Keresés ebben a blogban

2015. május 4., hétfő

Egy hét szeretet-kúra

    Május elseje péntekre esvén, itt Franciaországban ilyenkor megnyílik a "pont", azaz "híd" lehetősége, mely áthidalja az ünnep és a hétvége közötti munkanapot,mintegy hozzácsapva a pihenőhöz, nem kell ledolgozni előtte vagy utána, mint Magyarországon szokás volt (vagy még most is megvan, nem tudom). Igy a gyerekek már péntek délután megérkeztek az unokákért. Ők a hét eleje óta itt voltak a tavaszi szünetre. Nekem ezúttal Alice jutott.
   Mondanom sem kell, nagyon gyorsan és kellemesen szaladtak el a napok. Alice 6 és fél éves, bár bejelentette, hogy a feleket ne is számoljuk, ő ehhez már nagy. Szépen eljátszogat magában is: eddig szerette, ha legalább nézzük, mit csinál, de még jobb volt, ha partnerekké avanzsáltunk a játékban. Igaz, ő sosem tapasztalta ki az egyedüli gyerek pozícióját: neki már eleve volt egy nővére. Így azt sem tudja, milyen az, amikor mi vagyunk a világ közepe, szüleink, nagyszüleink határtalan csodálatának első és egyedüli tárgya. Neki az is természetes volt rögtön, hogy mindent megosszon nővérével: játékot, édességet, mindent. Sőt, a Lucie-től örökölt kinőtt ruháknak is fenntartas nélkül örül (persze, kap azért újat is időnként, melyet még senki se hordott). Nagyon aranyos, teli gyengédséggel, csak imádni lehet. (Mondjam, hogy Mérleg?...)
   

 

12 megjegyzés:

  1. Így van. Az első gyerek, az első unoka mindig a csodálat tárgya. A gyengéd szeretet a másodiké. (Nem mintha az első nem kapna belőle.:)
    Alice egy angyalra hasonlít.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az is, Klári. Amellett nagyon jó a humora, sokat nevetünk!

      Törlés
  2. Drága kis uncsid van!

    VálaszTörlés
  3. Egyre vonzóbb jegy a mérlek. Kiváló szülöttei vannak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálad ki, kedves Györgyi?
      (Mérleg: Meglehetősen kellemes vele élni, mert kerüli a konfliktusokat, szereti a harmonikus légkört.
      Igazságérzete nagyon éles. Igyekszik mindkét oldal helyébe képzelni magát, innen az "ingadozás".
      Bosszantó tulajdonsága a lassúság, a néha túlzott kompromisszum-készség, hogy a békét megőrizze...
      Még rengeteget mondhatnék róla, közvetlenül vele élek, mondhatni egy testben...)

      Törlés
    2. Emlékeztem arra, hogy mérleg vagy. Új keletű ismeretségeimben egyre gyakoribb a mérleg jegy. Régebben nem volt kapcsolatom a jegy szülötteivel. Most pedig akarva akaratlan egyre másra így alakulnak a kapcsolataim. Magán levélben szívesen elolvasnám a véleményedet születési jegyeink jellemzőiről! Bár jelenleg rajtam a sor egy eszmecsere megválaszolásában. Még ma eleget fogok ennek tenni.

      Törlés
    3. Egyszer talán elkezdek egy ilyen sorozatot a blogomon!
      Várom az eszmecsere folytatását, addig is megyek füvet nyírni!...

      Törlés
  4. Az az álmodozó tekintet! Nem is tudom, kire hasonlít... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ami az álmodozást illeti, hát... nem vagyunk messze egymástól! (lassúságunk egyik oka: elkalandozunk gyakran!)

      Törlés
  5. én csak csupa jókat tudok a Mérleg-ekről, :))) (mondjam, hogy Bogi is az ?:)))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Magam is szorosan együtt élek egy Mérleggel, már 67 éve...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...