Antenna

                         "Én megőrzöm titkos vágyaid, mindig, mindig.
                          Én ismertem minden álmodat, mindet, mindet.
                          Gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Sokszor, sokszor."
                          (Szabó Magda)

   Művészek, írók, színészek, énekesek. Életünk, mindennapjaink, ünnepeink részei, követjük munkájukat, a többé-kevésbé valódi híreket, interjúkat a sajtóban, tévében, rádióban és a Neten. Ilyenkor néha őszinték is, úgy, mint aki "jobbik" profilját fordítja a fényképezőgép felé. Érthető: a publikus és a magánszemély közé kell egy bizonyos védő távolság, különben eléghetnek a maguk táplálta máglyán...

   Egyesek népszerűbbek, mások titokzatosabbak. Az előbbiek nagyobb emocionális hullámot keltenek, amikor halálhírük felröppen. Éveken, évtizedeken át megszoktuk, hogy vannak, életünk az övékével lesz teljesebb. Gazdagítanak, megfoghatatlan, megszámlálhatatlan, ellophatatlan értékekkel. Általuk jobban megismerjük önmagunkat is. Nemcsak szépséget kapunk tőlük, hanem a mélység titkaiba is bepillanthatunk meghatalmazásukkal.

   Magam is meglepődöm néha, milyen sóvárgás fog el: de jó nekik, hogy ennyi együttérző döbbenet, őszinte sajnálkozás kíséri utolsó útjukat... Jó lenne, ha a halott magával vihetne  - legalább kis időre  -  egy bizonyos, az élők világával összekötő antennát, hogy érzékelhesse a feléje áradó hullámot. Talán könnyebb lenne a halál is, ha nem egyedül kellene elindulni a végtelen ködbe vesző úton, hanem elkísérne egy darabon a névtelen tömegek gyásza, mindannak az emléke, melyet tőle kaptak, s amely életük építőköveivé lett...

   Meghalt Jean-Pierre Marielle, a híres színész, akinek feledhetetlen alakításai, gyönyörű hangja 46 év óta kísér... Tudom, hogy az "antenna" létezéséről csak azután lehet(ne) bizonyosságom, miután magam is átléptem a kapun...