Igyekszem őszinte maradni.
Nehéz helyzetben vagyok.
Az utóbbi 3 nap franciaországi eseményei - nekem mindennapjaim tartozékai - világszerte megrendülést váltottak ki. Nehezen vonhatta ki magát az ember a napokig tartó sokkhatás alól. Különösen, ha TV, rádió egyenesben csak erről beszélt, a képek, kommentárok behozták otthonunkba a megrendítő eseményeket.
Mindig is óvakodtam az össznépi emocionális hullámoktól, melyek arra késztetnek, hogy a gondolkodás megkerülésével elmerüljünk a közös átélés vígasztaló, sokszor felemelő sodrásában, mely megsokszorozva ragad el bennünket.
Ezért nem írtam ki Facebook profilomra a világszerte felragadott "JE SUIS CHARLIE" jelszót. Nem mintha nem tartanám mélységesen lázítónak egy egész szerkesztőséget megtizedelő barbár reakciót. SŐT! Inkább elgondolkodni akartam a csupán rajzszerszámaikkal felszerelt, inkább békés természetű, nevettetni kívánó karikaturisták elleni véres támadáson...
Mert miben is áll a nevetés, a nevettetés "veszélyes bűne"? Ez itt a kérdés.
Ezt feszegette már Umberto Eco : A rózsa neve c. regénye is... A megszállott apátnak annyira elviselhetetlennek és veszélyesnek tűnik a humor, a nevetés, hogy halállal bünteti a hozzája érőt is...
A nevetés felszabadít. A hozzá való jog alapvető emberi jog. Még akkor is, ha időnként rovásunkra is megtörténhet. Ezt elismerni azt jelenti, hogy az egyéni szabadságot ismerjük el. Ha egy szöveg, vagy karikatúra ízléstelennek, sértőnek tűnik, akkor is joga van megjelenni, a szólásszabadság jegyében. Határt egyedül a törvény szabhat. Legfeljebb nem nézem meg, nem olvasom el, megmondom róla a véleményemet, mert jogom van hozzá. Kölcsönös.
Nem voltam a Charlie Hebdo rendszeres olvasója, sőt nagyon is ritka. Rajzolóit ismertem, szabad, esetleg szabados szelleműek voltak, ízlésemet néha sértette ez a szabadosság. Mégsem jutott volna eszembe jogukat elvitatni! Hol kezdődik a cenzúra és hol ér véget?...
A vallásos emberek érzéseit sérthette némelyik karikatúra. Sok pert provokáltak az újság ellen, de mivel a francia törvények szerint a "blaszfémia" vádja nem létezik, felmentéssel végződtek. A katolikusok, zsidó vallásúak ennek ellenére sem rontottak fegyverrel rájuk. Az intelligensebbek még a humor másodfokú értelmezését is felfogták: a "laïcité", vagyis a lelkiismereti szabadság (vagyis bármely hit gyakorlása, vagy annak hiánya mindenki egyéni és elvitathatatlan joga) alapvető tisztelete nevében a fanatizmus ellen hadakoztak. Nem véletlen, hogy minden totalitáris rendszer próbálja a humor szabadságát korlátozni.
Miért vagyok most mégis nehéz helyzetben itt a blogomon?
Sok magyarországi reakció miatt, melyet a facebookon olvastam. Tudom, hogy kedves blogos ismerőseim között is van sok, többé-kevésbé mélyen vallásos. Semmiképpen sem szeretném megsérteni érzéseiket. Többször is leírtam már, hogy ez mindenkinek legbensőbb joga. Sőt, szerintem senki sem nyilatkoztathatja ki, hogy nála az igazság. Ki tudhatja azt?... Ki írhatja elő saját meggyőződése alapján, hogy ki mit mondhat, hihet? Legfeljebb mély alázattal az igazság keresése iránt, kérdezhetünk.
