Illés Endre részlet (de honnan? ki tud segiteni?)

Miért olyan furcsa szép érzés az alvó fölé hajolni ?

Mert kezünkben a hatalom, hogy az alvót fölébreszthetjük. Mindig ennek a hatalomnak a boldogságával hajoltam alvó fölé.

Miért tekintik az emberek a halált az álom testvérének ?

Mert a felébresztésben bizakodnak. Ezért fogjuk meg rögtön a halott kezét, ezért szólítjuk, ezért símogatjuk meg az arcát, hogy ébredjen. Mint annyiszor álomból.

Pedig... a bőr mögött, a bordák mögött, a homlokcsont mögött nincs többé külön dobogó szív, külön élő agy, szem, emelkedő tüdő - semmi nincs. A halott arca festmény : látom az ajkat, a homlokot, a szemhéjat, de semminek nincs befelé folytatása. Az ajakhoz nem tartozik száj, a térdhez egy könnyű reflex, a homlokhoz gondolat. A halottnak nincsenek többé szavai, szövetei, testét nem hálózzák be idegek, erek, nincsen gyomra, mája, szájpadlása, egyetlen állapottá vált : úgy alszik, hogy összefolyt benne minden. A belső határok, hártyák átszakadtak.

...

Nem emlékszem, hogy meddig ültem mellette, amikor már halott volt s feküdt az ágyon. Jól tudtam, mihelyt szólok valakinek, rögtön becsődül a világ, jönnek a hatóság, az emberek. Elviszik. Soha többé nem leszünk kettesben.

Nem tudtam felállni. Halogattam azt a percet, amikor értesítenem kell a világot.

Tíz perc lehetett, vagy fél óra. Tele volt valószínűtlenséggel, bizonyossággal és fiatal rémülettel. Mindent tudtam, semmit nem értettem.

Lefordítottam az előbb ezt részletet a francia blogomon. Érdekes volt, hogy mennyiben változik a szöveg, miután a franciában muszáj "állást foglalni" az "il" vagy "elle" mellett és ezennel felfedni, hogy a halott egy nő, az élő meg egy férfi (gondolom, mivel nem ismerem sajnos a teljes szöveget). Igy eltűnik a szöveg mintegy "egyetemes" jellege.

Illyés Gyula a költészetről

A napokban lefordítottam franciára az Illés Endre költészete című cikk elejét, de valószínűleg a folytatása se marad majd el. Ideírom magyarul is a franciául kevésbé értő esetleges érdeklődők számára :

A költői élményt legtöbbnyire oldalról kapjuk, váratlanul. A Múzsa mezítláb jár. Nem is jár ; lopakodik, surran ; tolvajlámpával vet fényt, homályba ; abba, amit érzéseink és gondolataink világában mi magunk is vaksin tapintgatunk.

Meglepetésünk kettős. A tolvajlámpával a versek illetékes istennője - Kalliope (és Polühümnia) - káprázatos kincseket fed föl. De nem surran el velük. Kevés azt mondani, hogy otthagyja, hogy nekünk ajándékozza őket. Az a megtündökölt kincs kezdettől a mi tulajdonunk volt, csak vaksötétben; azaz csak nem volt rá szemünk. Ez az élmény visz bennünket valami mennybe ; már abba, ahogy azt a görögök képzelték.

Minél szabályszerűbben akar költői lenni egy vers, annál gyanakodóbban nézem a lépéseit. Hát még a legkönnyebben megtanulható, a legutóbbi tánciskolák szabványfordulatait ! Hogy prózába is lehet költeményt öltöztetni - rejteni szinte -, ezt Baudelaire már gyakorlattal törvényesítette. Kötetnyit írt ilyen álruhás verset. Magunk sem észleljük, hányszor villan meg a "költői elem" a jellegzetes próza - a regény, a novella - művelőinek alkotásaiban. Hányszor szaladnak át az említett istennők szigorúan tárgyilagos mondatok ligetén." (...)

in Illyés Gyula : Naplójegyzetek (1979-1980) Századvég Kiadó, 1994

Guy Goffette-ről kicsit bővebben...

Guy Goffette-ről előszö egy TV interjúban hallottam : első regényét mutatták be, amihez rögtön kedvet is adott a beszélgetés. Akkor még verseit nem is ismertem. A regényt elolvasva ("Un été autour du cou" - talán úgy fordíthatnánk "egy nyár a nyakam körül", akárcsak egy kötél, vagy esetleg egy selyemharisnya, amire a narrátor felakasztja magát a végén...) Nekem nagyon tetszett a könyv, az írói nyelv káprázatos, mint amikor egy igazi költő jó prózát is tud... Azonnal elhatároztam - és Gilbert is meggyőztem, bár ő a témája miatt nem tudta végigolvasni a regényt - hogy folyóiratunk a mai költészetről szóló 13-ik számának fő vendége legyen Guy Goffette. A közeledő párizsi könyvvásáron, aminek teljes hetét a standunkon töltöttük, azon frissiben fel is vettem vele a kapcsolatot és pár hónap múlva elküldtük egyik ugyancsak költőnő munkatársunkat, hogy interjúvolja meg. A beszélgetés elkészült, de nem ért véget három teljes évig ! Goffette Valenciennes-be költözött és onnan járt el Párizsba a híres Gallimard kiadóhoz, amelynek egyik fontos munkatársa. Amíg az idill tartott, többször is együtt vacsoráztunk, hol náluk, hol nálunk. Akkor dedikálta nekem ezt a kis könyvet (versei válogatásának magyar fordítását "Vízhalász" címmel, Lackfi János és Tóth Krisztina fordításában) amelyből az előző versfordítás származik. Akkor készítettem róla (fénykép után) a fenti portrét.

