A lenti néhány sorban olvasható a "Vénasszonyok nyara..." első bekezdése. Eredetileg franciául írtam. Az alábbi szöveg fordítás is, adaptáció is a magyar nyelvre. Közben tudatosult bennem a nyelvi mechanizmusok óriási különbsége, mennyire más hatást tenne a szó szerinti fordítás egyik nyelvről a másikra, és épp ezért mennyire lehetetlen. Vagyis: más bőrbe kell bújni ahhoz, hogy kb. otthonosan írjunk egyik vagy másik nyelven, akár anyanyelvről, akár "örökbefogadott" nyelvről van szó... Az az érzésem, hogy sokáig kellene még csiszolgatnom, teljesen megfeledkezve az eredetiről, hogy teljesen símán gördüljön magyarul is...
"Na, végre kisütött a nap!... Nagyon elegem volt már ebből a reggeltől estig tartó szürkületből, az ember meg sem tudja különböztetni a nappalt az éjszakától... Hát igen, magányosan élek, de ebben korántsem vagyok egyedül! Egyeseknek választott, másoknak elszenvedett a magány. Az enyémet eleinte megszenvedtem, később megbékéltem vele. Belaktam...
No, indulnom kell... Nem azért, mert Mindenszentek napja van! Készakarva választottam neki ezeket a sárga krizantémokat. A sárga volt a kedvenc színe... Mindegy annak már, mondhatná valaki. De jó lenne hinni az ellenkezőjében! Igaz, ez azt jelentené, hogy minden porszeme didereg most a novemberi fagyos földben... még elképzelni se jó!
Meg kell mozdítanom végre öreg csontjaimat... tizenöt éve tart már ez a heti zarándokút... Minden áron véghezviszem, ha esik, ha fúj, akkor is ha süt a nap és szívesebben pihennék a nyugágyban, ahelyett hogy sírkövek között kószálnék... Senki sem kényszerít. A világon senki.
Majd ötven évet töltöttünk együtt... Együtt? Inkább azt mondanám, egymás mellett. Öszeszoktunk, mint a régi bútorok, melyek együtt használódnak el a sok ütközéstől, surlódástól..."
Nem tudom, milyen volt a francia, de magyarul szépen gördülnek a szavaid. :)
VálaszTörlés@Zé: ilyenkor mindig a tehervonat jut eszembe: nem messze volt tőlünk a vasút... A hosszú vagonsorok lassan, zajosan gördültek, meg-megállva, beindulva zökkenőkkel hirtelen...
VálaszTörlésÖrülök, hogy benéztél.
Én is be szoktam ám nézni! (Leginkább nyom nélkül...)
VálaszTörlésGondolkoztam, mi lehet a nyelvi hiányérzeted oka. (Nem tudok rájönni.)
VálaszTörlés@Gabi: nagyon örülök, ha benézel, sok elfoglaltságod mellett! A blogvilág rettentő időigényes, még akkor is, ha nem érzem elveszettnek ezeket az órákat.
VálaszTörlés@akimoto: a zökkenők! Tisztán érzem őket magyarul, pedig nagyon igyekszem lefaragni a gallicizmusokat, a sok igenevet, a magyartalan mondatszerkesztéseket... Ez még érezhetőbb, ha megpróbálkozom a prózával! Hol van akkor még az eredeti, egyéni stílus igénye, amikor a nyelvből kifejezési eszköz lesz és nem csupán helyes kifejezés...
VálaszTörlésHogy miért, megírom a következő bejegyzésben!
Köszönöm a látogatást, kedves Akimoto.
Kedves Flora, nem akarok vitatkozni,csak egy másik szempontra mutatni. A zökkenők, úgy érzem, nem nyelvi természetűek, inkább az eltérő gondolkodásmód jelzései. Nem tudom, csak gondolom, hátha ezzel segítek.
VálaszTörlésKedves Flora, én nem/sem érzem, amit te érezni vélsz. A stílus? A stílus bizonyos szempontból alárendelt kell legyen. A gondolat vezérli az írást, a gondolatot pedig bizonyos fokig a nyelv.
VálaszTörlésÉn úgy látom, a gondolat utat tör magának a nyelven keresztül, ha arra érdemes. :D
@akimoto: el kell gondolkodnom a javaslatodon.
VálaszTörlés@Zé: a gondolat és nyelvi kifejezésének viszonya elméletben rendben van. Csak az út lett göröngyös...
VálaszTörlésTudod, Flora, ez a magyarra "átett" szöveg olyan természetesnek hat, mintha magában beszélne a szereplő, és nem fogalmazna, nem csiszolgatná a szavait. Hiszen ezek "csak" a belső gondolatai. Szerintem is teljesen rendben van így, az anyanyelveden:) Te valószínűleg azért "problémázol" rajta, mert az örökbefogadotton írtad meg, az volt a múzsai, első, és ihletett, a magyar a fordítása, ami épp az anyanyelved miatt okoz -de csak szerinted!:)- nehézséget.
VálaszTörlésLehetne másképp, més szavakkal persze megírni, itt mindannyian ötletelhetnénk, mit mire cserélnénk ki,(pl."Hát igen" helyett jó lenne a "bizony" is, a "nagyon elegem" helyett az "annyira elegem", stb, stb:) de az már nem a Te stílusod lenne, a francia eredeti gondolalatiságát, stílusát meg úgyis csak Te érzed igazán. Ráadásul kérdés, mi az elsődlegesebb, átültetni magyar nyelvre, lehetőleg szöveghűen, vagy "átköltéssel" megírni?:)Az nagyon tetszik, ahogy "györtődsz":) Mert a szavaknak sokszor súlya van,és tiszteletreméltó, ha valaki olyan nagyon igényes, olyan alázattal dolgozik, mint Te!
