Keresés ebben a blogban

2011. március 25., péntek

Az identitásról

Egyszer Zé megkérdezte: szerintem mi is az identitás? Nagyon izgalmas téma, mondanom se kell, különösen mióta Magyarországról elköltöztem. Még irodalmi folyóiratocskánk, "Hauteurs" is szentelt neki egy számot, Leo Perutz (Kafka kortársa), mint központi figura életművének tanulmányozásával. Prágában született mint német anyanyelvű zsidó, akárcsak Franz Kafka, az osztrák-magyar monarchia idején, a két háború között osztrák lesz Bécsben, majd az Anschluss után Haifába menekül és később izraeli állampolgár lesz. Rendszeresen visszajár azonban Ausztriába és ott is hal meg 1957-ben.
Visszatérve, sokkal szerényebb méretekben, hozzám: 1974-ben költöztem el Magyarországról ("az asszony követi az urát" elve szerint), miután egy évig még Szentesen éltünk az esküvőt követően. Azóta sokféle identitással találkoztam, a francia nyelv használata a mindennapokban kiszorította az anyanyelvemet. Algériában arabok, berberek között, Nyugat-Berlinben a hűvös németek, Isztambulban a közvetlen, barátságos törökök társaságában. Az idézett nyelvekből is ragadt rám valami, az arabot kivéve, mert mindenki franciául beszélt. Hogy az oroszokat ki ne felejtsem szovjetúnióbeli másfél évem alatt... Most meg már 20 éve itt, franciák között. Ki is vagyok hát voltaképpen? Két szék között is a földön találhatja magát az ember, hát még ennyi székkel körülvéve!
26 éves voltam, amikor elköltöztünk Szentesről. Mint itt mondják, a lényeges már megtörtént, mindaz, ami a személyiség alapja, a kulturális és pszichológiai megformálás. Az anyanyelv. ("Nyelvében él a nemzet"...) Amelyen minden fogalom elsőre beugrik. Minden évben legalább egyszer jártunk Magyaroszágon: a szálakat nem szakítottuk el. Kettős állampolgárságomat is megtartottam, bár csak szimbolikus jelentése van: mindennapi életem, gyerekek, unokák, barátok idekötnek. Milyen nyelven álmodok? - szokták kérdezni tőlem. Nem tudom, mint ahogy azt se nagyon, hogy színesben vagy fekete-fehérben-e. Ha kalapáccsal, mondjuk, az ujjamra ütök és szívhezszólóan egy jót káromkodok (amit nem idézek, mert hideg fejjel nem szoktam trágárul beszélni), azt magyarul teszem, mert egyrészt csak én értem, másrészt meg csak így lesz belőle igazi transgression... Unokáimnak magyarul énekelgetem a Bújj, bújj, zöld ág..., Kis kacsa fürdik, és még sok más gyerekdalt, fújja is őket mind a kettő, sőt, az egyetlen altatódal, aminek hallatán a 2 éves Alice rögtön a szemét dörzsöli, az a Nyuszi ül a fűben...
Mint ebből is kitűnik, nem olyan egyszerű az identitást meghatározni. Inkább talán úgy érzem, mintha abból a számtalan hatásból tevődne össze, amellyel az ember élete folyamán találkozik. Melyek lerakódnak az ősöktől, a gyerekkorból hozott alapokra. De a lehetőségek maradjanak nyitottak! Nem tudom úgy képzelni az identitást, mint valami egyszer és mindenkorra megszilárdult kövületet, amely már semmivel nem gazdagodhat. Az identitásom ÉN vagyok, hűségben és sokrétűségben, magyar is meg francia is, sőt talán még kicsit török is...
Kíváncsi vagyok mindenki (esetleg ellen)véleményére!

18 megjegyzés:

  1. de jó, hogy viszonylag ilyen egyszerűen látod, de talán vannak ennél bonyolultabb képletek is, ha az ember születésénél fogva is már többszörös "identitású"... bár ott se "az ember" csinál ebből többnyire problémát, hanem értetlen mások!:)
    szerintem is egyszerre lehetünk többek! és az csak gazdagit minket de (a) másokat is!:)
    Az a fő, hogy valamennyien EMBEREK legyünk. Ez a legfőbb identitás!
    (József Attila hogy is mondta?, "ember is; magyar is; magam is", aztán meg a Dunánál...,hogy mi-ki minden "kavarog e szivben"... "mai magyarok"...)

    VálaszTörlés
  2. Írhatnék ide hosszan. Végül, ha e téma kerül elő, mindig a Kis magyar vers (Nádor Tamás) sorai ugranak be elsőre.
    Ide is írom a végét, elmond mindent...(Persze az egész egyben az igazi)

    Egyszóval
    magyarnak lenni
    annyi, mint
    latinnak, görögnek,
    németnek, japánnak
    baszknak, zsidónak
    vagy akár
    andorrainak,
    tehát:
    Embernek lenni,
    így és itt
    vagy
    úgy és ott,
    bárhol a
    világon.
    Se több,
    Se kevesebb.

    VálaszTörlés
  3. Egyetértek a meghatározásoddal, Aliz. Sokan nem látják a sokrétű identitás gazdagító hatását, persze csak akkor, ha az EMBERI iránytű kéznél marad... Különben is a görcsös "fajtisztaság" elkorcsosuláshoz is vezethet!

