Kell a beszélgetés

   Szombat este összejött az itteni családom, vagyis a gyerekek mind a négyen és a menyem szülei. Megtöltöttük magunkat a meghosszabbított asztal körül  -  melyet a német barátok (négyen) előző napi vendégjárása után még össze sem csuktam  -  a tejfölös borjúhús szegfűszeges ízeivel. Fiamnak készült meglepetésként magyaros almáspite követte, majd letettük a fáradtságtól düledező unokákat. Nem kellett őket ringatni sem.

   Szokás szerint kártyázással szoktunk "ejtőzni". Imádok játszani, de mióta itt lakom, barátaimból nem jön össze ilyen játszadozó szellemű társaság, és bevallom, hiányzik nagyon. Igy csupán családi körben jut rá némi lehetőség és azt szeretem megragadni.

   Ezúttal valahogy a kanapékra telepedett mindenki. A hangulatlámpák gyenge fénye tette-e, lassan csörgedezni kezdett a beszélgetés patakja. Daniel, a papa, aki általában könyvbe mélyed, amíg mi kártyázunk, most élénk beszélgetésbe merült vejével. Agnès, a menyem is kipillantott szokásos diszkréciójából  -  ritkán monopolizálja a társalgás középpontját  -  és munkájával kacsolatos terveit ecsetelte. Fiam, ellenkezőleg, többnyire szívesen avat be mindenkit gondjaiba, terveibe, figyelmesen hallgatta apósát. Az anyák is beavatkoztak itt-ott, személyes pedagógusi élményeikkel, melyek már a múlt emlékei... Egyidősek vagyunk.

   Hársfa- és eukaliptusz-illatú teát készítettem a meghittség fokozására. Igy üldögéltünk élénk beszélgetésben éjfél utánig. Nem éreztem a lábaimat a két napi intenzív konyhai tiporgás után, de végül is a kellemes beszélgetés kitörölt belőlem minden fáradtságot...