Keresés ebben a blogban

2020. február 12., szerda

Érkezés szélviharban

   Mióta elült a viharos szél, gyönyörű napos idő van. Megszokott babonás érzéssel lekopogom. Gyerekkorom óta hányszor hallottam a mondatot, sőt, láttam is asztal lapján, vagy ennek hiányában bármi fából készült tárgyon az azt kísérő mozdulatot!...
    Kaméliám január óta félénken nyiladozik. Ha a napsütés kitart, hamarosan virágba borul. Ellenállt a viharos szélnek, mely véggsöpört pár napja az ország északi részén, főképpen a tengerparton. Errefelé is jutott belőle még hétfőre is. 
    Napok óta erről beszélt TV, rádió, szólt a figyelmeztetés a főleg vasárnap déltől várható 160-180 km-es szél miatt. Napok óta rossz előérzésekkel izgultam, bár igyekeztem elfojtani: unokáim pont vasárnap d.u. indultak vonattal Párizsból és este fél 7 felé vártuk őket az állomáson. 
   A hirdetőtáblán hamarosan megjelent a felirat: 40 perces késés! A TGV hamar lefutja a 200 km-es utat.  Megkérdeztem az egyik pénztárnál, mi a késés oka. Kiderült, hogy Arras és Douai között a szél fákat döntött a pályára, és a vonatot Lille felé terelték el, ami innen 50 km. Reméltem, hogy a lányok nem esnek pánikba, hiszen még csak a másodszor utaznak egyedül, s felügyeletet sem igényeltek. 
   19h után kipillantottam a váróteremből a huzatos csarnokba: hát ott állt szorosan egymás mellett a bejárati ajtónál a két kis sziluett bőrönddel, hátizsákkal felszerelve, s egy szemernyi nyugtalanság nélkül várták, hogy értük menjen valaki. Hazamentünk hozzám és a másik két nagyszülővel együtt jó hangulatban elköltöttük az ízletes vacsorát, amit előre elkészítettem. Egy morzsa se maradt, mely ténytől büszkeség dagasztja minden háziasszony keblét, kinek ereiben magyar vér folyik.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép unokáid vannak. És bátrak is az írottak szerint.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Mick, valóban. (a kép tavaly tavaszi)

      Törlés
  2. édesek, és milyen talpraesettek ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Kati. Mindkettő igaz.
      Alice nővére mellett sohasem érzi elveszettnek magát, nagyon megbízik benne.

      Törlés
  3. De jó, hogy jól végződött! A kislányoknak is erőpróba lehetett, hogy éppen ebben a félelmetes időben utaztak először egyedül. (Meg neked is, amig meg nem láttad őket épségben.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tény, hogy megkönnyebbültem, Klári! Lucie elég önálló (14 éves lesz pár hét múlva...), és Alice bátorsága is megsokszorozódik mellette (még csak 11 éves). Ez volt a második alkalom, tavaly novemberben az első, de akkor zökkenő nélkül.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...