Véget ért az eseményekkel zsúfolt elmúlt hét... Ezek szerint ezt is újra lehet szokni, kizökkenve a lelassult "nagymamai" ritmusból. Igaz, hogy tegnap óta már 5 éves Lucie unokám egyengeti napjaimat vasárnapig, de ezek az örömök mégis mások, mint közönség elé lépni, ami mindig is nehezemre esett, ha saját produkcióról volt szó! Más témában nem tétováztam "fellépni", mások érdekében pláne nem! Emlékszem még az egyetemről egy epizódra: bementem vizsga után Konkoly tanár úrhoz, hogy kereken feltegyem a kérdést: nem érzi-e igazságtalannak B. Gyöngyi csoporttársamnak adott gyenge jegyét? Felszaladt a vérnyomása, s csak annyi időm volt, hogy kiszökkenjek az ajtón, a felkapott nagy üveg hamutartó elől...
De magamat előtérbe tolni, valóságos tortúra (Sigmund, hol vagy?). Innen van az álnév választása is a blogjaimon, mert ha lassanként egyesek meg is tudják, ki van mögötte, ez mégiscsak apránként történhet, esetleg soha. Beszéljen magáért a szöveg vagy a kép, ne a szerzőjéről alkotott vélemény. Talán nehezen vállalom magamat? Önbizalom hiánya? Valószínű.
A "Vénasszonyok nyará"-t még novemberben kezdtem írni, emlékszem, a pillanatra, amikor "megszállt az ihlet" - tényleg egy pillanat műve volt, ahogy a nagykönyvben meg van írva - és azt is tudtam, hogy Richarda fogja eljátszani: ettől kezdve úgy írhattam, mint ahogy a varrónő a próbababára igazítja a ruhát... A decemberi ünnepi forgatagot leszámítva január végére lett készen az 1 órára való, csiszolgatott szöveg (csiszolgatni való most is lenne rajta!)
Az utolsó, pénteki estén már olyan sokan jöttek össze, hogy székekért kellett futkosni az állva maradtak számára. A végén a közönség elé állítottak nagy nehezen. Pár szóban megemlékeztem Gilbert-ről, mert az ő életében talán eszembe sem jutott volna írni. Ki tudja, talán ő próbálkozik, így kerülő utakon, tollat fogni a másvilágról... Hátha még hinnék is benne...
Megint annyi minden Konkoly tanár úrtól a túlvilági létig. Van min merengeni, mihez is szóljak.:)
VálaszTörlésMegbeszéltem a ház urával. Nem Konkoly, Sonkoly... Őt a Sonkolyné tanította valami történelemfélére. Bennünket Sonkoly tanár úr szlovákul edzett a mindennapok megpróbáltatásaira. :)
VálaszTörlés@akimoto: Jót nevettem magamon! Igazad van, kedves akimoto, Sonkoly Pál volt ő bizony, csak az emlékezetem - mely nehezen veszi már be itt-ott a tulajdonneveket - alakította Konkollyá, bizonyára hogy valami értelme is legyen... Azt hallottam, pár évvel eme epizód után fiatalon meghalt (de ebben én valószínűleg ártatlan vagyok!)...
VálaszTörlésSonkoly??? Hajjaj, minden összefügg és egybevág és minden kör bezárul:)
VálaszTörlésHa minden igaz, Sonkoly, (egy másik!)szüleim apai jóbarátja, laboros, (tán prof?) volt a keresztapám. Sose láttam :( Vagyis perszehogy, de nem emlékezhetek féléves koromra, ugye:)
Mintha Géza lett volna, (és Lili a felesége)Születési évemet ismerve, gondolom "disszidáltak", azért nem ismertem őket...
Csak különös volt itt olvasnom ezt a nevet,ami, mint annyi minden más, elmerült a múltban mélyen, hogy egyszercsak váratlanul felbukkanjon :)
Bocs a belekotyogásért...
én is akartam kérdezni, hogy nem Sonkoly e? engem is tanitott valami "szláv"ra, futólag...:)de nem gondoltam, hogy ilyen impulziv ember ...?S már csak volt?... A tekintetére emlékszem, nagyon erős volt, és szép kék szemei, nem?
VálaszTörlés@rhumel: "kotyogj bele" nyugodtan, kedves Endi, örülök neki! Az emlékezet bugyraiba mi minden elsüllyed!
VálaszTörlés@aliz: jól emlékszel, kedves Aliz, szép kék szemei voltak,de valami zavaróan merev tekintetre emlékszem, nagy szemölcs valahol az arcán...
VálaszTörlésOlyan lassan beszélt, hogy "megaludt a szájában a tej", mint nagyanyám szokta mondani...
Szépen összejöttünk itt, akiket Sonkoly tanított (mert persze engem is). :)
VálaszTörlés@Ági: ami engem illet, nem szerettem az óráit, az igaz. De az is lehet, hogy volt, aki érdekesnek találta... Te mire emlékszel, Ági?