Az egyik magyar újságcikk nagyon felháborított, azt írván, hogy a Charlie Hebdo nevű "szennylap", még csak nem is meggyőződésből, hanem idegen pénzekkel lefizetve (!) - ez utóbbi koholmány annyira hamis, ha valaki ismeri a lap helyzetét! - jelent meg hetenként... Nem mindegy-e, hol az igazság, hiszen akik ezt olvassák, úgysem ellenőrzik, mi a valóság... Felháborított és elszomorított. Ezek szerint, ha megírom a véleményem, bezárhatom a blogomat, úgy lehet. Mégsem tehetem, hogy attól félve, félreértenek, hallgassak meglehetősen gyáva módon, s úgy tegyek, mintha semmi sem történt volna körülöttem. Esetleg a békés mindennapjaimról csevegjek...
 |
| Vélazquez: A király bolondja |
Nem voltam a Charlie Hebdo rendszeres olvasója, sőt nagyon is ritka. Rajzolóit ismertem, szabad, esetleg szabados szelleműek voltak, ízlésemet néha sértette ez a szabadosság. Mégsem jutott volna eszembe jogukat elvitatni! Hol kezdődik a cenzúra és hol ér véget?...
A vallásos emberek érzéseit sérthette némelyik karikatúra. Sok pert provokáltak az újság ellen, de mivel a francia törvények szerint a "blaszfémia" vádja nem létezik, felmentéssel végződtek. A katolikusok, zsidó vallásúak ennek ellenére sem rontottak fegyverrel rájuk. Az intelligensebbek még a humor másodfokú értelmezését is felfogták: a "laïcité", vagyis a lelkiismereti szabadság (vagyis bármely hit gyakorlása, vagy annak hiánya mindenki egyéni és elvitathatatlan joga) alapvető tisztelete nevében a fanatizmus ellen hadakoztak. Nem véletlen, hogy minden totalitáris rendszer próbálja a humor szabadságát korlátozni.
Miért vagyok most mégis nehéz helyzetben itt a blogomon?
Sok magyarországi reakció miatt, melyet a facebookon olvastam. Tudom, hogy kedves blogos ismerőseim között is van sok, többé-kevésbé mélyen vallásos. Semmiképpen sem szeretném megsérteni érzéseiket. Többször is leírtam már, hogy ez mindenkinek legbensőbb joga. Sőt, szerintem senki sem nyilatkoztathatja ki, hogy nála az igazság. Ki tudhatja azt?... Ki írhatja elő saját meggyőződése alapján, hogy ki mit mondhat, hihet? Legfeljebb mély alázattal az igazság keresése iránt, kérdezhetünk.
Az egyik magyar újságcikk nagyon felháborított, azt írván, hogy a Charlie Hebdo nevű "szennylap", még csak nem is meggyőződésből, hanem idegen pénzekkel lefizetve (!) - ez utóbbi koholmány annyira hamis, ha valaki ismeri a lap helyzetét! - jelent meg hetenként... Nem mindegy-e, hol az igazság, hiszen akik ezt olvassák, úgysem ellenőrzik, mi a valóság... Felháborított és elszomorított. Ezek szerint, ha megírom a véleményem, bezárhatom a blogomat, úgy lehet. Mégsem tehetem, hogy attól félve, félreértenek, hallgassak meglehetősen gyáva módon, s úgy tegyek, mintha semmi sem történt volna körülöttem. Esetleg a békés mindennapjaimról csevegjek...
Egy laikus humanista csatlakozik hozzád. :)
VálaszTörlésKöszönöm, Klári. Kevésbé egyedül érzem magamat...
TörlésSaját posztomban elvágtam magam a további részvételtől a témát illetően. Az emberek csakugyan kétfelé húznak a történtekkel kapcsolatban. Elég bonyolult ügy ez. Mégis keresem, hogy mi az az alap, amiről indulva hasznos következtetések bonthatók ki. Ez pedig alighanem az személy emberi méltósága, amely mindenkit megillet és felülírja a szabadságot is. A méltósága megmaradt a kivégzett 13 aradi vértanúnak, az erőszakot elszenvedő valamennyi embernek... nem korlátozható, mert túlmutat az emberen, valamennyi tevékenységén.
VálaszTörlésEzen a platformon feltétel nélkül találkozunk, kedves Mick!
Törlésnagyon örülök, hogy elmondtad ezeket, nagyon egyetértek a gondolataiddal.
VálaszTörlésSokféle megnyilvánulást láttam én is a szóban forgó esetről...mégcsak nem is két tábor, hanem sokkal több, ha csoportosítanám a véleményeket. Igen, voltak szélsőségesek, és az alibinek használók, hogy legyen okuk "okoskodni"...de általában a jóízlés azt diktálná, hogy az emberi méltóságot tiszteletben kell(ene) tartani. Nemrég olvastam Feldmártól ("Hogyan lesz a gyerekből felnőtt"), hogy úgy neveljük fel a gyerekeinket: ne szégyenítsük meg őket! Ne alázzuk meg őket!..Ez a felnőtt kommunikációra is igaz.
