Volt kedves tanárom mindenképpen azt szeretné hallani, hogy lassanként egy hullámhosszra kerülünk a múltba kalandozást illetően... Én ugyanis kézzel-lábbal tiltakoztam mindig ellene, mondván, hogy a múltba menekülés annak a biztos jele, hogy a jelenben nem érezzük jól magunkat és a jövő szorongató bizonytalansága elől a biztos, ismert, rossz meglepetéseket már nem tartogató múlt langyos melegébe vágyunk, ahol mindent megszépítenek az emlékek... Legalábbis válogathatunk közöttük. Ami engem illet, a múltbani búvárkodással inkább a jelent szeretném jobban megérteni, valamint azt is remélni, hogy még a jövő is érdekelni fog az utolsó sóhajomig...
Ezen a képen talán 3-4 éves lehetek. Szeretek időnként szembenézni ezzel a bizakodó, kíváncsi tekintettel : vajon mit szól hozzám, nem okoztam-e csalódást a jövőbe vetett rendíthetetlen bizalmát illetően ? Mennyit valósítottam meg álmaiból ? Nehéz a számvetés, változtatni meg amúgy se lehet semmin sem...
Változtani bizony nem lehet :) A nem létező időgépet, ha lenne, azért tudnám használni... Persze -közvetlenül- nem a sorsom megváltoztatására, másokét hosszabbítanám meg.
VálaszTörlésRégi "fotóimmal" magam is szembenézek olykor, érdekes játék figyelni mondjuk 40-45 év távlatából, miket írtam levelekbe, hogy zajlottak a hétköznapok. Bevallom, annyi mindenre nem emlékszem! Néha arra sem, milyen is voltam annó. Azt viszont igazán jól tudom, hogyan lettem ilyen mára:)
(Levél restanciáim, Neked szólót is,talán végre megírom a közeljövőben)
Kedves Endi, nagyon köszönöm a látogatást és a "visszhangot"! A levelek valóban azon frissen megőrzik íróikat. Gondolom, te is igy vagy velük, az írás, a szavak hatalmával, melyek édasapádat olyan hűségesen őrzik...
VálaszTörlésNem, az emlékezés nem menekülés.
VálaszTörlésKedves Gabi, minden ellenvéleményt tiszteletben tartok, de csak ennyire módosítanám : nem "csak" menekülés...
VálaszTörlés