Mai horoszkópomban olvasom: "Nem muszáj mindig mások kívánságainak eleget tenni. Tapasztalhatja, hogy mialatt mások kielégítésén fáradozik, mintegy elveszíti önmagát."
Ezen kicsit elgondolkodtam. Hányan vagyunk ezzel így, horoszkóp ide vagy oda! Kicsi korunktól kezdve erre idomítanak bennünket, néhány tökéletlen és éretlen szülő még azt is hozzáteszi: "Mert akkor nem szeretlek!" - mintha a gyerek kimondatlanul is pont nem ettől félne legjobban, a szülői szeretet védőbástyájának összeomlásától... Később pedig, hány mai szülő nem mer korlátot szabni gyerekei szeszélyeinek, attól félve, hogy szeretetüket elveszíti, ha szigorú egy kicsit... Pedig éppen ezekkel a védelmező karókkal lesz belőlük lábán jól megálló felnőtt...
Többnyire ez a szeretetre, barátságra, elismerésre vágyakozás, sőt, szomjazás vezérel bennünket később is, már felnőttként, amikor tehetetlenül vergődünk egy rossz kapcsolatban ("ez is jobb, mint a semmi!"), hagyjuk magunkat kizsákmányolni érzelmileg vagy esetleg anyagilag is, mert nem merünk nemet mondani! Van-e közöttünk valaki, aki elmondhatja, hogy sohasem vesztegetett el drága órákat az idejéből "köldöknéző" barátja végetérhetetlen, önmaga körül forgó fecsegésének hallgatásával? (mellesleg, ki sem kell a száját nyitnia, az illetőnek csak fülre van szüksége, amit annak idején "lelki szemétládának" hívtunk diák korunkban...)
Nyilván nem állítom, hogy el kell zárkóznunk mások bajai elől. Csak arra akarok "kilyukadni", hogy törekedjünk a kiegyensúlyozott kapcsolatokra, mint a franciák mondják: "donnant-donnant", azaz, egyik is, másik is tesz a közös kosárba. Ha ki akarom üríteni lelkem hulladékait barátom fejére, ne felejtsek el érdeklődni az ő bajai után, mindenek előtt... S merjek magammal is törődni egy kicsit.
Ez itt a bölcsesség forrása.:)
VálaszTörlésMennyire igaz ez, bizony. Csak mit lehet tenni akkor, ha a másik nem veszi észre, hogy nincs egyensúly, hmm... ?
VálaszTörlésNekem azok a barátságaim, ahol nem volt egyensúly, meg is szűntek egy idő után. Azt nem lehet igazán fenntartani.
VálaszTörlésDe mindenféle emberi viszonyra igaz ez. Hogy sokszor kell kevesebbet adagolni, mint gondolná az ember. :)
Nekem egy másik vonulat jut erről az írásról eszembe, az oly természetes "házi" kizsákmányolás...
VálaszTörlésEnnyi év tapasztalatai után, ideje lenne leszűrni egyet-mást...
VálaszTörlésKöszönet, akimoto.
@Ági: fel kell hívni rá a figyelmét (mondja a horoszkópom!), bár a valóságban ez nehezebb. Vagy finoman el kell vágni a madzagot (én megtettem egyszer-kétszer)...
VálaszTörlés@Zé: nehéz az egyoldalú kapcsolatokat hosszú ideig fenntartani, hacsak nem tetszik valakinek a lelki (és egyéb) rabszolgaság! Ilyen is van, de annak gyökereit mélyebben rejtőző bűntudatban kell keresni...
VálaszTörlés@Márta: a "házi kizsákmányolás"... a nők évezredes történelmének alapja!
VálaszTörlésAz okai gazdaságiak, biológiaiak, kulturálisak - és ezekből lett a pszichológiai...
de hát mist csináljon az az ember, akinek csak jó, ami a másiknak (najó:is)?! :))
VálaszTörlésbocs;kicsit pontosabban írva:
VálaszTörlésde hát mit is csináljon az az ember, akinek csak az a jó, ami a másiknak (na jó: is) jó?! :)
@aliz: akkor nincs mit tenni, mert mindenki meg lehet elégedve... Minden úgy van jól, ahogy van!
VálaszTörlésEzek megint olyan maximák, melyeknek az ellenkezője is igaz. Igaz lehet. Semmi sem jó úgy, ahogy van. Az ember föladata nem a Teremtés korrekciója? Bár képtelen vagyok rá, de hátha.
VálaszTörlésPorszem vagyunk. Pascal szerint nádszál.
De:Mégis és újra:/Föl a szívvel!
"--És mégis, mégis fáradozni kell!"
De föl is köthetjük magunkat. Csak akkor nem kapunk levegőt... Kevesen tudnak hősök lenni.
Olvassátok el Nagy Imre utolsó levelét a nol.hu
jún.16-i dzámában! Ecce hero!
@anonyme: kár, hogy csak a legutóbbi válaszom utolsó mondatára reagáltál, mert maga a bejegyzés egész más témájú volt...
VálaszTörlésIgy aztán a hős témához se tudok hozzászólni... Én biztos nem tartom annak magamat, sőt nincs is efféle ambícióm.
Szia!
VálaszTörlésSokszor leírtam,átgondoltam, hogy törekednünk kell az egyensúlyra mindenben.Persze, hogy nem mindig sikerül, hibázunk és hibáznak, de a cél ez legyen.
Évek óta nagyon fontos nekem, mert megszenvedtem, ha nem így volt.Az egészséges önzés kell, és igenis kell magunkkal törődni.
Azt pedig úgyis érezzük, ha a másik többet igényel belőlünk. Hagyni akkor őt beszélni, majd egyszer fordul a kocka, vagy egyensúlyba áll.
Tulajdonképpen ezt végig kell csinálnunk az egész életben, mint annyi mást.Azt nem mondom, hogy könnyű!:-)Azt sem, hogy mindennek azonnal tudatában vagyunk. Kell hozzá öregedni,érni.
@Éva: sokáig fáradhatatlanul és nagy empátiával hallgattam embertársaimat, s persze, magamat is meséltem... Egészen addig, míg egyik baráti kapcsolatom jónéhányszor ki nem merített teljesen egyoldalú szóáradataival, melyek alatt ki sem nyithattam a számat, egyszer sem kérdezte meg, hogy velem esetleg mi van és az az érzésem támadt, mintha csak egy óriási fül lett volna belőlem (valahogy Philip Roth módjára...), a többi részem nem is volt jelen! Ez kb 30 éve történt, azóta vigyázok az egyensúlyra...
VálaszTörlésEgyetértek veled! :-)
VálaszTörlésKell az egyensúly!
Jó volt veled gondolkodni.