A napokban lefordítottam franciára az Illés Endre költészete című cikk elejét, de valószínűleg a folytatása se marad majd el. Ideírom magyarul is a franciául kevésbé értő esetleges érdeklődők számára :
A költői élményt legtöbbnyire oldalról kapjuk, váratlanul. A Múzsa mezítláb jár. Nem is jár ; lopakodik, surran ; tolvajlámpával vet fényt, homályba ; abba, amit érzéseink és gondolataink világában mi magunk is vaksin tapintgatunk.
Meglepetésünk kettős. A tolvajlámpával a versek illetékes istennője - Kalliope (és Polühümnia) - káprázatos kincseket fed föl. De nem surran el velük. Kevés azt mondani, hogy otthagyja, hogy nekünk ajándékozza őket. Az a megtündökölt kincs kezdettől a mi tulajdonunk volt, csak vaksötétben; azaz csak nem volt rá szemünk. Ez az élmény visz bennünket valami mennybe ; már abba, ahogy azt a görögök képzelték.
Minél szabályszerűbben akar költői lenni egy vers, annál gyanakodóbban nézem a lépéseit. Hát még a legkönnyebben megtanulható, a legutóbbi tánciskolák szabványfordulatait ! Hogy prózába is lehet költeményt öltöztetni - rejteni szinte -, ezt Baudelaire már gyakorlattal törvényesítette. Kötetnyit írt ilyen álruhás verset. Magunk sem észleljük, hányszor villan meg a "költői elem" a jellegzetes próza - a regény, a novella - művelőinek alkotásaiban. Hányszor szaladnak át az említett istennők szigorúan tárgyilagos mondatok ligetén." (...)
in Illyés Gyula : Naplójegyzetek (1979-1980) Századvég Kiadó, 1994
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése