Nagyapámnak nem volt tanult mestersége, iskolába nem járhatott. Napszámból éltek, úgy ahogy, nomeg néha abból a nekem titokzatosnak tűnő foglalkozásból, aminek kupeckodás volt a neve. Állatokat adott-vett, a hortobágyi vásárra kísérte a csordát gyalog és egyúttal ez volt a földrajz lecke is : térkép és GPS híján így tanulta meg és sorolta fejből a közbeeső falvak nevét Mindszenttől a Hortobágyig, még 80 évesen is, sőt velünk is megtanította és mi is fújtuk büszkén az öcsémmel a sosem látott, egzotikus neveket. Néha megengedte, hogy borzongva megcsodáljuk forradásokba merevedett bal kézfejét, amit egyszer "mögtaposott a bika"... Ezegyszer volt életében orvos kezében. Egy megvadult bika kiszabadult a kötélből és átgázolt rajta : volt annyi lélekjelenléte, hogy mozdulatlanul fekve maradjon, s a kezével eltakarja a fejét...
Öregségére nem maradt egy ép foga sem. Az ő generációja sosem gondolt fogorvosra : ha nem maradt, hát nem maradt... Imádta az édességet, mindig volt a zsebében kis csomag cukorka, amit velünk is megosztott, titokzatosan intve a szénakazal mögül, hogy kövessük a kazalba vájt kis rejtekhelyekre, ahová a készletet helyezte biztonságba nagyanyám inkvizíciója elől. Mivel civakodni nem szeretett, maradt a "huncutság", ahogy nagyanyám nevezte. Korán kelt és korán feküdt, sosem mulasztva el az esti imádságot. Miközben ruháit hajtogatta akkurátusan, egyenként istene oltalmába ajánlott mindegyikőnket...
folyt.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése