Keresés ebben a blogban

2023. december 19., kedd

Kendőzetlen szimbólum

    Két hét telt el, mióta nem írtam a blogomra. Közben "javítóban" volt a bal szemem, december 7-én. Az operáció óta csöppen bele öt, majd pár nap múlva három féle gyógyszer naponta többször. Mire a végére járok az utókezelésnek, kezdhetem előlről a jobb szememmel, január 4-én. Annyit máris érzek, hogy jobban látok az újjal, pedig eleinte "fátyolosabb" volt, mint a másik.

  

 A műtéten magán már sokan átestek. Nem fogok tehát világrengető bátorságommal dicsekedni. Kb. 20 percig tartott, fájdalmat nem éreztem. Kaptam utána egy kis reggelit, csésze kávét és két szelet kenyeret kis kocka vajjal. Hamarosan telefonáltam menyem apjának, aki elvitt hozzájuk ebédre. Igaz, nem voltam túl elegáns látvány, de Palmyre kb. egy hónapja esett át mindkét műtéten, ismerte a programot. Estefelé jött egy ápolónő, hogy kicserélje a kötést és elkezdje a napi háromszori csepegtetést.



   Bevallom, még aznap este leültem a számítógép és a TV elé... Igaz, eleinte mértékkel. Nem is olyan egyszerű félszemmel olvasni... De még szelfit készíteni sem! Másnap felhívtak a kórházból, hogy minden rendben van-e. Rendben volt.

 

   Most meg már, jó két hét elteltével nyakig vagyunk a karácsonyi készülődésben. A gyerekek nagy terhet vettek le a vállamról, átvállalva a karácsony két napjának megszervezését, náluk! Rá kellett döbbennem, Agnès szüleivel együtt, hogy átléptük  az öregedés újabb lépcsőfokát : a papa augusztus végén enyhébb agyvérzésel került kórházba, a mama szemműtétjét újabb szembetegség felbukkanása súlyosbítja, az én látási problémáim is megoldásra várnak : enyhén szólva nem vagyunk pillanatnyilag (?) a dinamikus, utazgatós nagyszülők mintaképei, mint még egy-két évvel ezelőtt ! Valószínű, hogy a továbbiakban át kell programoznunk terveinket.

   Most azonban a közelgő viszontlátások járnak a fejemben. Gyűjtögetem az ajándékokat, majd mindennap szétnézek a városban; ma még a fodrászhoz is eljutottam. Sőt, beszereztem kis karácsonyfámat is, melyről igazán elmondhatom, hogy szimbólikus ereje van! Jobban mondva az egész nem más, mint egy mezítelen szimbólum!... 



Boldog Karácsonyt kívánok szeretettel Mindnyájatoknak !




9 megjegyzés:

  1. Drága Rózsa! Nagyon örülök, hogy írtál, már vártam. Tudom, hogy kímélned kellett a szemedet, és erre nem a blogírás a legjobb mód. Sikerült felépülnöd is bizonyára, már talán már hajolhatsz, és emelhetsz is. Vagy még erre mindig vigyáznod kell? Mikor telik le ez az időszak?
    Nagyon jó, hogy átvették tőled a karácsonyra való előkészületeket a gyerekek. Most nem tudtad volna megcsinálni.
    Én végeztem mindennel, amit meg akartam tenni az ünnep előtt. Mivel nem leszek itthon, most kevesebb dolgom volt, de az ajándékok megvannak, kitakarítottam, a fa is fel van díszítve, mert napokkal karácsony előtt megyek el, és ha hazajövök utána, akkor majd itt vár engem a fám.
    Én is eljutottam a fodrászhoz, még be is festettem utána a hajam. Minden tekintetben készen vagyok a karácsony fogadására.
    Áldott, szép ünnepet kívánok szeretettel neked és a családodnak! Érezd jól magad velük!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva kedves, szinte az elejétől kezdve nem tudtam a lehajlást kiküszöbölni, hiszen leguggolni nem bírok a térdeim állapota miatt... Ha valami a földre esik, kénytelen vagyok én felszedni, hisz napközben többnyie egyedül vagyok, a fiam este 8 után ér haza, s ő is csak májusig lakik majd nálam...
      Örülok, hogy szép karácsonyod lesz, szerető családi körben, hiszen M. fiaival is nagyon jól megértitek egymást.
      Ezt kívánom neked karácsonyra, a szeretet ünnepét.

