolatlan és veszélyes kockázat kihívása... Ez belőlem teljesen hiányzott! Sőt, meglehetősen óvatos voltam... De amikor a tét (pl. a boldogság) fontosabb volt, nem méricskéltem!

      Törlés
    7. "különböznek a nézeteink"...mint általában :)

      egyébként nekem a "boldogsáról" is jóval szkeptikusabbak a nézeteim...ha tetszik "óvatosabbak" :)

      Törlés
    8. Szerintem a boldogság igenis létezik, TALÁLKOZTAM VELE!... Sőt, nem is egyszer... Az is igaz, hogy nem egy "állandó állapot", amiben kényelmesen elmerülhetünk, mint egy kellemes fürdőben... Illékony, de nagyon intenzív érzés, amelyet nehéz lenne ennyi intenzitással hosszú távon megélni... De a kevesebbért is MEGÉRI !...

      Törlés
    9. mindig nagyágyúval lősz vissza! :) (nem baj, nem talál:)

      Törlés
    10. Aliz, érdekes, hogy mindig személyes támadásnak veszed, ha a tiéddel ellentétes nézeteket fejezek ki, vallok, holott egyébként elismered elvileg az ehhez való jogát mindenkinek...

      Hidd el, nem lövök senkire, se "nagyágyúval", de még vízipisztollyal sem! Csak azt próbáltam kifejezni, hogy tapasztalat kérdése, amit mondok, és ez egyénenként lehet más... A te nézeteid mások - nem vonom őket kétségbe, még ha nem is osztom. S ezzel sincs semmi baj. Szerintem.

      Törlés
    11. nem akarom fesziteni tovább a húrt.de tény, hogy aránytalanul "erősebbek" a reakcióid az én megnyilatkozásaimra, mint ami indokolt lenne és sokszor nem is rá reagál! Nem a "személyessége" a problémám!

      Törlés
  9. Nem állhatom meg, hogy Édesapám számomra legkedvesebb versét ide ne másoljam (a végén a megjegyzésével, a 62. születésnapján írta); mind a poszt, mind a kép - hogy stílszerű legyek - rímel rá. Igen, igen, előre és feljebb! Én is mindenkinek ezt kívánom:

    PORCFŰ


    legyél erős

    akár a porcfű

    maradj meg

    és zöldellj tovább

    de


    akarj lenni a szirtek virága

    amit nem tapos emberláb

    legfeljebb tiszta szél legyint

    vagy a szárnyaló sas int

    az ott fent már egy más világ


    éld túl a porcfű sorsot

    de vívd meg a nagy csatád

    hogy szirtember legyél

    a porcemberek közt


    akit csak tiszta szelek érnek

    és egy cseppet messzebbre lát

    1993 10 03

    bdt

    /pont 62 éves voltam/

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...