Lámpaláz

    Gondoltam, magyarul is megírom pár szóban, amit a francia blogomon a hét elején bejelentettem: holnap pár napra elmegyek Mindszentre, hogy a házvételt rendezze François az unokatestvérekkel, nomeg én, az egyik örökös is aláírjam a papírokat.

ballagás 1966.

   Pakolom a miniatűr bőröndöt, amit kézi poggyászként szabványoz a Ryanair. Mi is izgat jobban: a repülőút, melyért egyre kevésbé lelkesedem az évek haladtával? Töredelmesen  be kell vallanom: a szombati 49. évi gimnáziumi osztálytalálkozó okozza a lámpalázat, pedig a kamaszkorból jócskán kiléptem... Talán pont ezért.

Utoljára a 90-es évek elején vettem részt ezen az évenként sorra kerülő találkozón. Ott volt kedves osztályfőnököm, Szűcs Gergely: a két első év után elhagyta Vásárhelyt. Hajnal tanár úr, aki még bennem is képes volt érdeklődést és hozzáértést kelteni a matematika iránt, s az egyetlen tanár, aki kezdettől magázott bennünket. Ritka finom, választékosan figyelmes ember volt, nagyon tiszteltük és szerettük. Bodrogi tanár úr, akinek minden igyekezete hiábavalónak bizonyult, hogy a fizika iránti utálatomat csökkentse...

   Mit mondjak? Talán a tanárok változtak a legkevesebbet... Felettük megállt az idő! Annal inkább változtunk mi. Szégyenszemre egy-két osztálytársamat meg sem ismertem. S most is az bénít meg legjobban: vajon őket is ugyanez a sokkhatás éri majd, ha engem 25 év után meglátnak?... 

   Majd elmondom. Ha akarjátok tudni, ha nem...