Tegnap szemerkélni kezdett az eső és azóta is szürke felhőtakaró óv bennünket az égető napsugaraktól. Sok idő kell, míg a felforrósodott ház belül is elfogadhatóra hűl. A 10 napos kánikula kis előzetes volt csupán azokból az apokaliptikus klímaváltozásokból, ami a közeljövőben vár ránk, de méginkább gyerekeinkre, unokáinkra... Hogyan lehetne optimizmustól dagadó a magamfajta egyszerű ember, akinek vajmi csekély beleszólása van a nagy tendenciák alakulásába, hiába keltenek benne bűntudatot minden lépéséért a környezetvédelem bűntető osztagai!...
A háború utáni évek szülötte lévén, a Rákosi korszak nélkülözéseit is átvészelve, soha nem idegződtek belém a pazarló manírok. Nem szokásom csak úgy repülőre ugrani, hogy hét végére elruccanjak édenibb tájakra, s tusoláskor elzárom a csapot, amíg szappanozom magam... Sőt, két év Algéria és hat év Isztambul után, ahol is a vízszolgáltatás gyakran és váratlanul megszakadt, még mindig csodálattal tölt el a csapból mintegy gombnyomásra fakadó, éltető víz!... A szemetemet válogatom, s igyekszem csökkenteni is, és következetesen leoltom magam után a villanyt. Nem felszólításra, hanem megszokásból. Azt hiszem, anyaföldünk kizsákmányolása nagyobbrészt nem rajtam és a hozzám hasonlókon múlik... Mégis bennünket dorgálnak nap mint nap. Talán azért, mert könnyebb, mint a hatalmasokat jobb belátásra bírni?...
 |
| "Héro et Léandre" Louis Baader (1866) (fotó: A. R.) |
Életem perspektívái egyre lehangolóbbak. Pedig az optimizmus majdhogynem kötelező: szépen kell öregedni, sportosan, bölcsen, kivirultan, hogy legalább 15-20 évet letagadhassunk és a lehető legkésőbb szoruljunk másokra. Hogy példaként szolgáljunk, és a fiatalok is kevésbé rettegjenek az évek múlásától, netán az elmúlás gondolatától...
Őszintén szólva nem sok kedvem van az efféle erőfeszítésekre, nem beszélve a kellő energiáról. Inkább szeretném "megszelídíteni" életem mindenkori szakaszának változó követelményeit, mint valami hűséges háziállatot (az igazi helyett, ami nincs és nem is lesz soha!), magamat elfogadásra és nem csüggedt rezignációra hangolni. Megtalálni az adott helyzet értelmét, mert az életet továbbra is megfejthetetlen csodának tartom, s szépségéhez még mindig csökönyösen ragaszkodom.
Kedves Rózsa, minden gondolatoddal mintha az enyémeket írtad volna le ...:)
VálaszTörlésJó érzés volt "visszahallani" .
E.
Nekem is megnyugtató volt, kedves E., hogy nem vagyok rendhagyó eset a világban, így, a lemenő nap sugaraiban sütkérezve...
TörlésKedves Rózsa és E.! Nemcsak a gondolatok, a beidegzett szokások és magatartás is hasonló az enyémhez. Köszönettel olvastam.
VálaszTörlésElenyésző különbséggel egyazon generáció tagjai vagyunk, kedves Klári, ugyanannak a kornak hol poros, hol pezsdítő levegőjét szívtuk... Szeretem kitenni néha az i-re a pontot. Egy könyvelő veszett el bennem, úgy lehet...
Törlés...naná..:)
VálaszTörlésA végkicsengésre érted, gondolom...
Törléspontosan!
TörlésVillany le, csap el, szemét szét - ilyen a lét.
VálaszTörlésA nyár eddig nem tartogatott felénk őrült szélsőségeket, persze a Dunai is szelídít a hőfokokon...
A folyó most szépen megduzzadt, nyoma sincs aszálynak. A kertben locsolok, de néha elkap bennünket egy-egy hűsítő zápor.
Utunk kilométerköveit foglaltad 3 pontba, Márta.
TörlésA köztes helyet kitölti kerted és a DUNA, a mindennapok költészetének forrásai...
Nagyon szépen/bölcsen írsz!
VálaszTörlésAz utolsó bekezdést 3x elolvastam, kicsit szomorú, viszont igaz.
Jó egészséget Neked/Nektek, posztolóknak is!
Kedves Ági, örülök, hogy benéztél. Ma jöttem meg a 2 hetes távollét után: mégiscsak elmentem, s bár ez sem zajlott problémamentesen, megérte! Majd hamarosan elmesélem...
TörlésRemélem, jól telt a nyarad.
Mélyen egyetértek a bejegyzésed minden szavával.Nagyon rég jártam nálad egyéb elfoglaltságaim miatt már a blogom sem vezetem, de jó néha idetévedve a bölcs gon dolataidat olvasni.
VálaszTörlésKöszönöm a szavaidat, kedves Iduska. A mi korunkban már életbevágóan fontos egy bizonyos "bölcsesség"-féléhez eljutni, mert a lázadáshoz amúgy is egyre kevesebb az energiánk...
TörlésÖrülök, hogy szerencsésen megérkeztél, minden nap benéztem, sejtettem, hogy rászántad magad az útra. (másik Ági vagyok, a "régi" :))
VálaszTörlésÁgi, tudod, számomra "az első számú Ági" vagy a Móra Kllégium megboldogult hónapjai óta...
TörlésAz előző megjegyzés kedves szerzője nem tudom, ki lehet?...
Igen, engedtem a családi intenzív nyomásnak, nem is bántam meg, bár estem egy nagyot az utcán (ismét bal térdemre, mint rendszerint) és most megint darabokban várja a jobb napokat, de el nem tört, csodák csodájára...