Keresés ebben a blogban

2014. január 6., hétfő

Az óév búcsúja

   Végetértek az ünnepi napok, december 21-től január 2.-ig tartottak. Azóta megint csak magammal  -  bár ez a társaság se kellemetlen  -  a szokatlanul enyhe télben (aminek meglesz még a böjtje bizonyára). 
   A gyerekek december 21-én toppantak be, nálam volt a karácsony esti vacsora Agnès szüleivel együtt, s a fa alatt mindenkinek ízlése szerinti ajándék! A  másnapi ebéd Agnès szülenél. A két unoka itt maradt karácsony után pár napra. Ezúttal Lucie jutott nekem, csodás harmóniában teltek a napok. 30-án szállítottuk a másik nagyszülőkkel két unokát meg az ajándékokat (nem tudom, hogy fértünk be mind az öten az autójukba...) a tengerhez közeli kis lakásba, ahol a képen láthatóan terült meg a szilveszteri asztal. Ezúttal a fiatalok vendégelték meg az "öregeket". Meglepetésként még kocsikázást is szerveztek a Somme folyó torkolatában található védett parkba, ahol ilyenkor az ott telelő vándomadarakat lehet megfigyelni. Kihasználva az apályt, a két erős ló megsétáltatott bennünket a vízparti homokon és a dünék között is. Más turistákkal együtt voltunk vagy tizenöten a fedett kocsin, felnőttek, gyerekek, s a szél majd kifújt a ponyva alól bennünket! Megteltünk viszont finom jódos tengeri levegővel!
   Ha az eső beszorított bennünket a lakásba, társasjátékokkal, kártyázással, olvasgatással töltöttük az időt. Nomeg sok beszélgetéssel. Szeretem az ilyen jó családi összejöveteleket, ahol megállapodhat az ember, senki nem siet sehová... Van idő, ami különben drága kincs.

6 megjegyzés:

  1. de jó!:)...

    és micsoda fotókat lehetett (volna?) készíteni:-))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bevallom, volt aki fényképezett, én - kapaszkodtam!

      Törlés
  2. Vártam már a bejegyzést, és ha lesz időd kedved, még olvasnék kis részleteket, és több képre is szükségem lenne. Szinte mindent látok magamban egyébként: karácsonyi, szilveszteri hangulat, lovak, kocsi, dűne, család, gyerekek,kártya, beszélgetések...Elolvasom még egyszer az írást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még visszajövök! Fiamék gyönyörű képeket csináltak, de ki kell alkudnom, hogy felhasználhatom-e a Neten!

      Törlés
  3. Gyönyörű ünnepetek volt! Jó kezdés lesz ez az új évhez.
    Kívánom, hogy ilyen jó hangulatban teljen majd!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, Györgyi, kellemes volt, mindenki tudta magát elengedni, annak ellenére, hogy holtfáradt állapotban jöttünk össze. Ennek örültem a legjobban! Fiamék is kialhatták magukat egy kicsit reggelente.
      Ahogy írod, nálatok is jó, családias volt! (Ismét nem tudok nálad kommentelni...) Pihend ki magad!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...