A múltkoriban vacsorára voltam hivatalos egyik ismerősömhöz. Az ismeretség nem túl mély, alig találkoztunk 4-5-ször társaságban, nem sokat tudok róla. Még egy éve sem volt, hogy Gilbert meghalt s én próbáltam némi lélegzethez jutni, amikor először találkoztunk. Ő is akkoriban vesztette el rákbetegségben a férfit, akivel élt, s akiről azt is megtudtam röviden, hogy elhagyta érte a férjét. Aztán újabb év múlva visszatért hozzá (jobb híján? a gyerekek miatt?) és most abban a szép házban fogadott bennünket, amelyet férjével vettek közösen. A férjet azonban egész este nem láttuk, magunk között hagyott bennünket, így halvány képem sincs róla, melyet beleilleszthetnék a puzzle hiányzó darabjai közé.
Megszoktam már a franciák között, hogy milyen óvatosan kell bánni a kérdésekkel, milyen kényesek az indiszkrécióra és olyankor esetleg végleg begubóznak... Még családon belül se illik bizonyos témákat firtatni... Én például máig se tudom, kire szavaz sógorom vagy sógornőm, se azt, hogy mennyi a fizetésük... A három tabu téma - kire szavaz, mennyit keres, hívő-e - a legintimebb szférába tartozik, legfeljebb elejtett szavakból lehet kitalálni. Ugyanolyan rossz hatást keltene, ha én hozakodnék elő velük magamat illetően. Nagyon személyes kérdéseket csak akkor lehet feltenni valakinek, ha a kapcsolat elmélyült és a bizalom többszörösen is kipróbáltatott, de akkor is csak abban az esetben, ha az illető megérezteti, hogy talán várja is a kérdést. Ilyenkor messziről megkerülve, óvatosan kell mintegy bedobni a csalit, és a reakcióból következtetni arra, hogy meddig lehet elmenni a kérdésekkel. Mint ennyiből is kitűnik, nem volt túl hosszú a majd 40 év, amit eddig franciák között eltöltöttem, hogy mindezt kitapasztaljam, megszokjam.
Joëlle, az elején említett ismerős egyszer csak nehéz gyerekkoráról kezdett mesélni, s amit elmondott, erős kontrasztba került a kifinomult ízléssel berendezett szép otthonnal. Egyúttal sok mindent segített megsejteni, kitalálni is. Olyan ez, mint amikor képet fest az ember. Minden ecsetvonás tesz valamit a lassanként kialakuló egész képhez. Talán ezért is érdekelnek annyira az emberek: hogyan tevődik össze az aprólékos megfigyelésekből összerakott, ösztönösen megkomponált, türelmesen javítgatott arckép...
Annyit tipródtam, hozzászóljak-e. Tudod, a jövedelemről mi sem szoktunk beszélni, legalábbis családon belül. Nagyon megütközne még a gyerekem is, ha erről faggatnám. Az unokám magán nyelviskolában tanít. Ő csak annyit mondott, vannak jobban fizető csoportjai, másokat megszeretett... A felvetésed a továbbiakban szintén figyelemre méltó. Nagyon személyre szabott, ki mit tart magánügynek. (Nálam van a nyitottságnak egy határa, amit, ha agyonütnek, se lépnék túl.) Joelle téged a bizalmába fogadott, talán különleges hangulat, esetleg mély szeretet kellett hozzá.
VálaszTörlés@akimoto: nagyon tetszik nekem ez a "tipródtam", olyan dunántúlias, legalábbis a Dél-Alföldön nemigen hallottam...
VálaszTörlésAzért nagyon örülök, hogy végül is rászántad magad a hozzászólásra.
"Nagyon személyre szabott, ki mit tart magánügynek." - mondod, s az általánosítás ritkán vezet az igazsághoz, ebben igazad van. Mégis úgy érzem, minél nyugatabbra megyünk Európában, annál jobban "begombolkoznak" az emberek...
Nekem is tetszik ez a "tipródás" - mert így voltam én is, ide-idejártam, benéztem, aztán mégse írtam semmit... Most örülök, hogy Akimoto mégis, mint I.Szóló :)
VálaszTörlésÉn bizony nem bánnám néha, ha itthon is ki-ki pártállása tabu téma lenne... Aki ismeri azt a Mikroszkóp színpados tréfát a két újság poénnal a végén, velem együtt keserűen tud csak mosolyogni, annyira valós :(
Az se hiányzik, hogy tisztában legyek a körülöttem élők anyagi helyzetével, vallási hovatartozásával. Max. jó, az alapvető tapintat miatt, ha valamennyire sejti az ember, nehogy belegázoljon óvatlanul mások lelkébe.