VálaszTörlésÉn sem szerettem, legtöbben így voltunk vele. Hogy őszinte legyek, én már nem emlékszem a külsejére sem. A csoporttársaim, akikkel ő volt kint Leningrádban a félévük alatt, elég rossz szájízzel emlékeztek az ottani viselkedésére.
VálaszTörlés@Ági: mi H. Annával töltöttük a leningrádi félévet, nagyon jól telt, pár évvel idősebb lévén nálunk, békén hagyott bennünket, de jelen volt, ha kellett, közben végezte saját kutató munkáját. Elképzelni sem merem Sonkollyal...
VálaszTörlésMeghatottan olvasom ezt a blogot. Akikről beszéltek, a szüleim voltak. Édesapámnak kék szeme volt. 1975-ben hat meg. Filológusként a az ószláv nyelvet kutatta. Egy évet töltött Leningrádban, rengeteg régi iratról készített fényképmásolatot.
VálaszTörlésA régi bibliák lapjainak alja alul kiszürkűlt, tudjátok miárt? Mert a pópa szakálla súrolta olvasás közben.
Édesanyám középkori magyar történelmet tanított. Adjunktus volt Karácsonyi Béla tanszékén.
Köszönöm, hogy megemlékeztetek róluk. Ha kérdésetek van, szívesen válaszolok.
Pali
@pali: kedves Pali, utólagosan megdöbbentem a bejegyzéseden és kicsit sajnáltam is a bejegyzéseim hangját (halottakról vagy jót, vagy semmit...), de ez volt az igazság ama diákok részéről, akik ma már a hatvanon is túl vannak... Neked viszont édesapád volt, nyilván egészen más viszonyban!
VálaszTörlésKöszönet a hozzászólásért!
Ó, nem, ne sajnáld! Igazából csak az hal meg, akit elfelejtenek! A diákoknak pedig az a dolguk, hogy véleményt alkossanak. De tudnod kell, hogy apukám tényleg lelassult az utolsó időiben. Előlünk sokáig titkolta, hogy beteg. Az a bibírcsók, amit velamelyőtök említett, már a kór biztos jele volt, de mi ezt nem tudtuk. Sose sajnáld, Ő sem akarná. Az Ő korában sajnos nem volt internet és nem volt blog, sem blogspot.com, sem számítógép. Kártyákra írta a kifejezéseket, ide oda tolagatta őket a szövegben, hogy ráérezzen a szavak jelentésárnyalataira. Mennyivel más lett volna a munkája, ha van PC-je.
VálaszTörlés@pali: igazán csodállak nemeslelkű gesztusodért, hogy ilyen "magasságból" ítéled meg "öreg diákok" apádról olvasott visszaemlékezéseit! Ebben a megvilágításban (betegség) még talán ingerlékenysége is más fényt kap... De én akkor tényleg megijedtem! Másodéves voltam. Te állítod igazán más nézetbe.
VálaszTörlésLátszik,h.gyerekek vagytok.Sonkolyné 56-ban marxizmust tanított,s ige vonalas vala.Akárcsak
VálaszTörlésSzekeres,az Ormos Mária /ma is él,kiváló történész/ férje,aki ki akart rúgatni,de Halász
Előd megmentett.Oroszul akkor csak Fenyvesi Pista
tudott igazán /Jelizavéta Konyájevát hozta magával Leningrádból/,csak dörmögve,alig érthetően beszélt.
A nemzedéki különbségek eltorzítják a világlátásunkat. Azaz:másképp-másképp látjuk u.azt és u.azokat.
@kedves Fjodor, korodbéli "aggastyánnak" kijáró, bár divatjamúlt tisztelettel ugyan, a nemzedéki különbségek ellenére veled is tudatom azt a közös nézetünket, hogy a Neten jobb, ha csak kezdőbetűvel jelöljük valós személyek neveit, ha "kibeszéljük" őket! (ha már magunkat álnévvel palástolhatjuk...) Ezek után én is ehhez tartom magam, bár többnyire eddig is, néhány kivétellel...
VálaszTörlésKicsit elszomorodtam. A kommunizmus is csak egy vallás. Vannak bigott hívői, mint ahogy vannak bigott katolikusok, ortodox zsidók, hithű muszlimok.
VálaszTörlésA hatalom szovjet támogatás mellett a kommunisták kezében volt. A hatalom birtokosai pedig könnyen elszállnak, kivetkőznek emberségükből, mint Berlusconi, Kádár, ...
De voltak olyanok is, a "Fényes Szelek" nemzedékére gondolok, akiknek bár a hatalomhoz nem volt közük, de megszerették az "eszmét", beléjük ivódott, vallják a mai napig. Vallják, mert szegény sorból származtak, és úgy gondolják, hogy semmi nem lett volna belőlük az új rendszer nélkül. Csak akkor szűnnek meg kommunistának lenni, amikor meghalnak.
