Kis tavaszi kikapcsolódás

Már tavaly ilyenkor megfogadtam, hogy többet a lábam se teszem be egy könyvvásárra, se látogatóként, de főleg nem kiállítóként... 2000 óta minden évben a párizsi könyvszalon egész hetét a standunkon töltöttük, de emellett még 8-10 közelebbi helyen is részt vettünk a kisebb-nagyobb, esetleg csak a hét végét elfoglaló ilyen rendezvényen, élveztük a közvetlen találkozást az olvasókkal, a kezdő-reménykedő, esetleg messzebbre jutott szerzőkkel. Gilbert halála után még 3 évig folytattam, de valahogy elegem lett azokból a több évtizedes önzetlen, csak a mások istápolására irányuló elfoglaltságokból, melyeket senki se akart tőlem átvenni... Gilbert korai halála (56 éves volt) meglehetős brutalitással ráébresztett az élet rendkívüli törékenységére, illékonyságára és arra, hogy amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra... Mikor fogom bebizonyítani, hogy képes vagyok-e valamire ? Eddig csak a majd később halasztgató módszere volt soron... Ideje volt rádöbbennem, hogy nincs később ! Csak ma van!

A másik döntő szempont pedig az volt, hogy nehezen tudtam elviselni azt a nevetségesen kicsi, de létező hatalmat, amit még egy ilyen mikroszkopikus revű (144 oldal) is a kezembe adott : az óriási mennyiségű, többségükben elég rossz kézirat olvasását, a túlméretezett szerzői ego kezelését, tudván, hogy mennyi szubjektív elem vegyül egy ítélethozatalba... Magamba akartam visszatérni, de az is lehet, hogy először betérni...

Egy hete mégis visszamentem kétszer is. Meudon, ahol az unokákra vigyáztam, 15 percre van villamossal... Kertész Imrét 1 órás beszélgetésre várták, reméltem, sikerül találkoznom végre egyetlen irodalmi Nobel-díjasunkkal. 5 év után újra van magyar stand, talán találok majd pár jó versfordítást. Régi ismerősöket is felkeresek a tengerentúli francia területek standján, nem beszélve azokról, akikkel 10 évig állítottunk ki együtt.

Kertész most is olyan okos és rendhagyó módon beszélt a holocaust-traumáról, mint írásaiban. Jó 200 fős hallgatóság követte figyelmesen. Főleg azt hangsúlyozta, hogy a Sorstalanság elsősorban regény, mert művészi feldolgozása egy ilyen méretű traumának képes új értékeket teremteni és Európának, sőt az egész világnak nagy szüksége van erre...

6 év Isztambulban...

Ezt a képet nyilvánvalóan Isztambulban festettem, még a nyolcvanas években. Látszik is rajta, hogy nem vagyok nagyon otthonos az olajfestésben, különösképpen meg a tájképekben. Azután is inkább a könnyedebb tushoz folyamodtam, kiültem egyszerűen kis összecsukható székemmel az utcára, a temetőkbe vagy a mecsetek udvarára, esetleg belsejébe, a vastag szőnyegekre és élveztem a rekkenő kinti hőség után a friss csendet, a nyugalmat. Senki nem zavart, mint ahogy én sem zavartam senkit. Csak a cipőmet állítottam kint sorba a többi közé, még a fejemet se kellett letakarni.

1984-ben érkeztünk Törökországba. Az Egri csillagok-on nevelkedve, Isztambulról és a törökökről meglehetősen baljós képzeteim voltak, de Algéria után már túl voltunk a nehezén. A másfél évszázados török hódoltság annyira rányomta bélyegét a magyar többség köztudatára, hogy még nyelvrokonságunkat is letagadtuk (néhány szakértő kivételével). Elegánsabb dolog nyilván az észtekre vagy a finnekre hivatkozni... Magam is ott helyben fedeztem fel, mennyivel könnyebb egy magyarnak törökül megtanulni, mint például egy franciának! Gilbert-t is meghódította a török nyelv, mert a magyarral ellentétben nyugodtan rábízhatta magát a megtanult szabályokra, kivétel szinte nincsen. A pár év alatt a törököket jobban megismerve, olyan kulturált finom viselkedést tapasztaltam még az "egyszerűbb" közegben is, amiből sokan tanulhatnának az orrukat fenn hordó nemzetek közül... Azt a bizonyos szívélyes, szolgálatkész, kellemes hangulatot keltő viselkedést, amitől az élet több mint elviselhető lesz...