Tiszteletben tartani - a humorban is -, amit a másik (vallása, neme, bármi-je alapján) "szent"-nek tart....az pedig, hogy erőszakkal megtorolni: túlmegy mindenen... (bár ahogy telik az idő, születnek elméletek az álhírekről, hogy megrendezett volt, mert nincs vér, mert nincs logika, mert...stb.stb.
Az ember már feltételekkel fogad minden hírt, minden médiából...(még a saját szememnek sem hiszek már lassan)
Kati, az álhírek terjesztése szégyenletes. Itt is rebesgették egyesek... Van, akinek mindig más igazság kell.
TörlésItt, Franciaországban nagy hagyománya van a karikaturának, az emberek nagyon kényesek a szólásszabadságra. A blaszfémia vádját még az 1789-es forradalom törölte el.
Az emberi méltoság tisztelete a mérték. Az viszont sajnálatos, hogy sokakból hiányzik a minimális humorérzék.
Ma Hankiss idézeteket olvasva ezt találtam. Úgy éreztem nagyon jól illenek ide a gondolatai.
VálaszTörlés"Nem jó az, ha az emberek nap mint nap arra kényszerülnek, hogy hősi bátorsággal álljanak ki meggyőződéseik mellett, bármi lesz is ennek a következménye; vagy nem érezvén erőt e hősiességre, önmaguk előtt megszégyenülve, fülüket-farkukat behúzva kotródjanak el, és rossz lelkiismerettel, sunyin, mellébeszélve, dünnyögve, zavart tekintettel folytassák a párbeszédet egymással s a világgal. Nem jó, ha a lelkiismereti parancs és a kimondott szó között olyan nagy akadályok tornyosulnak, hogy csak hősi erőfeszítéssel lehet áttörni rajtuk. Nem jó, ha hősiesség kell ahhoz, aminek természetes emberi gesztusnak, mindennapi társadalmi gyakorlatnak kell lennie."
Hankiss Elemér
Mélyen megrázott ami Párizsban történt.
Györgyi, képzelheted, szerda óta nem tudtam elszakadni tévétől, rádiótól, Internettől és nagyon feszült órákat éltem át...
TörlésA terriristák térdre akartak kényszeriteni egy országot, pánikkeltéssel, megfélemlitéssel, ellentétek élezésével. S helyette mit értek el? Majdnem 4 millió ember az utcákon, az egész országban! Nagyon jo érzés volt, csak tovabb tartson.
"Ezek szerint, ha megírom a véleményem, bezárhatom a blogomat..."
VálaszTörlésMiért jutott ez egyáltalán eszedbe? Tudom, hogy adtál is magyarázatot de, de nekem kevés.
Éppen a szólásszabadság fontosságát hirdeted, és jól teszed.
Jó írás, többször elolvastam.
Éva, annyi durva véleménynyilvánítást, rendreutasítást olvastam magyar blogokon, internet-kommenteken a vallásos érzések védelmének nevében az utóbbi napokban! Nem mondom, hogy attól féltem, saját lapjaimon támadnak meg, bár irtózom a durva konfliktusoktól, és sose tudhatja az ember, ki olvassa kommentár nélkül is... Egy-egy vitába beleszóltam a Neten, de mindig kulturált hangnemben, abból kiindulva, hogy ha én a szabad véleményt reklamálom, el kell fogadnom azt is, hogy nem értenek velem egyet! Inkább érveljünk, mint ledorongoljunk! S láss csodát, vitapartnereim még meg is köszönték az eszmecserét! Nagyon örültem neki.
TörlésHogy miért tartottam a blogom bezárásától (igaz, odatettem: "úgy lehet", ami annyit jelent: "remélem, nem")? Látogatottság hiánya miatt. Mert van egy bizonyos "modus vivendi" a blogokon, miszerint őrizzünk meg egy bizonyos "semleges hangot", hogy minél több olvasónk legyen...
Így van. Tárgyilagos, világos, önérzetes. Ajánlom mindenkinek a tájékozódáshoz.
VálaszTörlésKöszönöm, Klári. Ez akart lenni. Érvekkel és nem ledorongolással.
