Túltelítődtek bennem az elmúlt hét nyomasztó eseményei, a médiákból szünet nélkül róluk folyó hírek, viták, kommentárok. Szabadulni akarok. Valami más témára vágyom.
Megrendeltem ma a Líránál Hankiss Elemér legutolsó könyvét, A befejezetlen embert. Szeretném a fejtegetéseit részletesebben is elolvasni. Ebben a bizonytalanul döcögő, néha váratlan pörgésbe lendülő világban szükség van hozzá hasonló fénylő, tudós lámpásra.
Forgatom a többszáz képet tartalmazó albumot a számítógép egyik bugyrában.
Fényképeimet csak 2010-11 óta telepítem ide, de van sok máshonnan, régebbről áthozott is. Ha csak a tavalyi évet pergetem is le, visszatér az események hangulata. Visszamegyek még régebbre, tíz-húsz évre. Már a huszonötödiket élem ebben a házban.
Néha megáll az idő,
 |
| apa meggyet présel bornak |
máskor száguldani kezd. Főleg, ha visszanézek. Tegnap volt minden.
Tudhatjuk-e vajon a percet, amikor boldogok vagyunk? Az is lehet, hogy csak később válik bennünk tudatossá, amikor a boldogság már csak emlék. Nem marad más belőle, mint mézédes íze, akácvirág-illata...
de jól nézel ki azon a fotón! :))
VálaszTörlésa kérdésedre: IGEN, abban a pillanatban is sokszor tudatosul a boldogságérzés,
nekem pl. amikor valami lélegzetelállító látvány része lehetek, óriástemplom tövében, vagy zengő kórusdalban benne lenni, vagy nehéz nap után megmerülni langyos nagy vízben, vagy elvarázsoló zenét hallgatva, átélni az ölelés pillanatát, ...rengeteg helyzetben szinte harapni lehet olyan sűrű a boldogságköd,
máskor igen,. tényleg csak az elvesztése után
Kati, az a kép a 90-es években készült itt. A kislány is közelebb jár már a harminchoz, mint a húszhoz...
TörlésAz általad említett boldogságérzés csak pillanatokig tart nálam... Ami hosszabb, az az utólagos, ami már késő...
Ezt szeretem a fényképekben, hogy ott van a pillanat, örökre. Ha belegondolsz, azon a képen a jobbkezed a levegőben, éppen nyúlsz valamiért, de még nem érted el, na, az a pillanat is megmaradt, látjuk, itt és most.
TörlésPontosan, Ági. Megáll az idő. Merci, Monsieur Daguerre!
TörlésAhogy múlnak az évek egyre inkább tudatosítom magamban, hogy adott helyen és időben jó nekem. Vagyis tudatosan örülök, ha nem jön az öröm csak úgy magától. Régebben elmaradt az, hogy bevéssem az örömöt ott is akkor, ezért aztán el is repült. Most tudom utólag, hogy boldog voltam azon a helyen és akkor. Elég emlékezni az akácillatra, a markomban lábaival erőlködő cserebogárra, vagy a selymes balatoni iszapra a talpam alatt egy gimis táborban. Nem tudtam, hogy örülnöm kellene, lehet, hogy az alapállapot volt szép és boldog, nem törődtem a tudatosítással. Ez már csak öregkorban fontos.
VálaszTörlésÉva, azt hiszem, elég pontosan megfogalmaztad, amit én dióhéjban mondtam. Ahogy te is kimondtad, úgy éreztem a selymes iszapot...
Törlés