Meghalt Jevtusenko...

Meghalt Jevgenyij Jevtusenko. Amerikában halt meg 84 évesen, ahol orosz irodalmat tanított évek óta.
Lehet, hogy sokaknak már a neve sem mond semmit.
A mi generációnknak viszont ő volt a "hatvanasok" ("шестидесятники") Hruscsov után átmenetileg fellélegző fiatal költő-generációjának egyik vezető alakja. Jevtusenko, Ahmadulina, Voznyeszenszkij, Vinokurov, Rozsgyesztvenszkij, Okudzsava... Felolvasó-esteken tömegek követték őket. Kívülről ismerték verseiket (emlékszem, én is tanítottam még Rozsgyesztvenszkij "Rekviem"-jét oroszosaimnak kezdő tanárként... Egyszer Hódmezővásárhelyre is eljöttek és Rozsgyesztvenszkij elszavalta gyönyörű basszus hangján, beleborzongtam, olyan szép volt!...)
Persze, nem tartott sokáig a fellélegzés, hamarosan lefújták a "félidőt" és rákerült a forrongó lábosra a brezsnyevi légmentes fedő.

Tegnap ezt a versét találtam egy blogon (janedoe.blog.hu) Eörsi István fordításában.
Megrázott, fájdalmas nosztalgiát ébresztett bennem. Hát ez az! Hiszen e mézédes, izgató, varázslatos fiatalság után sóvárgunk, amikor még minden titok volt és annak izgalmas felfedezése... 

Titkok                                                                                  
                                                                                               

A kamasz-titkok kusza bolyha

ködként már nem kavarog.

Titok volt a Tánja, a Tonja,
noha lába lilára fagyott.

Titok volt a vad meg a tarló,
a csillag, a gomba-sereg,
gyerekkorunkban az ajtó
titokzatosan nyekereg.

Úgy szálltak a világból a titkok,
mint hókuszpókuszoló
rejtelmes célu fakírok
szájából a tarka golyó.

A rengeteget meg a rónát
bűvös pihe lepte be.
A leányszemekben a mókák
üde tánca, bűvölete.

Rejtelmes korcsolyapályán
motyogtuk a titkokat és
akárcsak a titkok, gyáván
súrlódott kézhez a kéz

De felnőttünk - senki se várta -
s a fakír vendégszerepel:
nyűtt frakkban gyerekkori tájra
utazott el trükkjeivel.

El is feledett már végül.
Csak bántani bír e csaló:
ma már titok és csoda nélkül
települ vállunkra a hó.

A varázsgolyók hova szálltak?
Nem titkon sajdul e seb.
Talányt már más se kínálhat,
hisz belőlünk is kiveszett.

S ha egymást éri simítva
a férfi s a nő keze,
csak kéz az - nincs meg titka -
csak kéz az - értitek-e?

Adjátok a köznapok titkát,
az egyszerű, vézna csodát,
halkan, remegőn, mezítláb                                                    Тайны
csak egy jöjjön legalább!

(Eörsi István fordítása)                                                           Тают отроческие тайны,
                                                                                                 как туманы на берегах...
                                                                                                 Были тайнами — Тони, Тани,
                                                                                                 даже с цыпками на ногах.

                                                                                                 Были тайнами звёзды, звери,
                                                                                                 под осинами стайки опят,
                                                                                                 и скрипели таинственно двери —
                                                                                                 только в детстве так двери скрипят.

                                                                                                 Возникали загадки мира,
                                                                                                 словно шарики изо рта
                                                                                                 обольстительного факира,
                                                                                                 обольщающего неспроста.

                                                                                                 Мы таинственно что-то шептали
                                                                                                 на таинственном льду катка,
                                                                                                 и пугливо, как тайна к тайне,
                                                                                                 прикасалась к руке рука...

                                                                                                Но пришла неожиданно взрослость.
                                                                                                Износивший свой фрак до дыр,
                                                                                                в чьё-то детство, как в дальнюю область,
                                                                                                гастролировать убыл факир.

                                                                                                Мы, как взрослые, им забыты.
                                                                                                Эх, факир, ты плохой человек.
                                                                                                Нетаинственно до обиды
                                                                                                нам на плечи падает снег.

                                                                                                Где вы, шарики колдовские?
                                                                                                Нетаинственно мы грустим.
                                                                                                Нетаинственны нам другие,
                                                                                                да и мы нетаинственны им.

                                                                                                Ну, а если рука случайно
                                                                                                прикасается, гладя слегка,
                                                                                                это только рука, а не тайна,
                                                                                                понимаете — только рука

                                                                                                Дайте тайну простую-простую,
                                                                                                тайну — робость и тишину,
                                                                                                тайну худенькую, босую...
                                                                                                Дайте тайну — хотя бы одну!

