Keresés ebben a blogban

2024. január 31., szerda

Maximális adrenalin

Nem tudom megállni, hogy ha csak pár szó erejéig is, de ne nyissam meg a blogomat.

18 évesen
Január utolsó napja van. Ez lenne a havi negyedik bejegyzésem : a fogadalom nagy szó, bennem legalábbis még mindig pislákol a visszhangja. Szó sincs róla, hogy erőltetnem kellene, az írás vágya mindig dúl bennem, magyarul is, franciául is. Megkönnyebbülök a gyakorlásától, pedig nagyon nincs rá időm ezen a héten : péntek este  -  holnapután!  -  kell felolvasnom félórás kis vitaindítómat a kételyről, kételkedésről, a filozófiában és a mindennapi életben egyaránt. Kb. 2 hete előrehozta a társulat elnöke február végéről az elejére, mert a havazás miatt elmaradt egy összejövetel, én viszont már hónapok óta tudom, hogy meg kell írnom (magam választottam a témát). Szokásom szerint az utolsó pillanatra vártam, hogy nekilássak. Persze, már jó ideje a fejemben forgattam, járkáltam körülötte, gyűjtöttem hozzá a gondolatokat, melyeket kb. azóta le is jegyezgetek, mióta a torkomra tették a kést, ahogy a franciák mondják ("avoir le couteau sous la gorge"). Azaz, kb. 2 hét óta...

Most már valóban az utolsó csengetés hangzott el, még ma délelőtt nekilátok a "dolgozat" megírásának. Fel is keltem 9 óra felé, de első utam mindig a blogjaimra, a virtuális levelesládámhoz vezet. És akkor jött a hiányzó negyedik bejegyzés megírásának fogadalma, ami kicsit kihívás is egyben : 2 napom maradt! Maximális az adrenalin szintem, jöhet a feladat teljesítése!



6 megjegyzés:

  1. Meg fogod írni, és nagyszerűen fog sikerülni. Nagyon okos vagy, van érzéked az íráshoz, a filozófiához, meg általában mindenhez. Úgy örülök neki, hogy ismerhetek egy olyan valakit, mint amilyen te vagy.
    Nálam ígérted, hogy írsz majd egy összefoglalót a kételkedésről a blogodban. Remélem, lesz rá időd és kedved is hozzá. Szeretnék olvasni róla.
    Jó munkát, sok sikert kívánok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a biztatást, kedves Éva. Pillanatnyilag nyakig vagyok benne, nagyon sokrétű téma, ugyanakkor a részletekbe nem nagyon merülhetek el, mert a fél órát be kell tartanom. És főleg, a saját értelmezésre kell az idő legjavát fordítanom...
      Amúgy nagyon élvezem az ilyen munkát és szívesen csinálom, amíg tehetem.

      Törlés
  2. Névtelen3/2/24 07:13

    Hogy volt? Várom ám a beszámolót! (partfal)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajaj, nagy megkönnyebbülést érzek, Márta!... Mondhatom, nagy sikere volt, több időt töltöttem a hozzászólásokkal, mint magával a felolvasással, ami mindig jó jel, mert az érdeklődés jele, hogy mindenkihez szólt valamit... Többen el is kérték, hogy küldjem el e-mailben. Az utolsó pillanatig kételkedtem magamban...

      Törlés
    2. Névtelen3/2/24 21:00

      Rózsa! Tudtam, hogy így lesz! Köszönöm soraidat. Arról.ìrtam, amit érzel te is.Márta

      Törlés
    3. Névtelen4/2/24 11:25

      ❤️ (R.)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...