82. május 25.
(...) Miért nem jössz kísérteni? Éjfél. Az ágyad megvetve. Miért volt a Lenore a kedvencem, és miért Don Carlos és a Posa? És Isten miért nekem adta a sikert, aki csak az igazságtalanságra szisszenek, a sértéstől szenvedek, de igazán csak dolgozni, teremteni, írni szeretek, s aztán akár meg se dícsérjenek, csak ne bántsanak. Miért ment nekem a szörnyűség is könnyebben? Miért kellett mindig neked állást szereznem, miért volt olyan iszonyú ez a század? Rákosi, Sztálin, a megaláztatás, ahogy nem állt melléd senki, ahogy nem ismertek fel, ahogy folyton közted és a világ között rohangáltam, meg a hátamra vettelek, ha összezuhantál. Hányszor pereltelek vissza a haláltól, hányszor ápoltalak, heteken, hónapokon, éveken át. Mindig Te voltál minden. Megcsaltam miattad mindenkit, az anyámat is, mert végül is jobban szerettelek nála. Minden embernek csak egyvalaki jut, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában. Te nem a kórházban haltál meg, hanem mikor itt, mellettem az embólia ért. Ahogy némán, megnémulva néztél, ott volt a halál pillanata, és ott volt az én nevem, amit a néma szád kiáltott. Értettem én, Nyunya."
(in Szabó Magda: "Liber Mortis", Európa könyvkiadó 2011)
Nehéz és megválaszolatlan – végső kérdések.
VálaszTörlésSzép írás.
De már a feltevésük maga is fontos, Mick... Köszönet Sz. Magda nevében, de sok vonásban otthon éreztem magam. Nyilván nem véletlenül választunk idézetet...
TörlésKiáltjuk a miértjeinket, igen.
VálaszTörlésVissza-visszatérek csipegetni ebből a 639 oldalas könyvből és újra csak eszembe jut, miért is olyan ellenállhatatlan számomra (is!) a napló mufaja, a maga spontaneitásával...
Törlés