                                                                                                                                               1960

Boldog napok...

   Már majdnem egy hete tart ez a kellemes, napos idő. Nehogy elkiabáljam! Most jöttem be a teraszról: kihasználtam a délutáni napsütést, száradnak a lepedők, törülközők, abrosz a dróton. Megtöltöttem 5-6 virágtartót árvácskával, primulával  és egyéb korai virággal. Nemsokára a fűnyírásra is gondolni kell, ha lesz még néhány ilyen szép napunk. Mert ugye, itt napokban kell számolni...

   A hétvége váratlan látogatokat hozott. Még 1976-ban ismerkedtünk meg Berlinben a fiatal házaspárral, akik aztán később eljöttek hozzánk Mindszentre és Isztambulba is. Utoljára 1990-ben találkoztunk, Normandiában laknak. Most éppen a Kanári-szigetekre utazóban, a brüsszeli reptér felé menet megálltak nálam egy éjszakára.

   Gyorsan áthúztam az ágyat a vendégszobában, pakolás, takarítás minden szinten, bevásárlás és vacsorafőzés következett. Mondhatom, apró darabokban voltam a végén, de azok az apró darabok boldogságtól sugároztak!

   Mit mondjak, 27 év hosszú idő, Alain haja hófehér, pedig kb. 7 évvel fiatalabb, mint én. Arlette viszont alig változott, ő 63 éves lesz, kétszeres nagyszülők. A beszélgetés fonalát, mintha misem történt volna, ott vettük fel, ahol 27 éve abbamaradt...

    

TÓTH Árpád *** A FA

Ó, nézd a furcsa, ferde fát,

Mint hajlik a patakon át,

Ó, lehet-e, hogy ne szeresd,

Hogy benne társad ne keresd?

Már ága között az arany napot

Nem tartja, madara elhallgatott,

Virága nincs már, sem gyümölcse,

Ő mégis áll, az alkony bölcse,

Mint a tünődő, ki ily estelen

A végtelen titkába elmerül,

És testtel is szelíden arra dűl,

Amerre lelke vonja testtelen...

Forró kása

   Végre belekezdtem nagyobb lélegzetűnek tervezett (álmodott?) szövegembe. Vajon ki tudok-e tartani a végéig? Minden tekintetben. Amilyen lassú (diesel) indulású motor fűt, nem vagyok túl optimista. Már hónapok óta kerülgetem, mint macska a forró kását, rettenetesen vonz, de félek is tőle... Hogy megégetem magam? Attól is, bár nem valószínű. Az én koromban már nem a nevetségessé válás vagy a kudarc öl legbiztosabban...

   Közben pedig rengeteg rövidebb szöveget megírtam, magyarul és franciául is, könnyedén jönnek, akár a lélegzetvétel (bár az is csak lépcsőn lefelé...), valóságos üdítő hatást váltanak ki bennem. Ugyanakkor hiányérzetet is: mikor lesz már legalább kétszáz összefüggő oldal belőlük?... Igen, legtöbbjük összefügg, laza szálak kötik őket egymáshoz, némelyiket be is olvasztom majd. Már sokkal előbbre tartanék, ha nem vettem volna olyan makacsul a fejembe, hogy ebből pedig fikció lesz, ha törik, ha szakad. 

   Eddig az elmesélés (récit) intim műfaját műveltem többnyire, kivéve harmincvalahány rövid novellát, amit "micro-fiction"-nak hívtam. Az elmesélés megengedi, hogy a szerzője nagyon is jelen legyen a történetben, ahol helyet kap nemcsak a szeme, a füle, minden érzékszerve, hanem az emóciói is: közvetítenek. A fikció pedig lehetővé teszi a nagyobb távolságtartást a történettel és szereplőivel, mintegy semlegesítve (legalábbis úgy tehetünk) a szerző személyét. Persze, rengeteg árnyalat elképzelhető.

   A magam részéről valami keverék lenne az ideális: "brouiller les frontières" -  vagyis elmosni a határokat! Amikor ezt leírtam, eszembe villant: hiszen ugyanezt műveltem a festésben, a rajzolásban is! Akkor tehát meglehetősen következetes vagyok saját magammal, korlátaimmal, inspirációimmal szemben.

   Van, aki előre kidolgoz minden részletet, aztán "csak" meg kell töltenie a keretet. Nálam a keret is laza: épphogy csak meglegyen a történet fő vonala, logikája: magyarán, megálljon a lábán. Hogy mi fogja kitölteni a helyet, hogy milyenek lesznek a fordulatok, a szereplők, elvárom tőlük, hogy engem is meglepjenek egy kicsit!

