A közeli templomtorony harangja tizenkettőt üt. A teraszról olyan közelinek tűnik, hogy ha a kezem kinyújtanám, talán el is érném.
Vasárnap déli hangulat. De nem az a vendégváró, sürgő-forgó, kicsit ünnepélyes, galambleves vagy paprikáscsirke-nokkedli illatú - nem feledkezve meg a süteményekről! - mely a gyerekkoromba invitál vissza.
A különbség lényeges : nem várok senkit sem. Csak magammal van találkám. Esetleg a TV vagy a számítógép képernyőjével. Így tulajdonképpen magánynak se nevezhetném. Különben is, Pascal szerint fontos, hogy képesek legyünk egyedül is megmaradni egy szobában. Vagyis szembenézni önmagunkkal, s egyben véges mivoltunkkal, mely állandóan kipillant a hátunk mögül, emlékeztetőnek. Ezt a magányt kell kitöltenünk érdekes, izgalmas, értelmes programmal, mely olykor szinte kívánja a magányt. Az IDŐt... a nem rohanást, annak luxusát, hogy senki, semmi nem siettet. Ez pedig már majdnem az örökkévalósággal ér fel.
Sok ilyen magányt igénylő hátralékom van. Két portrét kell megrajzolnom, nem beszélve a régóta elnapolt hosszabb lélegzetű írás összeállításáról. Hiszen már évek óta írom, csak megfelelő formára vár, itt-ott kitoldva, felfrissítve, esetleg egészen átalakítva. Szeretem ezeket a menetközbeni elmozdulásokat, hiszen a kaput mindig nyitva hagyom : az írás legyen a mozgás-szabadság megtestesítője is egyben!
Hogy néha-néha leszálljak az élet mindennapibb szintjére is : ha az eső ma megkímél bennünket, ki kellene mosni, hátha beszárad... Közben kicsit kigazolni, megszakítva némi testedzéssel az intenzív intellektuális erőfeszítést... "Mens sana in corpore sano!", hogy el ne felejtsem.
![]() |
| smink nélkül, fáradtan... |

Régen magány volt, amelyben éltem, ma már inkább egyedüllét. Ez utóbbi sincs igazán számomra, mióta a számítógép és könyvek vannak az életemben.
VálaszTörlésAz igazi egyedüllétet oldó mostanában már a számítógép. Majd visszatérek a könyvekhez is, de most kibillent az egyensúly, és nem is erőltetem, hogy másképp legyen. Ha változnia kell, akkor úgyis változik.
Embereket hoz be a lakásba a számítógép, és úgy beszélgetek velük, hogy a billentyűzet kopogása szól csak közbe.Élvezem.
"Mens sana in corpore sano."? A lélek még lehet ép, mert sok függ tűlünk, a test már nem, annak csak el kell fogadni a fokozatos romlását. Függne tőlem is, ha többet tennék érte, az üldögélés azonban kevés.
A két portré megrajzolásához és az írás összeállításához elegendő időt kívánok, kedvet is és erőt hozzá.
A képed jó. Én már nem tudom mi a smink, de nem is mélyedtem el a tanulmányozásában soha.:)
Kedves Éva, sokban hasonlít az enyémhez! Szerencsére 1-2 hús-vér személlyel is találkozhatunk.
TörlésA még az iskolában tanult ókori mondást azért tettem a végére - enyhe iróniával, hisz mindenki a mozgásra buzdít - hogy manapság már a kertészkedés se telik ki tőlem, pedig abban kedvem telt sokáig... Hogy ép-e még a lelkem?... Attól függ.
Egy régi mondat cseng bennem, mióta olvastam ezt a bejegyzésed, Rózsa. Drága jó Iván barátom mondta, talán épp az utolsó találkozásunkkor: "nagyon sokat vagyok egyedül, de nem vagyok magányos". Ez a két szó, a magány és az egyedüllét, mindig rá emlékeztet...
VálaszTörlésDe szépen írtál a gyerekkori vasárnapokról! Kép, illat, érzés és emlék mind idevarázsolódott.🤗
Én sosem vagyok ugyan egyedül, de a hajolgatás és kertészkedés, meg a smink nélküliség terén teljesen azonosak a gondolataink😉
Kedves E., örömet okoztál, hogy szóltál hozzám ezen a magányos hétvégén. A szavak fizikai jelenlét nélkül is próbálnak némileg felvidítani, persze a hang, a mosoly, az érintés nem pótolható...
TörlésB. Iván írásait én is nagyon szeretem, soha nem felejtem a vasárnapi húsleves részletes, érzéki leírását egyidőben a zsidóellenes névtelen levél mindent leromboló érzésével, a címzett és az olvasó számára egyaránt... (https://floramagyarblogja.blogspot.com/2015/11/bacher-ivan-vasarnapi-level.html)