Sarkvidéki áramlatok

    Szerda este van. Mindjárt 8h lesz. Az utcán jó ideje elhalt minden zaj. Akárcsak körülöttem. Ülök a képernyő előtt, négyszemközt a fel-feltörő gondolatokkal, képekkel, emlékekkel. Igyekszem kielégíteni az írás vágyát, mert tárgya egyelőre nincs, csak a vágya.

   Ma kisütött a nap egy kis időre, ami errefelé azt jelenti: hideg van! Nem is ment fel napközben a hőmérő - 6° fölé, de a rádió azt rebesgette, hogy a hideghullám még messze nem tetőzött. A városban a hó már csak nyomokban lelhető fel, bár délelőtt még 5-6 cm-t kellett lesöprögetnem az autó ablakairól, hogy el tudjak menni bevásárolni, miután az utolsó almámnak is a végére jártam. A járdára kilépve úgy tipegtem el az autóig, mintha tojáshéjon lépegetnék, nehogy elcsússzak valami alattomos kis jégrétegen. Igazán nem hiányozna a lelki egyensúlyomnak, a testinek még kevésbé!

Amolyan "akráziás éjszakám" volt, vagyis a józan észnek gyökeresen ellentmondva a tévé előtt szunyókáltam kb. reggel 5-ig... Aztán felballagtam a szobámba és lefeküdtem, bár tisztában voltam vele, hogy az álom akkorra már teljesen kiment a szememből. Egy ideig hallgattam a rádióban a folyamatos híreket (sokszor ugyanazokat), majd fél nyolckor feladtam a hiábavaló próbálkozást, hogy pótoljam valamennyire az elszalasztott pinenést, és felkeltem. Kávé a képernyő előtt a reggeli 2 szem gyógyszer mellé. Tudtam mi vár rám: pár óra múlva letaglóz majd a rám zuhanó fáradtság! Pedig nem kevés teendő áll előttem: d.u. fél háromkor összeülünk nálam néhányan, hogy megírjunk egy újságcikket társulatunk tevékenységéről. Ráadásul egyikünk születésnapja éppen mára esik, és szeretném meglepni egy csokor virággal! Manapság már hegymászással ér fel részemről egy ilyen jelentéktelen méretű program is: kis süteményt rögtönözni, elmenni a virágüzletbe és a pékhez, miközben - 7°-ot jelez kint a hőmérő és kilépni sincs kedvem az utcára...

   Akármennyire húzódozom is a feladattól, tudom, hogy el fogom végezni... Csak ne lennék máris olyan fáradt!...