Napos oldal

   Majd két hét óta először kezdek olyan napot, amikor semmi sürgős dolog nem zárja le eleve előttem a horizontot: gyönyörű kék az ég a viharos záporok után, tegnap hazahoztam a képeket a kiállításról (egy kivételével), látszólag tehát minden feltétel együtt van a kikapcsolódáshoz. A napot azzal tölthetem, amivel tetszik: írogatás (már hiányérzetem volt!), olvasgatás, szieszta a nyugágyban a napernyő alatt, séta (nagyon kellene mozogni!) stb. Még egy délutáni mozit is megengedhetnék magamnak... Ilyen a nyugdíjasok aranyélete, mondaná a még munkahelyen fáradók tömege. 

   Hát igen, van benne igazság. Abban is, hogy sok nehéz év árán jutottunk el idáig. 

a kert is megváltozik nemsokára

   A múltkoriban cseréltünk véleményt arról is, hogy némileg lankasztja az optimizmust az a bizonyos perspektíva... Ugy érzi az ember néha, korban is közeli barátait számba véve, hogy aknamezőn jár. Körülötte hullanak a társai. Vajon mikor lép ő maga is láthatatlan aknára?...

   Tudom, nem illik efféle pesszimista sóhajjal zárni egy bejegyzést. Különben mindenkit lelombozok és senkinek sem lesz kedve többé rámnyitni a virtuális ajtót. Pedig mindig jólesik, ha megszólal a csengő, még ha csak a számítógépé is! Szerencsére az igazi is megcsörren. Amolyan útbaeső helyen lakom, sokszor vagyok "postaláda" és egyéb "lerakat" barátaim, ismerőseim számára. Itt tesznek le másnak szánt csomagot, üzenetet, s az a "másik" ide fog érte benézni. Sokszor a ház előtt van a gyülekező is, s ha mindenki összejött, itt osztjuk meg az autókban rendelkezésre álló helyeket is, hogy együtt folytassuk az utat...