Bájolás...

Az emlékek legtöbbször képekben, hangulatokban bukkannak fel, még akkor is, ha egy mondat, egy illat, egy íz idézi meg őket. Szellemidézés - ez illik leginkább rá. Esetleg bájolás, ami nem ugyanaz egészen, mégis köze van hozzá.

Ági egy mondata kattintott rá az egyik legrégebbi vizuális emlékemre. A régi, földes, vertfalú házban petróleumlámpa vet óriási árnyékokat a meszelt fehér falra, a búbos kemence kellemes meleget áraszt maga körül. Mi, gyerekek (a villany 4-5 éves korom körül gyulladt ki) a titokzatos eseményt megilletődött távolságból követjük. Fekete kendős öregasszony fekszik le féloldalasan a kis heverőre, s félrehúzza jobb fülén a kendőt. Ekkor jön el nagyapám nagy pillanata. Ő, akit állandóan áradó kedvessége, másokat soha nem terhelő egyenletesen jó kedve, fogatlan mosolya kicsit mellőzötté tesz a családi hierarchiában, ilyenkor a figyelem középpontjába kerül. Előveszi sámán-tudományát s az azt közvetítő megkopott tűzköveket. A keresztneve Antal. Ennek köszönhetően a keze által a fájós fülre "csiholt" szikrák, a Szent Antal tüze gyógyított, legalábbis a benne hívőket. A közben elmormolt varázsigékre már nem emlékszem - vagy nem is hallhattam meg őket - de a bejejező modatra igen: "Ha fizet, használjon, ha nem fizet, hadd fájjon!" vagyis mindszentiesen: "Ha fizet, hasznájjon, ha nem fizet, hagy fájjon". Reklamációra nem emlékszem, de a főleg télen gyakori "csiholásra" igen.