    VálaszTörlés
  4. Kedves Endi, igaza van és neked is általa! Egyben kizárja egyesek "faji" fölényét mások felett, az egyetemes emberi értékek nevében!

    VálaszTörlés
  5. Engem érdekelne például, hogy François hogyan látja a saját identitását, hiszen az ő helyzete is különleges.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm. :) Való igaz, az identitás nem egy egyszínű egy anyagból készült valami, inkább egy szépen csomózott perzsaszőnyeg. Az persze még mindig kérdés számomra, min múlik az, hogy valaki egészen beolvad egy új közegbe, vagy megőrzi a színeit örökre. Mint te Flóra, aki magyarul ír és gondolkodik.
    Jó volna tudni, a most elköltözők nem dobják dühükben kukába mindazt, amit őrizni lenne érdemes.

    VálaszTörlés
  7. @Ági: Azt hiszem, fiam többnyire franciának érzi magát, bár magyarul is elég jól elboldogul, a magyarországi családhoz nagyon kötődik... Igaz, Ny-Berlinben született, ott járt ovodába, Libourne-ban folytatta, Isztambulban kezdte az iskolát, Valenciennes-ben fejezte be... Nem csoda, hogy szeret utazni...

    VálaszTörlés
  8. @Zé: én amolyan könnyen beolvadós vagyok, szertek gyökeret ereszteni, ha valahol élnem kell... De van belül nyilván valami, ami megmarad.
    Ami az írást meg a gondolkodást illeti, ma már szinte könnyebben megy franciául, bevallom. Azért indítottam ezt a magyar nyelvű blogot is, hogy visszataláljak szépséges és ritka anyanyelvemhez...
    S mint Ady mondja : "tied vagyok én nagy haragomban, / Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban / Szomorúan magyar."

    VálaszTörlés
  9. @Flora: Értem, én is szeretem magamba szívni azt, ahol élek. Azt nem tudom, pontosan hol is lakik, ami megmarad, de abban igazad van, a nyelvben tud előtörni.
    Ennek ellenére írni és gondolkodni én is szoktam angolul. Az is érdekes dolog nagyon, mennyire más a két nyelvemen gondolkodni, hogy angolul tényleg másképpen tudok. Örök élmény volt, amikor az utazós blogomon önmagam fordítottam hol angolra, hol magyarra. Sokszor kellett megállnom, mert bizony nem mindig lehetett kifejezni ugyanazt, pláne nem ugyanúgy. :::)))
    Annak örülök, hogy azt mesélted, a fiadnak előnyére vált az utazás. Én a gyerekek miatt vagyok nagy dilemmában...

    VálaszTörlés
  10. Flora, ha majd kiszálltok Liszt Ferihegyen a repülőből, gondolj vissza erre: http://liszt-2011.hu/hu/category/liszt-mod/liszt-magyar-vilagpolgar
    Biztatóul küldöm. :)

    VálaszTörlés
  11. @Zé: hogy tovább menjek a fejtegetésben, számomra egy nyelv aktív birtoklásának elsajátítása a feltételes reflexekhez hasonlít egy kicsit. Bizonyos helyzetben a legtöbbet hallott, látott fogalom, kifejezés "ugrik be". Ha egy ideje nem az "őskorban" beidegződött anyanyelven találkozik vele az ember, hanem egy másikon, akkor az "ugrik be" elsőnek... Előfordul bizony velem is, hogy tudom, van rá szó magyarul, de nem találom - ott van a nyelvem hegyén - és olyankor kinyitom a szótárt is, szégyen ide vagy oda, hogy időt nyerjek... De számomra nem is ez a legfőbb gond, hanem a mondatok gördülékenysége, kezem alá símulása, amiből irodalmi nyelvet lehetne teremteni, ha lenne elég engedelmes, hogy eredetivé legyen...
    Ami a gyerekeket illeti, az ő esetükben a "vándorlás" haszna csak később csapódik le. De erről külön lehetne elmélkedni...

    VálaszTörlés
  12. @akimoto: nagyon kedves vagy, Akimoto, megnéztem, és ha sose lesz is belőlem Liszt Ferenc méretű - és világméretű - zseni (még kisebb se, belenyugodtam!), mégis találtam egy kevés rokonvonást...

    VálaszTörlés
  13. Névtelen28/3/11 00:47

    Identitás? Az első 10 éved.A többi rárakodás.Ezen már nem segíthetsz,bármennyire szeretnél is.

    VálaszTörlés
  14. Kedves Anonymus,
    Bár csak, ha jól számolom, 12 év választ el korban bennünket, az utolsó mondatod annak bizonyítéka, hogy nem szabadulhatsz a majd 50 éve kialakult "kioktató" hangtól... Mentségedre szolgáljon, hogy nem láttál megöregedni...

    VálaszTörlés
  15. Névtelen30/3/11 02:13

    Mentség nem kell.Elég a megérdemelt megszégyenülés.
    The rest is silence.

    VálaszTörlés
  16. kedves Flora!
    szeretnék figyelmedbe ajánlani egy könyvet, magyarul irta egy francia szerző:
    Martin Márk: Járt utat kétszer járj!
    "erre varrjál gombot!" (ez egyébként gyakran visszatérő mondata remekül megírt, különleges könyvének!

    VálaszTörlés
  17. Köszönöm, Aliz. Megpróbálom megszerezni, bár innen nem egyszerű.

    VálaszTörlés
  18. Ő az, aki Nádast franciára forditotta.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...