 |
| perspektiva a kert felé a nappalibol |
Irnom kellene már valamit árván és türelmesen várakozó blogomra... Az időmet elfecséreltem, valljuk be őszintén. Megint ez az ólomsúlyú tehetetlenség. Mintha így leírva könnyebb lenne megszabadulni tőle... Tennivaló pedig lenne bőven. Holnap lesz a fiam születésnapja, itt, nálam, mozgalmas hétvégét ígér. A következő hetek se lesznek könnyebb fajsúlyúak, sőt.
Hát igen, illusztrálom az ún. naplószerű blog műfaját, amikor is hétköznapi gondjaimmal terhelem az idetévedő kedves olvasókat. Még ha egy-két közérdekű, netán egyetemes visszhangot pengető gondolattal lenne megspékelve, de nem: a béka feneke alatt töprengek, hogyan mozdítsam ki magam a tehetetlenségi erő vonzásából, mely fogalom mindig rettegett és áthatolhatatlanul rejtélyes fizika óráinkat juttatja eszembe...
Kint persze szürke fedő borul a lassan lemeztelenedő fákra, szitál a finom eső. Máris érzem a nyári véget nem érő munkálatok hasznát: jégveremből a konyha lett a ház legmelegebb helye, a nagy ablakok beengednek minden összegyűjthető fényt, s ha látogató érkezik, legtöbbször spontán módon ott ülünk le egy teára, kávéra.
Pedig még nincs vége a dekorációnak. Rengeteg időm és energiám ráment a néhány kísérletre, hogy egyedül a falra erősítsek polcot, gyógyszeres szekrénykét, törülközőtartót. Sikertelenül. Bevallom, nehéz a keresztbe állított létrán kicsavarodva egyszerre fogni a szóbanforgó tárgyat, a ceruzát és a vízmértéket: három kezet is összeszámolok hirtelen...
Rózsa, sajnos én is ismerem a mélybe húzó erőt. Hónapokig tart. Biztosan egyetemes probléma, ne érezd magad egyedül.
VálaszTörlésSzületésnapi jókívánságokat küldök kedves fiadnak.
Köszönöm, Klári, a fiam nevében is! 37. lesz, de én ilyenkor mindig átérzem azt a bizonyos pillanatot, és karomban is feléled a súlya, meg az, hogy rögtön milyen jól tartotta magát az 56 cm-ével...
TörlésAz a bizonyos tehetetlenségi erő főleg így ősszel próbál kitartóan lehúzni...
de szép ez a lakásbelső, nagyon hívogató, otthonos
VálaszTörlésismerem ezt az érzést, amiről beszélsz, nagyon is ismerem
egyedül meg nagyon szépen kérlek, ne létrázz-szögelj-méricskélj, különösen keresztbecsavarodva ne♥
A képen látszik az ebédlő egy részlete, s az is, hogy két helyiség között milyen mostohán van megvilágítva természetes módon: nappal is ég a villany, ha benne vagyunk.
TörlésKati, "magad uram, ha szolgád nincsen" - nekem sincs más választásom... De előtte a hívők, hitetlenek esetleg elmondhatnak el egy fohászt.
ha látogató érkezik, legtöbbször spontán módon ott ülünk le egy teára, kávéra. ... Jót mosolyogtam rajta. Miért? Mondják az amerikaiak, hogy arról lehet megismerni a kiszakadt magyarokat, hogy vendégségben mind a konyhában tartózkodnak. Keresem az okát, de csak találgatok. Valaha, a szabad kéményes időkben a tűzhely körül volt elviselhető a klíma. Nem állítom, hogy innen ered a szokás, de ki se zárom, hogy oda megy vissza. Apropó. Ha valakit megkérsz segíteni, nemcsak kettő [három :)], hanem azonnal négy kéz áll rendelkezésedre. Csak óvatosan!
VálaszTörlésMick, eddig a nappaliban üldögéltünk inkább, olyan hideg volt mindig a konyhában, a nagy radiátor ellenére! Most meg mindenki odahúz, s ezért sosem várhat a mosatlan edény vagy a túl nagy rendetlenség (egy kevés viszont kell, hogy otthonosabb legyen a hely!) Abban viszont igazad van, hogy anyánál és máshol a rokonságban, szomszédoknál leginkább ott ültünk le.
TörlésNem terhelsz engem, sőt, nagyon várom az írásokat. És a hétköznapokról szóló írások különösen vonzanak.
VálaszTörlésIsten éltesse a fiadat!
Köszönöm a nevében is, Éva.
TörlésHogy maradjunk a hétköznapoknál: ma délelőtt gyors ütemben áthúztam 3 ágyat, gépbe raktam az ágyneműk egy részét, végigporszívóztam 3 szintet, elmostam egy csomó edényt s most még elfutok a pékhez, valamint 2 kiselejtezett konyhaszékkel a hulladékgyűjtő telepre... Azért egy kávé is belefért az imént...