Vacsora

   Mi maradt a tegnapi vacsorából? Két csokor tulipán és pár sütemény. Minden a helyére került ma délelőtt, a 18 pohár, a 12 tányér, az evőeszközök, a csészék, az asztal és a székek, mintha misem történt volna. Pedig sok minden történt azon a rögtönzött vacsorán, amelyet három nap alatt boronáltam össze: hatan voltunk.

   Szeretem összehozni az embereket, úgy válogatom ki a vacsoratársaságot, hogy feltehetően jól érezzék magukat egymással. Lehetőleg legyen benne ismeretlen elem is, kellemes meglepetés, felfedezés, találkozás. Hogy akik még nem ismerik egymást, gazdagodjanak az új kapcsolattól, melyből esetleg barátság is kibontakozhat. Tudom,  hogy vannak, akik féltékenyen őrzik barátaikat, nehogy valaki megkaparintsa, elhódítsa őket. Számomra ismeretlen ez a fajta féltékenység, hiszen attól, hogy bővül a baráti kör, még senki se lett szegényebb. Sőt, irtózom a gondolatától is, hogy kisajátítsak valakit, vagy engem akarjon bárki is gúzsba kötni! Van hely mindenki számára a nap alatt, s lélegzethez kell juttatni a legbensőbb barátot is  -  hogy a házastársról ne is beszéljek!

   Éjfélig folyt a nagy társalgás, volt benne meghittebb téma, de nagy nevetések is! Közben elmúlt a lábfájásom, a zöldségpucolás keltette hátfájásom, s ma már hoztam a kertészetből két cserép japán loncot is, melyeknek a terasz falára kell majd illatozva felfutnia!