      Törlés
  2. Szép ez a melegfényű kis fácska.
    Örömmel olvasom, hogy a műtét után minden jól alakul (azonos problémánkat Nálatok kicsit eltérő eljárással vitték végig, /én nem kaptam reggelit 😋, a szememet átlátszó műanyag kagylóval fedték, csak egy szemcseppem volt, stb/, de az a lényeg, hogy jobban lássunk. És hála a tudománynak, ez egész könnyen is ment.
    Amikről a karácsonyi készülődés kapcsán írtál...hát bizony hiába, nehéz, de el kell fogandunk, hogy már egyre inkább fáradságosan mennek a dolgok, öregszünk. Legalábbis a test, a lélek nem!
    És ha már lélek, a viszontlátások öröme lesz az igazi ajándéka. Mi is a közelgő, együtt töltendő napokra várunk.
    Legyen nagyon szép a karácsonyod, drága Rózsa!🌲
    rhumel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Endi, itt nem tudom, melyik módszerrel csinálták, de utána 1 hónapig (!) kell csöpögtetnem bele a végén már csak 2-3 fajta cseppet... Van benne fertőtlenítő, nedvesítő stb.stb... A műanyag kagylót csak az első 2 nap használtam a kötés felett, éjjel, és nappal ha kimentem kenyérért pl.
      Eszerint szinte az egész január is ezzel fog eltelni... De most már legalább tudom, hogy legjobb esetben mi vár rám...
      Az ünnepeket én is nagyon várom, de még sok teendő vár rám, a hátralevő 2-3 napban (pl. egy gyűlés ma este és az összes ajándék becsomagolása)!
      Szinte látlak benneteket a boldog családi körben, mely, reméljük, teljes lesz gyerekeitekkel, unokáitokkal! Boldog Karácsonyt Mindnyájatoknak, kedves Endi!

      Törlés
    2. Örülök, hogy túlestél rajta és észleled a javulást. Nekem két szemcsepp volt, azokat kellett előírt menetrend szerint használni. De nem jött ápolónő betanítani, nyilván mindenütt más a protokoll.

      Törlés
  3. Kedves Rózsa !Nagyon örülök hogy rendben túl vagy a műtéten! Kívánok Nagyon Jó Egészséget ,Boldog Békés Áldott Karácsonyt Szeretteiddel együtt. Hűséges olvasód Zsike.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsike, nagyon köszönöm kedves soraidat, és viszonzom is kívánságaidat, hiszen ennél jobbakat úgyse tudnék kitalálni! Legyen boldog karácsonyod!

      Törlés
  4. Éppen most végeztem a fodrásznál... hófehérke, nagyon rövid frizura... Mindez lakhelyemtől kb150 km-re. Karácsonyi készülődés zéró.
    Egy szép nagy ág várja, hogy bekerüljön a lakásba.
    Akárhogy szàmolom a vendégforgalom 40-50 körüli lesz 3 részletben.😉
    Örülök jelentkezésednek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Márta, ne mondd : nincs fodrászod 150 km-nél közelebb?... Akkor szerencsém van, mert az enyém csak 5 percre van!
      Sok-sok erőt, energiát kívánok neked a sok vendég fogadására. És enyhe időt a közlekedéshez. Bizonyára szeretetben fürdő, boldog hangulat vár rád, ami ellensúlyozza a fáradtságot. Ezt kívánom neked karácsonyra.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...