Mészöly Miklós az író...

Egyszer, évekkel ezelőtt egy hosszú beszélgetést láttam Mészöly Miklóssal a tévében. Emlékszem szép fehér sörényére, meg arra a mélyen elgondolkodó stílusra, ahogyan válaszait sietség nélkül megfontolta. Már nem is annyira a tartalom, mint a kép maradt meg bennem ennyi év után, meg az az érzés, hogy lám, ez az író... Nem a pillanatnak, a tűnékeny sikernek, hanem a beláthatatlannak ír... S mindezt külső, kiszámított póz nélkül, mely hasonlítana a tükör előtt próbáló színészéhez, mintegy felhíva a közönséges halandó ámuló figyelmét arra, hogy vigyázat, itt egy író beszél... Alább részlet egy interjúból:

"Személyes életem csúcspontjait mindig egy pillanatba sűrítve tudom elképzelni. A pillanatban megragadott életértelem rendkívüli módon emberi. Az írói lét alfája és ómegája, hogy a világot legközvetlenebbül és legkertelésnélkülibben szólítom meg, ahogy önmagamat. Azokat a dimenziókat, amelyek rejtve vannak bennem. Az útnak a végén már nem tudok változtatni, de a szüntelen emberi át- és belehelyeződés mélyítése írói és emberi feladatom. Feladat, amely önmagam kiteljesítését szolgálja. A kiteljesítés az én rendszeremben a megbocsátást jelenti.A megbocsátás gesztusa nélkül egy lépést sem tudunk tenni a megértés felé, megértés nélkül pedig hogyan teljesítsük ki emberi, írói feladatunkat? ...a lényeges, elirányító döntéseinkben a megejtően sugárzó gyámoltalanság, a nyitottság, az elesettség magasabbrendűvé teheti magatartásunkat."