De a mély érzelmek és tiszta, őszinte érzések belül maradnak a "begombolt" kabáton nálunk is. Nem baj az, sőt. De a harsány, tartalmatlan, értéktelen és értékrend nélküli műsorok, modor, beszédstílus mára töményen annyira pocsékságot sugalló, nem ártana valahogy az igazabb, egyetemes emberi dolgoknak se felszínre kerülni...
Rhumel, lehet, hogy az egész, amiről beszélünk, ízlés dolga. Ha Florának vannak tapasztalatai, fejet hajtok. (Bár az unokám tavaly Hollandiában dolgozott, és annyi bunkósággal találkozott, hogy hamar hazamenekült.Itt legalább a saját köreinkben vagyunk.)
VálaszTörlésFlora, az én szóhasználatom nem mérvadó. Mindenfélét olvasok, aztán valami előbukkan a ködből...
VálaszTörlés@rhumel: nagyon meglepett a rendszerváltás után az elszabadult trágár nyelv a sajtóban, az irodalomban, sőt a "blogoszférában" is, mint a szabadság korlátlan értelmezése... Talán olyan ez is, mint a kamaszkori mutáció, amit kinő az ember.
VálaszTörlésNagyon jól tetted, hogy hozzá(m)szóltál, kedves Endi, köszönöm!
@akimoto: távolról sem állítom, hogy nyugaton nincs "bunkóság", sőt!!!
VálaszTörlésAmi engem illet, azokat kerülöm, amennyire lehet, szerencsére van választásom, mint ahogy Magyarországon is...
Pár napja már elkezdtem egy hozzászólást, de azt elsodorta a világháló. Nem is baj, túl hosszú lett volna.
VálaszTörlésA lényege talán az volt, aki szerencsés, sokféle kultúrával találkozik, és rájön, azokkal, akiket közel enged a szívéhez, esetleg őt engedik közel a szívükhöz, ott nincs különbség a társalgási témák tekintetében. Ott kiderül, mit lehet, mit nem. Minden más esetben az udvariasság a járható út. :)
@Zé: teljesen egyetértek veled! Azért egy esetet megemlítenék: René, egyik nagyon kedves barátom, amikor emlitettem neki, hogy a franciákkal nehéz tudni, hányadán áll velük az ember, mert ritkán fejezik ki egyenesen, azt felelte: "Olvasd ki a szememből"... Hát, ezzel sokra mentem, mert a tévedés lehetősége óriási!
VálaszTörlés@Flora: Pedig Renének igaza van. ::))
VálaszTörlés@Zé: Lehet, hogy igaza van, de nekem még mindig szükségem van egy kis nyíltságra (nyilván egyéne is válogatja). Igy megpróbálom elég egyenesen kifejezni azt is, ha valakihez szimpátia húz, vagy azt is, ha valamit szemére kell vetnem (persze kesztyűs kézzel!) Eléggé irtózom a szőnyeg alá sepert konfliktusoktól, melyek előbb-utóbb előjönnek, megsokszorozódva!
VálaszTörlés@Flora: Én arra gondoltam, abban volt igaza, hogy a szeméből olvasd ki, elég közeli barát-e ahhoz, hogy bármit meg lehessen beszélni.
VálaszTörlésA konfliktus az más ügy, legalábbis szerintem.:)
De nekem is van példám azért. Amerikában volt egy munkatársam, rendkívüli nő, de olyan típus, amire még az amerikaiak azt mondják 'control freak'. Minden munkanapunkat együtt töltöttük, mert egymás mellett volt a termünk. Pontosabban az enyémből nyílt az övé.
Lily (nem az igazi neve ez) nem akart barátkozni, én pedig tiszteletben tartottam az általa kijelölt kereteket. Csak arról beszélgettünk, amibe beleegyezett. Aztán egyszer elhívott vacsorázni egy olyan pillanatban, amikor nagyon nehéz napokat éltem.
Kiderült, hogy fantasztikusan érzékeny nő. Mióta nincs a közelemben, minden nap hiányzik. Nekem, aki az esetek nagyon nagy részében kimondom, amit érzek és gondolok, meglepetés volt ez a visszafogottan is csodálatos barátság.
A határok kultúránként is változnak, igen, de a határőrizeti szerv maga az ember. :)
@Zé:nagyon igaz az is, hogy minden "ömlengésnél" többet ér egy igazi baráti gesztus...
VálaszTörlés