Egy Pilinszky-levél

FERENCZY BÉNINÉNEK

(Ohain, 1967.) júl. 4.

Drága Erzsike!

Remélem megkapja levelemet, mert címét még mindig nem tudom, s így emlékezetből kell reprodukálnom.

Béni halálhíre - bár tíz éve súlyos beteg volt - mégis tökéletesen váratlanul ért. Élete példája a kortárs magyar művészetben mindenkinél példaadóbb. Hiányzott belőle minden retorika, mely többé-kevésbé ellepi mások művészetét. Béni után csak tiszta formák maradnak, csak a valódi beszéd - s nem a retorika száradékony repkénye. A lényeg és nem a látszat. A retorika a magyar művészet legfőbb betegsége. A látványos retorika - a halálugrás csupasz ténye helyett, ami minden valódi mű néma és egyetlen titka. Béni egyedül ezt a nyelvet beszélte.

Drága Erzsike, ez mind igaz, mégis a halál halál marad, amin semmi se változtat. De tudja, ahogy az évek múlnak, több a halott, akit szerettünk és szeretünk, mint az élő. S ettől a válaszfal is egyre vékonyabb lesz köztük és közöttünk. Ifjúságomban a világ volt - ösztöneimben - az egyetlen világ. Lassan azonban ez a világ egyre irreálisabb számomra. S ha így van: vajon valóban elment az, aki ebből az irrealitásból kilépett? Nem tudom, világos-e, amit mondok. A halál számomra csak addig volt maradéktalan realitás, amíg maradéktalan realitásnak éreztem a világot. Amennyit a világ évről évre veszít a súlyából, úgy nőnek fel bennünk a halottak. Első időben a távolság áthidalhatatlan, de később fokról fokra megszűnik, s épp nem úgy, hogy a halottat élőnek hazudjuk, hanem épp ellenkezőleg: az áthidalhatatlan távolság sajátos törvényei szerint válik a halálból sose hitt bensőséges közelség.

Bocsásson meg ezekért az elvont, s nagyon is hidegnek tűnő szavakért. Nem vigasznak szántam őket. A valóság felől szerettem volna megnyugtatni.

Drága Erzsike, mit írhatnék még? Tudom, hogy drága Béni karosszéke üresen áll. Az utolsó tíz évben sokat gyötrődött, de megérte. Visszaszerezte ártatlanságát; oly tisztán halhatott meg, mint ahogyan megszületett. S ebben épp Magának elmondhatatlanul nagy része volt. Így meghalni: a legkülönbek "ambíciója". A gyerekek, a szentek és a lángelmék privilégiuma. Gondoljon erre, s akkor nem lehet többé egyedül. Nagyon nagy szeretettel:

János

Plinszky János összegyűjtött levelei, Osiris Kiadó, Budapest, 1997