Egy szóval: jó és szép ez így.
ugyanazt gondolom, amit akimoto (még mielőtt elolvastam volna, amit ő írt!)"a zökkenők, úgy érzem, nem nyelvi természetűek, inkább az eltérő gondolkodásmód jelzései" - ebben bizonytalan lennék, de ha ketten gondoljuk ugyanazt , egymástól függetenül, akkor lehet benne valami! mindenesetre döbbenetes, hogy ennyire franciául "gondolkodol" is, amikor írsz!:)ennek tulajdonképpen örülni is kéne!és majd irj mást rögtön magyarul!:) az meg úgy lesz tökéletes...
VálaszTörlés(a fordits sose lehet az, úgy látszik, akkor se ha ugyanaz fordit, mint az iró - jelzem,nem is nagyon szoktak vállalkozni rá!)
"Off" ugyan, de így a vasárnap reggeli csöndben Zé utolsó, zárójeles mondatáról Apám jutott eszembe (aki itt és a francia blogodon is, már máskor is, szokszor... Olyan kár, hogy nem ismerhetett Benneteket!!!). A fordítás öröme keveseknek adatik meg, majd mindenki kínlódik vele. Mert tökéletesre akarja áttenni. Apa nagyon élvezte, azt hiszem azért, mert játéknak vette. Volt, hogy ugyanazt a verset akár 3-4 nyelven megírta. De volt, hogy egy nagyon-nagyon jó barátja fordította le pl. németről a versét,angolra, kiválóan. (Nem beszélve arról, pl. mit "követtek el" Rilke Herbsttagjával.) Itt a mában, visszamerengve a múltra, még most is "irigylem" őket ezekért a "játékokért"...
VálaszTörlés(Bocsánat a csupán picinykét a témához tartozó, ám hosszú megjegyzésért.:)
Rhumel édesapjának természete annyira ismerős! Intellektuális játékok: Néhány Joepardy-mondás, fordítások oda-vissza, fantasztikus élvezetet hoznak.
VálaszTörlésFlora, már "csak" írnod kell! :)
@rhumel: nagyon köszönöm a hozzászólásokat, s végre hozzájutok a válaszokhoz is, miután tegnap este elmentek a gyerekek (nagy boldogság, de hirtelen úgy éreztem elmenetelük után pár perccel, mintha centrifugából húztak volna elő 4 intenzív nap után...). Megérezted a probléma eredetét, ami a megírt szöveg és az "átültetés" között áll fenn és nem hagy nyugton. Talán éppen azért zavar ennyire, mert úgy érzem, pont anyanyelvemen kellene jobbnak lennie... Megértem édesapád játékos élvezetét: az írás, fordítás nagy szellemi öröm! (de úgy tűnik, te is jártas vagy benne!)
VálaszTörlés@aliz: köszönet a biztató szavakért, kedves Aliz. Talán a "rögtön magyarul"-t kéne megpróbálnom (volt ugyan egy gimnazista korú élményem e téren: egy novella, mely második díjat nyert megyei szinten, de többé soha nem fogtam - akkor még - tollat, olyan nagy szenvedések közepette "szültem meg"...) Ismerek egy Párizsban élő török írót (Nedim Gürsel), aki, bár kiválóan tud franciául, mégis törökül írja regényeit és egy francia nő fordítja őket...
VálaszTörlés@akimoto, kedves, kedves Akimoto, ez a "csak" a legnehezebb: önbizalom kérdése, amiből, furcsa módon magyarul kevesebb van!...
VálaszTörlésFlora, értelek. Az idézőjel erre utalt. Na és, ha csak franciául írsz, majd valaki lefordítja.
VálaszTörlés@akimoto: azt aztán igazán szégyellném, ha ide kéne jutnom... (puff neki, megint egy szép gallicizmus, de azért sem nem javítom ki, hogy illusztráió gyanánt is szolgálhasson!)
VálaszTörlésVégre kisütött a nap!... Nagyon elegem volt már ebből a naphosszat tartó szürkeségből. Az ember már meg sem tudja különböztetni a nappalt az éjszakától...
VálaszTörlésHát igen, magányosan élek, ám korántsem vagyok egyedül! Egyesek választják, mások elszenvedik a magányt. Én eleinte elszenvedtem, később megbékéltem vele: „Belaktam...”
Nos, hát indulok... Nem azért, mert Mindenszentek napja van!
Tudatosan sárga krizantémokat választottam neki. A sárga volt a kedvenc színe... Neki már mindegy - mondhatná valaki. De jó volna az ellenkezőjét hinni! Igaz, ez azt jelentené, hogy minden porcikájában didereg a novemberi fagyos földben... Még elképzelni is rossz!
Mozdulnom kellene. Szegény öreg csontjaim... Tizenöt éve folytatom ezt a heti zarándoklatot... Makacsul kitartok benne, ha süt a nap, ha esik, ha fúj. A sírkövek között kószálok akkor is, ha legszívesebben a nyugágyban pihennék... Pedig senki nem kényszerít. A világon senki.
Majd ötven évet töltöttünk együtt... Együtt? Vagy talán inkább egymás mellett. Összeszoktunk, mint két kavics, melyek összecsiszolódnak az ütközések, súrlódások során...
Az én átírásomban ilyen volna.
szeretettel:
Mick voltam.
Kedves Mick, csak most bukkantam rá a bejegyzésedre!
VálaszTörlésWhy not?...
"Hát igen, magányosan élek, ám korántsem vagyok egyedül!" talán nem egészen ugyanazt fejezi ki: az én magányosom azt akarja mondani, hogy az esete messze nem egyedi.
Egyébként köszönöm, hogy vetted a fáradságot, nagyon kedves vagy...