VASÁRNAP

Októberi napfény a régi vajtartó harang

férfiak asztalán felejtett templomkupola.

Összegyűjti az elcsitult jajok

a szebb napokat látott

lélek villogó morzsáit

az aranyszemcséket gyepre kiszórja a kéz

madarak bogarak és láthatatlan istenek

hordják a fényt a mozdulatlan fák tenyerébe

és az álmok között éjszaka nyíló résbe

fordította Lackfi János

Guy Goffette : ARANYSZEMCSÉK A SÁRBAN (UN PEU D'OR DANS LA BOUE)

Mindig sejtettem én : élni, az más dolog,

mint ez a feledő, telő idő, kopott

szerelmeink és az ízületek kopása

- hasítjuk a tengert reggeltől estelig

eget és földet is hasítunk, mint vakond

avagy hal vagy madár, tehát : dúskálunk vízben és

légben, gyümölcsben, porban, furakszunk, mint,

égünk, hogy, megyünk, mert, jutalmunk

mi is ? almában féreg, búza között a szél,

mert minden visszahull örökké, mert minden

újrakezdődik, és olyan semmi se lesz,

mint ami volt, se jobb, se rosszabb,

csak egyre hajtogatja : élni, az más dolog.

fordította : Lackfi János

Je me disais aussi : vivre est autre chose

que cet oubli du temps qui passe et des ravages

de l’amour, et de l’usure – ce que nous faisons

du matin à la nuit : fendre la mer,

fendre le ciel, la terre, tout à tour oiseau,

poisson, taupe, enfin : jouant à brasser l’air,

l’eau, les fruits, la poussière ; agissant comme,

brûlant pour, marchant vers, récoltant

quoi ? le ver dans la pomme, le vent dans les blés

puisque tout retombe toujours, puisque tout recommence et rien n’est jamais pareil

à ce qui fut, ni pire ni meilleur,

qui ne cesse de répéter : vivre est autre chose.

Anyai nagyapámról, még egyet-mást...

Gabi kérdezte a múlkor, hogy anyai nagyapámról készült-e portré. Sikerült felkutatnom azt a naiv, 10-11 éves koromban készített rajzot (ötödikes voltam, emlékszem), ami naivsága ellenére is újra elém idézi jellegzetesen homlokáról a feje búbjára tolt "micisapkáját", amit csak éjszakára tett le, nomeg a téli zimankóban váltott fel báránybőr kucsmára. Arcvonásai, fejtartása is az igazi, úgy ötven év körül...

A sok beszívott kőportól asztma kínozta és arra nem emlékszem, hogy bármilyen kezelésben is részesült volna. Éjszakánként hallottam sípoló lélegzését és fojtott, végnélküli köhögési rohamait, mihelyt a fejét letette.

A nyári szünetekben sokszor elpolitizálgattunk : soha nem mulasztotta el a hírek meghallgatását az ágyfejénél a falra szerelt kis vezetékes rádión, sőt, hajnal felé, amikor a zavarás nem volt olyan intenzív, az Amerika hangja és a Szabad Európa adókat próbálta fogni. Nem is csoda, hogy a "reakciós" bélyegét sütötték rá egy időben, mint ahogy a háború előtt meg "kommunistának" titulálták egyesek. Nem volt pedig egyik sem, csak a maga fejével próbált gondolkodni, ami pedig minden idők hatalmasai előtt gyanús felállás...

Tóth Árpád : Körúti hajnal

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még

Üveges szemmel aludtak a boltok,

S lomhán söpörtek a vad kővidék

Felvert porában az álmos vicék,

Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.

Egyszerre két tűzfal között kigyúlt

A keleti ég váratlan zsarátja :

Minden üvegre száz napocska hullt,

S az aszfalt szennyén szerteszét gurult

A Végtelen Fény milliom karátja.

Bűvölten állt az utca. Egy sovány

Akác részegen szítta be a drága

Napfényt, és zöld kontyában tétován

Rezdült meg csüggeteg és halovány

Tavaszi kincse : egy-két fürt virága.

A Fénynek földi hang még nem felelt,

Csak a színek víg pacsirtái zengtek :

Egy kirakatban lila dalra kelt

Egy nyakkendő ; de aztán tompa, telt

Hangon a harangok is felmerengtek.

Bús gyársziréna búgott, majd kopott

Sínjén villamos jajdult ki a térre :

Nappal lett, indult a józan robot,

S már nem látták, a Nap még mint dobott

Arany csókot egy munkáslány kezére...

1923.

A cimre kattinva megtalálható a vers francia fordítása és egyúttal észrevehető a fordítás emberfeletti nehézsége, főleg a színek és hangok, benyomások e nyelvi szimfóniájának esetében. Én is "éhen maradva" kritizáltam, de bevallom, képtelen lennék rá, hogy jobbat tudjak...

Ez a Tóth Árpád vers is beszédes példája annak a sok hozzá nem értő tanári mészárlásnak, aminek sok remekmű esett áldozatul, s amelyeket csak felnőtt fejjel sikerült az embernek rehabilitálnia...