Keresés ebben a blogban

2023. november 8., szerda

Őszi hangulatban

    8° körül van napközben... Arra gondolok, hogy néha januárban a dupláját éri el... Sokat esik az eső, óriási fekete felhők öntik magukból ránk a vizet, majd továbbállnak. Nem messze tőlünk, másfél méteres víz áll egyes településeken s már napok óta gyertyával világítanak, akik nem akartak kiköltözni. A múlt héten 160-200 km-es sebességű szélvihar söpört végig az Óceán partvidékén (főleg Bretagne szenvedte meg), fák dőltek ki, vezetékek rongálódtak meg. Mire hozzánk elért, már 120 km-esre csillapodott. Azért nagyon rázta éjjel a redőnyöket.

   A gyerekeket vártam a hét végére. Egybevontunk 4 születésnapot is, mert nem volt alkalmunk augusztus közepe óta összejönni. Menyem és a két unoka már vasárnap délelőtt visszament, fiam itt maradt nálam kb. fél évre (kivéve a hétvégeket). Elhagyta ugyanis 23 év után az ügyvédi pályát és átköltözött a korlát másik oldalára, a bírói székbe. Most kezdi a fél éves gyakorlatot : az itteni bíróságot választotta, összekötve a kellemeset a hasznossal. Visszajött a gyerekkori házba a hét 5 napjára, a másik kettőre pedig siet haza kis családjához. Közben büszkélkedek Lucie unokámmal, aki egyedül vitte haza anyját, húgát és a kutyust a forgalmas, esőáztatta autópályán. A 18. évét még csak márciusban tölti be, de kísérővel (a család felnőtt tagjaival) le kell vezetnie kb ezer km-t (miután elméletből már levizsgázott), utána a gyakorlatit is leteheti. Jogosítványt 18 évesen kaphat. Mindig meglep, hogy milyen gyorsan felnőttek az unokák  -  és mi milyen hamar megöregedtünk!...

   Ma reggel lefényképeztem a kertet a konyhaablakból. A levelek hullóban, de még  kapaszkodnak az ágon. Pár árva rózsa is megpróbál ellenállni. Nedves a szűkmarkú fény.


13 megjegyzés:

  1. Névtelen8/11/23 14:15

    Még így is szép az esőáztatta kerted. Ami a kellemest és hasznost illeti, bizony irigykedem. Fél évig a hétköznapokon együtt lehetsz a fiaddal. Csodás a családi együttlét, az az igazi, ha mind együtt vagyunk....azértnéha de jó is lenne kicsit "kisajátítani" a gyerekünket. 🤗

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves E.,valóban, pont így vagyok vele: szeretem, ha mindnyájan együtt vagyunk, bár néha jólesik egy kis "shopping" idejére, vagy egy rövid magyarországi hazaugrásra (bár ez utóbbi oka mindig szomorú volt anya betegsége miatt) fiammal újra fellelni a hajdani bizalmas együttléteket... Mindig szerettük az együtt töltött időt, a komoly és a humoros hangulatokat egyaránt. De ilyenkor ráadásul visszajön egy kicsit a gyerekkor is...

      Törlés
  2. Névtelen8/11/23 14:16

    ( Bocsánat, rhumel voltam)

    VálaszTörlés
  3. Névtelen8/11/23 16:17

    Micsoda jó híreid vannak! Mindegyikhez külön-külön gratulálok a legjobbakat kívánva: Klári

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Klári! Kicsit fel lesz bolygatva életem néha túlságosan is nyugodt folyama, de leginkább attól tartok, hogy nagyon megszokom majd a jót...

      Törlés
    2. Névtelen8/11/23 19:39

      Nagyon helyes! Sokkal jobb megszokni a jót, mint az unalmas szürkéket.

      Törlés
    3. Elválni tőle viszont nehezebb lesz... ☺️

      Törlés
  4. De ügyes az unokád! Igazán elismerésre, hogy annyit vezetett.
    Örülök, hogy a fiad a hétvégék kivételével veled lesz. Jó volt olvasni.
    Szép a kerted, már nem lehet kint ülni, de látom, hogy még kint vannak a székek és az asztal. Néha azért pár percre ki tudsz ülni? A 8 fok nem sok, de hátha kicsit feljebb is megy a hőmérséklet. Itt ma 14 fok volt, és sütött a Nap.
    Hallottam róla, hogy milyen esőzés és vihar volt Franciországban. Jó, hogy mire hozzátok ért kicsit lecsillapodott a szél, bár még így is erős volt.
    Catherine nevű hölgy szokott nálam kommentelni. Ő Normandiában él, és félt a vihartól. Írt róla a blogjában, hogy mennyire felkészültek rá, és milyen károkat okozott.
    Rózsa, kívánok neked minden jót, élvezd a fiad társaságát!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, kicsit hatása alatt vagyok a változásoknak, de hamarosan kialakul majd egy sajátos ritmus számunkra. Tulajdonképpen csak este felé találkozunk, kb 19 óráig dolgozik reggel 9-től. De már az is pihentető, hogy gyalog mehet a munkahelyére, ahova negyedóra alatt beér, ahelyett, hogy reggel 8-kor nekivágna a majd egyórás autózásnak...
      A kerti bútorok a teraszon telelnek, nem tudom hova tenni őket, mert a pincébe nem merek lemenni, mióta leestem... Kiülni most már májusig nemigen lehet... Amúgy is mindig esik az eső mostanában...
      Köszönöm a kívánságaidat!

      Törlés
  5. Névtelen9/11/23 07:32

    Még mindig névtelenül... Javadra szolgáló változás, fiatalít és megmozgat! Már vártam, hogy írj magadról... Márta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó lenne, ha az alvásidőm ritmusát "átprogramozná" az ittléte! Nem sokat látjuk egymást, reggel korán elmegy és este későig dolgoznak. De ezt előre tudtam. Viszont annak a tudatától, hogy valaki alszik még rajtam kívül a házban, máris jobb az álmom...

      Törlés
  6. Meglepő módon a telefonról tudok saját orcával írni.🙂 Jót tesz neked a társaság.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon!
    Akkor vàlaszoljàl a telefonon keresztül, Màrta. Mindig örülök neki. (R.)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...