Persze néha ők is hibáztak, van úgy, hogy az ember olyat tesz, amire később nem büszke. De ez az ő életük, ők fognak elszámolni vele.
A JATE sajnos mocskos kis harcok színtere is volt. Anyámat néha hallottam sírni. Bevonták a párttagkönyvét - pont az övét!
Én kicsit messzebről tudom nézni a dolgokat. Előszöris matematikus vagyok, sose voltam párttag, érdektelenségem miatt még a KISZ tagságom is megszűnt. Másrészt benősültem egy bigott katolikus családba, gyönyörű templomi esküvőnk volt 1980-ban.
Lelkes SZDSZ-es lettem, amikor jött a fordulat. Az SZDSZ képviseletében részt vettem a helyi szavazatszámlálásokon. Anyámmal is vitatkoztam. Egyszer megkérdezte: "Fiam, szerinted én elpocsékoltam az életemet?". Végtelenül szégyelltem magam. Otthon soha többé nem politizáltam.
Láttam, hogyan változtatja meg a fordulat idején a társadalomnak minegy fele a politikai hitvallását. Kisztitkárok, ilyen-olyan felelősök tépték a szájukat. Volt, aki még a szüleit is megtagadta, legalábbis szóban. Ezt inkább nem kommentálom.
Az egyetemi évekre visszagondolva, gyönyörű időszak volt. Talán nem olyan szép, mint a középiskola, de küzdöttünk a vizsgákkal, szarelmek és örök barátságok szövődtek...
Erre kell emlékezni, a tanárok vallása ehhez képest "antimatematikus": nem oszt, nem szoroz :)
Pali
@Pali: sok tekintetben igazat kell adnom Neked. A politikában én is hittem, sőt, a nemes értelmében ma is hiszek, mert valakinek csak vállani kell a köz ügyeinek intézését... Talán a semlegesség kockázatmentesebb... "Ne szólj szám, nem fáj fejem!" A hatalom negatív velejáróinak viszont bizonyára nehéz ellenállni. Akik igazán megvetnivalók, azok talán a "tűzhöz közel ülők", az abból hasznot húzók (akik egyébként minden tűzhöz közel férkőznek), anélkül, hogy a kockázatát vállalnák...
VálaszTörlésA kommunizmusban születtem és nőttem fel. Nem akarom "a gyereket a fürdővízzel együtt kiönteni". Tudom, hogy szüleimnek és nagyszüleimnek ez a rendszer mondta először, hogy nem alárendeltek... hogy érnek annyit, mint a többi... Legalább is elméletben, de már ez is valami. Igaz, nekik nem volt vesztenivalójuk (ház, üzem, bankszámla, föld stb.) az előző rendszerrel, mert szinte semmijük se volt, két kezükön kívül. Orvosi ellátás, iskola ingyen - már csak ez a két dolog is óriási volt számukra!
Persze, nem felejtem el a lelkiismereti és egyéb szabadság szinte teljes hiányát, ennek elnyomását cserébe... Szerintem a rendszer legnagyobb bűne ez az "agymosás" volt, szovjet mintára, mely egyes embereket ismét szolgalelkűvé tett, s a nagy többségnek megtiltotta a saját fejével gondolkodást.
Baráti üdvözlettel: f.
Kedves Flóra! Most megpróbálok tömör lenni, legyen ez részemről búcsú az előző témakörtől. Hiszen nem akartam én új irányt adni a Te blogodnak!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy kiálltál mellettem.
A múltnak semmiféle terhét nem cipelem. A munkám teljesen leköt. Matematikusnak lenni, sajnos, magányos elfoglaltság.
Jó lenne ismét egy kis lendületet kapni, fiatalokat tanítani, veszekedni velük, ha nem - vagy rosszul - dolgoznak, látni egy kóbor csillanást a szemükben egy-egy dícséret után. Talán szeptembertől ismét kibővítem a vállakozásomat ilyen irányban is.
Szeretem a nyelveket, különösen a magyart és a németet. Óriási élmény, amikor a szavak összefognak, mondattá és mondanivalóvá válnak. Csak ehhez az is kell, aki megérti őket:
Mindenik embernek a lelkében dal van
És a saját lelkét hallja minden dalban
És akinek szép a lelkében az ének
Az hallja mások énekét is szépnek.
(Babits Mihály)
Egyszer egy gyönyörű tájleírást olvastam fel egy német tanárnőnek németül, a Missisipiről. (Az eredeti angol szöveg a folyó szerelmesétől, Mark Twain-től származott). Bár hallgatóm külön-külön minden szót értett, mégsem érintette meg a szöveg, amitől pedig nekem enyhén lúdbőrös volt hátam.
Írigyellek azért, mert nyelvekkel foglalkozol. Így az egyetemi évek mégsem vesztek el.
Pali
@pali: én is szerettem tanítani, ha csak pár évig is...
VálaszTörlésNeked nincs blogod, Pali? Meglátogatnám én is.
Én még nem blogozok... Ha igan, majd tudatom Veled.
VálaszTörlés