Éledés 2. A kert is...

Mézédes illatban úszik a kert. 
A szomszéd óriás szilvafája árasztja, telis-tele virággal.
Szeretném, ha alaposan megnyesné, legalábbis a 3 méternyire hozzám behajló ágait, hogy az alatta sínylődő rózsafáimnak jutna több fény és harmatozó esőcsepp... Nem beszélve a tövükre hulló rothadt szilváról és a rajtuk lakmározó darazsakról!
Tavaly költöztek a kihalt régi tulajdonos helyére. Remélem, hogy tudunk majd szót érteni békés hangnemben, mert nincs rosszabb az egymást bosszantó, pereskedő szomszédságnál!
A kamélia is nyíladozik, de ritkán süt a nap rá is.
A tegnapi csodásan felpezsdített mindenkit: 20° körülre felugrott a hőmérő, száradtak a lepedők, lemostam a teraszt és a kint telelt asztalt, székeket. Újra kell majd festeni a kerti szerszámokat tároló kis bódét és a szemeteskukákat rejtő, házilag készült "spanyolfalat". Az árnyékos falra pedig újra kell majd telepítenem valami felfutó növényt, amely megbékül a napfény hiányával is...

Éledés...

Szépséges hétvége!
Gyönyörű napsütés, órákon át, amikor végre azt is mondhatta az ember: melegem van!
Újraéledtem. 
Lucie unokám 11. születésnapjára jött össze a család náluk. Finom ebéd, sütemények: a gyerekek azt se tudták, mivel kedveskedhetnének még jobban! 
Lucie-nek még hordania kell a gipszet pár hétig. Jó hónapja tart már, de a röntgen képe szerint még nem elég szilárd. A csuklótól majdnem vállig ér a gipsz. Jól teleírták már a barátai, én is rajzoltam a megmaradt helyre.
Szünetben nekifutott egy figyelmetlen fiú. Igaz, bocsánatot kért, de a baj megtörtént. Lucie nagy bánatára az úszástól és minden más sporttól el van tiltva egy időre. 
Ebéd után még a teraszra is kiültünk kávézni, kártyázni majd este 6-ig. 
A gyerekek átengedték nekem a szobájukat. Általában sokkal többet és jobban alszom náluk, mint egyedül itthon. Csak a macsekot kell időben kicsukni, míg el nem bújik valahol... Különben ő is nagyon élvezte a tavaszi hangulatot és kéjesen nyújtózkodott, hempergett a kertben.

Mindenki rajta van, aki még lehet...

Migráns-enciklopédia

   A F-B-ról vettem át a fenti képet. Egészen friss eseményről mesél.

   A három óriási kötet összesen 1782 oldala évek óta tartó vállalkozás eredménye.

Bretagne-ban készült, Rennes városában, egy kis létszámú civil társasag ötlete és munkája eredményeként (a középen látható bajuszos férfi pl. chilei menekültként érkezett a diktatúra idején).

   Az alapötlet egyszerű: 104 országból érkezett 400 bevándorlót megkértek, írjon egy levelet az otthonmaradottaknak, melyben összefoglalja útját és jelenlegi életét. Azaz, régi és új hazájához kötődő érzéseit. A leveleket anyanyelven és fordításban is közölték.

   A 400 személy az Atlanti-óceán 8 városából került ki: Brest, Rennes, Nantes a francia partot, Gijon, Porto, Lisszabon, Cadix, Gibraltár pedig a portugál és a spanyol partot képviseli.

   Március 4-én 18 órától kezdődött a felolvasás Rennes-ben: valóságos marathon, mely 24 órán át tartott megállás nélkül. 

   A szerzők azt tervezik, hogy európai körúton mutatják be könyvüket.

   Indítójuk a jelenlegi több migráns-hullám, melyeket a háborúk, a gazdasági válságok gyorsítottak fel, de amelyek mindig is léteztek (különben hogyan is találtak volna őseink a Kárpát-medencére?...). Szeretnék, ha belülről, a személyes intimitás szemszögéből is bepillanthatnának az olvasók, hallgatók egy migráns sorsába, aki nem feltétlenül élősködni érkezik egy országba, hanem kultúrája, sokszínűsége, munkája gazdagítani is tudja a befogadót...

   Mindenki tudja, hogy az "etnikai tisztaság", melyet egyesek olyan kitartóan reklamálnak, hosszabb távon elkorcsosuláshoz vezet...