Keresés ebben a blogban

2015. január 25., vasárnap

TÓTH Árpád: ORGONA



Bár holtra metszé kertész görbe kése,
Még édesíti a fanyar szobát,
S a hűs homályon úgy remeg tovább
Illatja, mint halk húrok reszketése.

Ám olykor egy-egy függöny rezge rése
A lila fürtön arany fényt dob át,
S felgyújtja, mint egy nagy, kevély opált,
Melynek szikrázva szédít színverése.

Ó, én szerelmem, kit sok ferde kés
Már halni vágott: bú és szenvedés,
Ó, édes emlék, te is így jelensz meg:


Olykor: sóhajtó illat, hűs zene,
És olykor: tágranyílt opál szeme
Egy-egy felfénylő, drága, ritka percnek...


3 megjegyzés:

  1. Sóhajtó illat otthon, a májusi délutánon. Úgy illik a vers a fotóhoz, mintha egyenesen erre írta volna Tóth Árpád.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az orgonás fotó anya temetése után készült...

      Bárcsak itt lenne már az orgonaillatú tavasz!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...