Fürdő után... (2004)

Illés Endre : ARCKÉPVÁZLAT I.

Mennyi egy pillanat élettartama? Pontosan a pillanat. S ha továbbrezgésével, az emlékével is meghosszabbítjuk : megnyúlhatik néhány percre, ritkán egy-két órára. Nagyon kínos az a pillanat, amelyik napokig belénk szúrt tüske.

Ki fejthetné meg, hogy miért vannak mégis pillanatok, melyek bennünk maradnak, a sejtjeink mélyén, nem fakulnak a színeik, nem változik az ízük, nem zsugorodnak, s nem is szépülnek - hitelesen maradnak meg. A múltunk voltaképpen ezeknek a ritka pillanatoknak a mozaikjából összeilleszkedő kép.

De azt már csak évek távolából tudjuk meg, hogy életünkből melyik az a pillanat, amelyiknek a sok ezer, százezer és millió közül hosszabb, megnyújtott lét adatott, romolhatatlanul.

KapitányG. jóvoltából már egy ideje ízlelgethetem Illés Endre könyvét. Nagyon köszönöm, Gabi! (pár napot még várok Goffette-re...)

Illés Endre : Szerelmeim, évek múlva, Magvető Könyvkiadó, 1984

Régi illékony emlékek...

Azt mondják, az öregedés jele, ha a múltból egyszercsak egy réges-régi illat lebben fel és visszaröppent azon pillanatban évtizedek messzeségébe, oda, ahonnan ez az illat származik...

Ilyenek számomra a kukoricához fűződő emlékek, pedig az is igaz, hogy mostanában csak konzervdobozban találkozom a kukoricával... Nekünk búzaföldünk sohasem volt : nem voltunk a tehetősebbek eme kategóriájában. A téeszben meg már amúgy is minden közös lett, legfeljebb néhány zsákkal lehetett igényelni. De a kukoricaföld! Még a nadrágszíj-parcellában is muszáj volt néhány sort beiktatni, kellett a malac-hízlaláshoz, meg a tyúkoknak is. Mi, gyerekek is részt vettünk az egymást követő mezei munkákban : vetés (két szemet a kapavágásba), egyelés, legalább kétszeri kapálás, ha az eső nem hozta ki nagyon a gazt, végül a kukoricatörés a közeledő ősz sápadó napfényében, ködösödő reggeleken, melyeket a nap még fel tudott melengetni. S azután jött a nagy mulatság : a kukoricafosztás.

A lovaskocsi beöntötte az udvarba a kukoricacsöveket, s estefelé összejöttek a szomszédok kis sámlijukkal a fosztókába. Ki emlékszik még a frissen letört csövek utánozhatatlan illatára, ami maga volt az ősz? Mi, gyerekek nyakig beletemetkeztünk a "csuhéj" meleg halmaiba, beszívtuk ezt a megszokott és családias illatot, eljátszottunk az orrunk alá csíptetett kukoricabajusszal, elhallgattuk a felnőttek meséit és nevetéseit és élveztük, hogy sokáig fennmaradhatunk a csillagos őszi éjszakában...

Radnóti titkai...

