Egy régi fénykép ihlette a fenti rajzot. Még egy kiállításon csináltam, elég gyorsan, pár perc alatt, hiszen a vízzel hígított tus nem vár, a pillanat spontaneitásának kell engedelmeskedni, à main levée, mint a franciák mondják... Felemelt kézzel, vagyis nincs idő az előkészítő, kijavítható rajzra, hanem a végleges vonalat, foltot kell rátenni. Ez korántsem új, forradalmi tett, minden festő ismeri és régóta műveli a műhelygyakorlatok krokijainak végtelen során át...
Hogy mi tetszett meg ezen a régi fekete-fehér fényképen? A kamasz hosszú, nadrágszárból, kabátujjból kinőtt keze-lába, ügyetlen tartása, ahogyan a kalapját az oldalához szorítja. Sokmindent elmesél. Nem telt talán új ruhára az évben, nagy esemény ide vagy oda... A gyerekkor és a kamaszkor határán, kibicsakló hanggal, de időnként még sírással is küszködve...
Szívhez szóló.
VálaszTörlésKôszönöm neked, kedves akimoto.
VálaszTörlés