TörlésHíve vagyok a szabadságnak, szólásszabadságnak, emberi jogoknak.
TörlésDe! Nem vagyok híve mások hitének meggyalázóink.
A humor és a között, amit a képeik sugallnak van egy keskeny mezsgye...
A barbár tetteket elítélem, történjen az szóban, írásban, vagy cselekedetben.
Kedves Márta, megjegyzésed gyakran hallom, olvasom, Magyarországon főleg, de itt, Franciaországban is, ahol a karikaturának többévszázados múltja van. Mégpedig annak a karikaturának, szaíirának, mely nem kimél semmilyen hatalmat, se világit, se vallásit. Az 1789-es forradalom eltörölte a "blaszfémia" mint bűntett fogalmát, mégpedig főleg a sok áldozatot követelő vallásháborúk miatt! "A humor és a között, amit a képeik sugallnak van egy keskeny mezsgye" - mondod, s teljesen érthető, ha valaki nem szeret mindenfajta humortémat, főleg ha őt is érinti... Még akkor is, ha a humor szabadsága nem személyek ellen, hanem intézmények, dogmák ellen szólhat. Igy nem az egyéni megérzés, hanem törvény szab határokat. Ha egy vallás pl. tiltja a profétája kifigurázását, vagy akár ábrázolását, a tilalom saját hivőire érvényes, másokra nem! S hogy személy szerint valaki nem száll be a karikatúrák olvasásába, még csak a kritikába sem, az ő privát joga. Aki sértve érzi magát, törvény előtt panaszt tehet, megtakarít vele egy fegyveres akciót...
TörlésFlóra kedves!
VálaszTörlésNem hordok szemellenzőt.
Sejtem, hogy a sokszínűség nem mindig könnyen fogadható el, hogy az egymástól teljesen eltérő kultúrák között vannak ütközési pontok a demokrácia bölcsőiben is.
Minden egye vércsepp sok.
Megértve érvelésed mégis bátorkodom feltenni a költői kérdést, hogy az egyes vallások kifigurázásában vajon milyen lehetett az arány?!
Tisztában vagyok azzal, hogy számos problémát felvetnek az életmódbeli, mentalitásbeli másságok.
Jártam 13 év után az idén kétszer is Malmöben, s a valaha patikatiszta várost ma ellepi a szemét, gondolom van, akit nem zavar, de van olyan ember is, akinek nem tetszik. A tolerancia ez esetben tetten érhető, hagyják szemétdombbá válni városukat a svédek és, ha tehetik elköltöznek.
Vagy mecseteket gyújtanak fel...
Tiszteletben tartani, elfogadni, együtt élni - nem mindig könnyű és nem mindig sikeres (sőt gyakran lehetetlen...)
Gondolom a muszlim bevándorlók zöme nem oly emelkedett módon fogja fel a vallás- és szólásszabadságot, mint te. Aztán néhány őrült, fanatikus gyilkolni kezd...
Teljesen igazad van, Márta. Az iszlám (bár többségük békésen beilleszkedett ember, legalábbis Európában) még nem nőtte ki azt a gyermekbetegséget, amit a keresztények - sok vér árán - és talán a zsidók is tudomásul vettek: nem mindenki köteles egyetérteni, hinni a dogmákban, melyek csak a hívő számára szentek és vitathatatlanok... Számukra a HIT maga is vitathatatlan kinyilatkoztatásra alapul. A hit mindenki egyéni szabadsága, de az ellenkezője is az! Ezt néhány őrült fanatikus (fanatizált!) nem fogadja el, megfélemlitő, gyilkos akciókba kezd, hogy ezáltal az emberek többsége magától is feladja a véleménynyilvánitás szabadságát, nehogy "provokálja" őket... Már ez is fél győzelem! A mecsetek megtorló felgyújtása ugyanolyan őrült reakció, s benne van valahol az eredeti tervben: egymás ellen uszitani a demokráciában élőket, s ezáltal megrenditeni magát a rendet...
TörlésAmi engem illet, nem ízlésem a "Femen" stilusú akció, sem a kultikus helyek megrongálása, hogy tovább ne is menjek. Vallási kérdésekről néha szivesen vitatkozom vallásos barátaimmal, de a vita csak egymás iránti nyílt és toleráns szellemben érdekes és érdemes. Nem sértegetések, hanem érvek alapján. Köszönöm neked is a nyilt és civilizált eszmecserét.