Muriel-lel lefordítottuk Radnóti 3 versét. Muriel kiváló költő. Néha talált szebb fordulatot az én, szavak közelségéhez ragaszkodó fordításomhoz, hogy "költőibben" gördüljön a vers, s én vigyáztam, hogy a lehető legjobban átérezze a vers hangulatát, a költő világát. Azért örülök, hogy az ő "költői füle" is jóváhagyott néhány általam lelt megoldást, mint pl. hallod a halk zuhanást - Entends-tu le silence de la chute? amire nagyon büszke vagyok, bár hivatásos költők, műfordítók szemében valószínűleg jogtalanul... Annyi baj legyen! Először is a magunk örömére dolgoztunk, másodszor meg sokaknak örömet szereztünk vele!

A Szerelmes vers fordítása megtalálható francia blogomon. Sokan estek a varázslat hatása alá, éppúgy a Tétova óda olvasásakor. Amikor megpróbáltam kibogozni, miben rejlik a csoda, Radnóti Napló-jának erre az 1939. október 12-i (a hónap és a nap a születésnapom!) bejegyzésére bukkantam:

"Frankl Sándornak mutatom a Szerelmes vers-et, néhány napja írtam. Egészen elfullad a gyönyörűségtől. - Látja, az ilyen vers az, amin Isten kezét érzem. Egy igazi költő gyakran ír sikerült, kitűnő, sőt remek verseket, de néha-néha olyant, amin Isten kezét érezni, ami - csoda és nem művészet ! - A különbség meghatározása kitűnő."

Azt hiszem, talán Mozart zenéjéhez lehetne hasonlítani, amelyen szintén sokszor érezni "Isten ujját", azaz a zseni megfoghatatlan és könnyed érintését...

Radnóti Valenciennes-ben...

Tegnap este megtörtént a Radnóti-est nálam, Valenciennes-ben. Havonként tartjuk ezeket az irodalmi esteket, minden tudálékos, fellengzős színezetet mellőzve, csak azt tartjuk szem előtt, hogy valami újjal ismertessük meg az összegyűlteket és a végén örömmel, esetleg némi meghatottsággal feltöltődve távozzanak. 15-20 fős "törzsközönség" verbuválódott össze a 3 év alatt, de voltunk már 30-an is! Van, aki kívácsiságból jön el, nem lévén különösképpen olvasó, s végül a felfedezés öröme véglegesen ittragasztja! Hármunknál folynak le az estek, én főleg a magyar irodalom megismertetésének a "misszióját" vállaltam. Volt már Szabó Magda (Az ajtó, Pilátus), Ady Endre, 3 nyelvű vegyes (orosz, magyar, francia, sőt egy szerb is becsúszott...) és most került sor Radnótira. A választás egyik szempontja, hogy a szerző francia fordításban is elérhető legyen.

Este 8 óra felé folyamatosan érkeznek, ha esik, ha fúj, ha köd van vagy esetleg néha jó idő : ez utóbbi esetben kinn ülünk a kertben éjfélig is... Mindenki hoz a közös asztalra valami enni-innivalót, ami körül aztán tovább folyhat a beszélgetés (tegnap éjjel fél kettő körül ment el az utólja).

Radnóti idézett műveit néhány nagyobb téma köré csoportosítottam : árvaság és bűntudat (Ikrek hava, 28 év), a szépség és a szerelem - Fanni - (Tétova óda, Hajnali kert, Szerelmes vers), zsidóság tudata (?), hazaszeretet (Naplórészlet, Nem tudhatom), a háború, a láger, pusztulás-megmaradás (Hetedik ecloga, Gyökér, Razglednicák). Utolsóként a Levél a hitveshez c. versét olvastuk fel, hogy a záróhangot a szerelem megtartó reménye adja meg, mert már majdnem mindenki sírt...

A versek közül a 3 idézett szerelmes verset én fordítottam (Muriel itt-ott besegített), valamint a naplórészletet. Azt hiszem, sikerült átadni Radnóti hihetetlen szépség iránti érzékét, amivel a mindennapok egyszerű részleteit is képes volt szublimálni, s ami a legtragikusabb helyzetekben is kapaszkodóként szolgált... A verseket magyarul és francia fordításban olvastuk négyen.