Éppen befejeztem az ebédet és elhelyezkedtem a kanapén egy kis pihenés reményében a TV előtt, ahol ilyenkor sziesztára csábító, nyugdíjasoknak való műsorokat sugároznak.Próbálkozom, szétnézek a házban: nincs mese, rövidzárlat.
A reggeli hó elolvadt már, szibériai hideg sincsen, semmi ok az áramszünetre. Errefelé szinte sosem fordul elő. Hozzászoktunk a modern technikához, természetesnek vesszük a kényelmét, akár a csapból folyó vizet, a radiátorok állandó melegét.
A belélegzett levegőnek se vagyunk tudatában, csak akkor, ha hiányozni kezd.
Kopognak a bejárati ajtó üvegén. Tényleg, a csöngő se működik. Szomszédasszonyom érdeklődik kissé rémülten: bejárta már a többi szomszédot, bekopogott a paplakba is. A helyzet mindenütt ugyanaz.
Felveszem a telefont, hogy tudakozódjak. Furcsa berregés a kagylóban, majd egy feliratos üzenet azt tanácsolja, hogy helyezzem vissza a talpára, hogy feltöltődjön. Igenám, de mivel?...
Futok a mobiltelefonhoz, szerencsére maradt rajta egykis töltés, hogy felhívjam az illetékeseket. De milyen számon? Minden lehetőség a számítógép rejtekében, éppúgy, mint az a délelőtt írt pár oldal, amit most akartam kinyomtatni 5 példányban: este 8-kor kell felolvasnom! S még csak le se körmölhetem: az eredeti a gépben van!
Lázasan keresek egy régi telefonkönyvet, mely véletlenül megmenekült volna a modernizációs kampánytól. Megtudom, hogy kerületünkben átmeneti nehézségek vannak a vonalon, 5-6 óra felé kijavítják.
A sütőben félig megsült az esti összejövetelre szánt sütemény. Elgondolkodom, hogy mennyire függővé váltunk a civilizáció vívmányaitól. Egy országot lehet megbénítani az áram szabotálásával. Nálam a víz elapad a csapból, hiszen a pumpa villannyal működik, tehát a WC sem használható! A radiátorok kezdenek kihűlni. A nap lemenőben, ideje karácsonyi gyertyamaradványok után néznem...
S akkor varázsütésre meghallom a TV hangját. A terefere folydogál, mintha mi sem történt volna. Lekapcsolom és sietek behozni a lemaradást. Még szerencse, hogy teljesen nem hódoltam be minden "gadget" csábításának, mellyel eláraszt bennünket a modern bazár, és villanyáram nélkül is forgathatom a fogkefémet. Kézi erővel.
Örülök, hogy jól sült el. A címed nagyon ütős. magamnak azt fogalmaztam meg, hogy a komfort rabszolgái lettünk.
VálaszTörlésMick, nem írtam bele, de háromszor is kicsapódott a délután folyamán, s benne kétszer, miközben a gépen voltam. Pedig biztos nem tett jót neki... Hát igen, nehezen viseljük a megszokott komfort hiányát!
TörlésDrámai helyzetek állnak elő villany nélkül. Félő, hogy alternatív megoldásokra is fel kell készülni.
VálaszTörlésIgen, Klári, néha belegondolok, mennyi minden függ egy ország életének szervezésében, irányításában a villanyáramtól! Itt csak az én liliputi egzisztenciámat ecseteltem, s az is milyen arányokat öltött rövid idő alatt...
TörlésEl vagyunk kényeztetve, de úgy is fogalmazhatnám, hogy egyre nő az igényünk.
VálaszTörlésDöntse el mindenki hogyan gondolja...
Éva, valóban. Szeretem ezt a "kényeztetést" (az automata mosógépet, a porszívót, stb. pl. nem adnám semmiért, mert ismertem a világot nélkülük), viszont ellenállok, ha úgy érzem, csak a pénzemet segítenek elkölteni (p; a sonkaszelő gép, esetleg az elektromos citromfacsaró, kinek mi...)
TörlésNa jó: Volt egy óriásplakát évekkel ezelőtt. Szövege: „Ha áram van, minden van.” Megihletett ez a sületlenség, s rávágtam: Nem így! Ha áram van, áramszünet pl. egyáltalán nincs.
VálaszTörlés:)
Találó, Mick! Bár az is egyre inkább igaz, hogy manapság tényleg szinte minden az áramtól függ! Ha nem szünetel...
Törlés