Mozgalmas hétvége folytatásaként pezsgő hétfő

   Dél felé végeztem a mosogatással, nagyjából a pakolással is. A délutánt arra szánom, hogy összeszedegessem fájdalmas végtagjaim morzsáit. 

   Természetesen, százszor is MEGÉRTE! 

   Tegnap estére vendégeket hívtam: hatan voltunk. Pár éve még meg se kottyant volna az efféle kis program, sőt, még nagyobb sem. Nehéz napirendre térnem a megmásíthatatlan változások felett.

   Minden előkészület eltolódott egy kicsit, pedig az idő afféle előrelátó nénikét csinál belőlem, aki lassanként a csoszogását is kiszámítja. Hol vannak már a legendás és fáradhatatlan improvizációk, melyeknek váratlan zamatát annyira élveztem hajdanán?...

   Mert mivel is teltek az utóbbi napok, melyeket eredetileg az előkészületekre szántam?

   Péntek délelőtt egy temetés, a szelíd és oly kedves Lucia távozott közülünk 52 évesen, mérhetetlen szenvedések után. Előttem van soha nem tolakodó, de mindig figyelmes érdeklődése, mely saját szenvedéseit csak nagyritkán sejttette velünk.

   Még aznap délután elmentem bevásárolni, hogy előre készülődhessek egy kicsit, hiszen hétfőn félbevágta napomat a látogatás visszérgyulladásom kedvenc szakértőjénél. Vasárnap délután teljesítettem Louisa nevű ismerősömnek tett ígéretemet, miszerint meglátogatom fia csokoládé készítő műhelyét, mely a múzeum mellett állomásozó buszban működik. Finom kóstoló várt bennünket izgalmas és különleges kávék, csokoládék formájában.

   Ha már a múzeum mellett parkoltunk, megnéztem a nemrég megnyílt kiállítást: a British Museumból kölcsönzött 100 kiállítási darabot, a kőkorszaktól napjainkig átívelve az emberiség történelmét. Jó 2 órát sétálgattunk a termekben, és persze, a sütemény még aznapi elkészítésének terve rombadőlt, két lábammal együtt... Az Ikea-fotelem tárt karjaiba dőltem helyette.

  A sok előre nem látott eltolódás (nehezen tudok nemet mondani, mert Oscar Wilde-dal egyetemben azt vallom, hogy a csábításoktól úgy lehet legkönnyebben megszabadulni, ha engedünk nekik...) azt eredményezte, hogy hétfőre maradt minden!

   

   Reggel elkészítettem az almás pite tésztáját, lezuhanyoztam és elmentem a doktorhoz. Visszatérve megcsináltam a tölteléket, betettem a sütőbe és nekiláttam a marokkói csirke (tajine  -  ld. magyarul is: mindmegette.hu oldalon) elkészítésének. Maradt a fokhagymás, joghurtos uborkasaláta menta-levéllel előételnek, az asztal megterítése, a sütemény felszeletelése stb. Mondanom se kell, majdnem kicsúsztam az időből, mire az 5 vendég este fél 8 körül megérkezett. 

   Éjfél utánig folyt az élénk társalgás, Liliane (aki a múlt szombaton elvitt sétálni), időnként diszkréten kiment a konyhába, és szinte mindent elmosogatott!!! Ma reggelre csak a poharak, kávéscsészék és a süteményes tányérok maradtak, nomeg egy kis pakolás... Az étel elfogyott  -  jó jel!  -  , az almáspitéből megmentettem 2 szeletet a szomszédasszonyomnak. Hozzá kell tennem, hogy az egyik vendég kedvéért csináltam, aki egyszer evett belőle nálam és meghatottan ismerte fel benne anyja néhai süteményének ízét...