1986 januárjában már második éve laktunk Isztambulban. Előző év szeptemberében sikerül másik lakást találnom, ezúttal a szobáink ablakai, nomeg egy kis erkély is a Boszporuszra nyílt és megvallom, reggelenként első mozdulatom volt a függöny félrehúzása és egy pillantás a Boszporuszra, lent, az ablak alatt... Ez a látvány még sokáig kísértett visszaköltözésünk után is: amikor itt, Valenciennes-ben felhúzom a rolót, a szemben levő házak vörös tégláiba ütközik a szemem... Hiányzik a perspektíva mélysége, nomeg a Boszporusz állandóan változó fényei, a kis és nagy hajók szüntelen nyüzsgése. Még ha nem fürkésztem is megállás nélkül, szememben állandóan benne volt a megunhatatlan látvány 5 éven át!
Most viszont az isztambuli télről akarok néhány szóban megemlékezni. Most olvastam egy ott élő, majdnem törökké lett francia nő blogján, hogy ma havazik Isztambulban... Erről jut eszembe az a bizonyos 1986-os március 6-a (érdekes módon, egynémely dátum milyen nagy pontossággal marad meg bennünk!). Előző nap már 20° körül járt a hőmérséklet, tavaszi szelek fújdogáltak egy ideje és a fűtőolaj-tartályunk is majdnem teljesen kiürült. Ráérünk feltölteni ősszel, gondoltuk megkönnyebbülve. Másnap reggel, a függönyt félrehúzva, jó méteres hó borította az utcát! Az ajtót is alig bírták kinyitni! Ehhez hozzá kell tenni, hogy Isztambul dombokra épült és a parti sávoktól eltekintve szinte minden utca lejtős. A közlekedés azonnal leállt, az iskolákat is bezárták. S mindez 2 hétig tartott, a hó csak esegetett tovább... Eleinte örült mindenki a kis ráadásnak, mert messze volt már az év végi szünet (karácsonyi, ugyebár, nincsen...) A gyerekek szánkóztak az ablak alatt és kunyhót ástak a mély hóba. A házak ereszéről karvastagságnyi jégcsapok lógtak...
A probléma akkor lett kicsit kényesebb, amikor elfogyott a fűtőanyag. A szállító nagy tartályos teherautók nem tudtak közlekedni - egyet láttam a sarokház falába fúródva, keresztben az úton, olaját vesztve, s ezzel még síkosabbá téve az utat... Szerencsésebb ismerősök összegyűjtötték a fűtetlen lakások kárvallottjait és nagy kártyapartikkal teltek a napok. Soha nem láttam még Isztambult ilyen csendesnek. Volt, aki még a síléceket is felkötötte...
Ezt a hangulatos téli képet különös megelégedéssel nézegetem most, hogy odakinn végre teljes erejéből süt a Nap.
VálaszTörlésmennyire fontos, hogy mit látunk az ablakunkból! és hogy egyáltalán be tud-e sütni a Nap! (nálam és most, végre, hétágra!:)
VálaszTörlés@akimoto: én is jobban szeretem mögöttem tudni...
VálaszTörlés@aliz2: itt, északon ugyan inkább még félénken, mint hétágra... Nekem az hiányzik itt az alföldi időjárásból, hogy a tavasz olyan hirtelen, olyan teljes erővel tudott egyszerre betörni... nem olyan visszakozva, óvatosan, lábujjhegyen, mint itt...
VálaszTörlésBizony, itt tegnap tombolt a tavsz, szinte forrósáf volt, de délutánra már ismét visszatért a híves, szemergős idő.
VálaszTörlésAnnyira vágyunk utána, hogy észre se vesszük, hogy a naptár szerint még a télben vagyunk...
VálaszTörlés