Tél lenne mégis?...

   Amolyan begubózni való idő van, jólesik a lámpa fénykörében a gép elé ülni s engedni a szavak bűvös hívásának. 

   Ma délben elkezdett szálingózni a hó. Az idei télen először. 

   A párizsihoz képest egyelőre semmi, lehet, hogy meg se marad, míg Párizsban még sielők is feltűntek a Montmartre-on a 25 centis hóban!...

   Szerdán, csütörtökön óriási torlódás lett belőle a főváros körül, főleg azon az elég meredeken felfelé ívelő úton, melyen a fiam is szokott hazamenni: szerencsére intuíciója korán figyelmeztette, mihelyt komolyabban kezdett a hó fenyegetni. Az egész család összefutott még délután a négy különböző irányból, mielőtt teljesen megbénult volna a közlekedés.  Több mint 600 embert mentettek ki az autójukból és szállásoltak el éjszakára a kb. 5000 lakosú kisvárosuk sporttermében. (Hozzá kell tennem, hogy itt nem kötelező a téli autógumi, s az utóbbi teleket többnyire hómentesen megúsztuk.) 

   Éjszaka -5° -6° körülire süllyed a hőmérséklet és féltem a kaméliámat, melyen majdnem nyílóban vannak a virágok... Remélem, nem fagy le mind egyszerre, mint pár évvel ezelőtt. A gyepre már hónapok óta nem mentem le, a sok esőt szivacsként szívta magába. 

    Átolvastam kíváncsiságból spirálfüzetem tavaly ilyenkori lapjait. Kb. egy éve adta ki lelkét a gázkazánom a pincében, 3 hétre megbénítva az életemet, 15°-ot varázsolva a nappaliba, lábosban melegíttetve velem a mosdó- és mosogató vizet... Mindezt a betegség  kétségei között, melyek amúgy se keltettek túlzott egyensúlyt bennem és körülöttem. Annál nagyobb örömmel fogadtam a többszörös sikertelen javítási kísérlet után az új kazánt 3 hét múlva! A megpróbáltatások nagyon tudják értékeltetni velünk a mindennapok szinte észre sem vett örömeit. Talán többször is meg kellene állnunk rájuk csodálkozva, hálás és megkönnyebült sóhajjal nyugtázva, hogy vannak...