"На дне" * avagy egy kórház várótermében...

Az emberbe belefagy a döbbenet. Eredetileg nem is akartam magyarázatot fűzni ehhez a kis párbeszédhez, mely végül monológban végződött. Sőt, bevallom, valamennyit le is faragtam az elviselhetetlen részletekből...
Sokáig nem bírtam szabadulni a hallottaktól: muszáj volt leírnom, hogy némi távolságot teremtsek köztem és a borzalmak között.
Vajon saját szenvedésünk kevesebbnek, elviselhetőbbnek tűnik-e, ha tanúi leszünk mások összehasonlíthatatlanul nagyobb balsorsának?...

- Maga mennyit fogyott?
- Jó tíz kilót. Hát maga?
- Én úgy tizenötöt. Hány hónapot adtak?
- Három-négyet, nem többet... Dehát már régóta benne vagyok.
- Nekem se jósoltak sokkal többet.
- Hát, ilyen az élet... Nekünk ilyen jutott.
- Én 17 éves koromban kezdtem. Az az érzésem, hogy valahányszor valami nagy csapás ér, mindig kiújul. Hatszor opráltak vele.
- Most hány éves?
- 53 leszek. De a legutóbbit volt a legnehezebb elviselni... A fiam...
- ...
- Drogos, az élettársa is... Többször volt börtönben erőszak miatt...
- ...
- A kishúgával kezdte, de legutóbb egy 8 éves kislány miatt ült, nem sokáig, két évig, mert nem ítélték egészen beszámíthatónak...
- ...
- A legszörnyűbb pár hónapja volt... Majdnem belehaltam. Tudja, éjszakánként nem tudok aludni, csak sírok. Az egyéves kislányával tette! Felesége szeme láttára! Én hívtam a mentőt. Már késő volt... Én vittem a kis véres húscsomót, ami maradt belőle. A helikopterben halt meg, a karomban... Vettem magamnak egy babát, azt szorongatom, ringatom éjszakánként, attól valahogy a gyógyszernek is van egy kis hatása...

* azok számára, akik nem voltak oroszosok: "На дне" Gorkij drámája, a társadalom legkiszolgáltatottabjait gyűjti össze egy "éjjeli menedékhelyen"...  Ezen a címen játsszák magyarul.

Véleményszabadság és korlátlanság

    
   

szavazókártya

   Holnap lesz az elnökválasztás második, utolsó fordulója. A szélsőjobb nem tűnik esélyesnek, bár nem szabad előre inni a medve bőrére!

   Hihetetlen, milyen sok váratlan fordulatot, mennyi vérre menő inzultust hordozott magával a kampány, ami itt, Franciaországban inkább szokatlan hangnem. Nyilván része van ebben az Internetnek is, ahol sokakról lehámlik a jólneveltség még oly vékony zománca is, és ez az újfajta korlátlan szabadság mindenkiből kihozza az igazi természetét. Mert ugye megteheti, akkor minek korlátozza magát, miért legyen tekintettel mások érzéseire? Egyes jelöltek még öntötték is az olajat a tűzre, mert ugye, ez kell a szavazóbázisnak! A jobb érzésű, higgadtabb többségben néha bennrekedt a szó a megdöbbenéstől....

   A F-B-on néha olvasgatom a magyar közélet eseményeinek visszhangjait is. A szólásszabadság sokkal későbbi keletű, mint itt, csupán alig két és fél évtizedes. Emlékszem élénken azokra az időkre, amikor óvatosan kellett véleményt mondani, csak megbízható személyek előtt, bár arra is ráfizettek jónéhányan... Egy idő után, ha börtön nem is, de bizonyos jogok, esetleg vágyak (továbbtanulás, állás, lakás, külföldi út stb.) megvonása volt a büntetés. Hányszor hallottam: "Ne szólj szám, nem fáj fejem!" Igy született a "hallgatag többség".

   Az új idők meghozták a véleményszabadságot Európa nagy részében, annak jó és rossz oldalaival. Névvel, álnévvel, névtelenül lehet hazugságot, rágalmat, alpári hangú szennyes áradatot is terjeszteni. 
   Az igazi szabadság nem egyenlő a korlátlansággal. A korlátokat magunknak kell megszabni és betartani, erre jó a kultúra és a nevelés. Hogy az egymás tisztelete (és tiszteletreméltósága) lehetővé tegye a harmonikus együttélést. Hogy mindenki megtalálhassa a helyét. Utópia?

Hosszú hétvége?... Minden relatív.

új jövevény a teraszon: "bougainvillea"

   3 napos hosszabb hétvége.

   Elmosolyodok ilyenkor magamon gondolatban, mert ez a szokásos időszámítás engem már nem illet igazán. Régóta "nem vagyok a pályán", inkább a pálya szélén éldegélek. A zajló élet csak egy-egy elhaló visszhagja jut el hozzám: zárva vagy nyitva ilyen-olyan bolt, hivatal  -  a többi másodlagossá vált emlékek halvány reflexe csupán...

   Lemondtam a fiam meghívását (ők nagyon is érzik a munka- és szünetnapok közötti  különbségét), mert nem volt kedvem az össznépi autós tülekedésre. Pár éve még gondolkodás nélkül nekivágtam volna. Most megelégedtem egy vasárnapi mozival két barátnőm társaságában. Közben arra gondolok, hogy milyen nagyvonalúan fecsérlem az időmet: szieszta a fotelben, Internet, este TV, kis házimunka, kertészkedés, bevásárlás hetente egyszer stb. Néha persze torlódás van, mint pl. e hét vége felé. Nem kellene-e jobban köteleznem magam a mindennapi fáradozásra?... Talán akkor nem merítene ki annyira egy 2 órás túra a hypermarketben... Talán még a létrára is felmásznék ablakpucolás végett...

Árnyékok

Ma van április 23-a.
Vajon miért fontosak az évfordulók?
Talán azért, mert egy bizonyos nappal egészen más szakasza kezdődik az életünknek. Nem jelenti azt, hogy az új szakasz végig ugyanazon színű, árnyalatú marad: minden egyes nap ad hozzá egy ecsetvonásnyit.

Ma négy éve, hogy anya meghalt. Árnyék lett, az emlékezet árnyéka. Olyan panoptikum ez, amelyben érinthetetlenül élnek tovább a valaha oly fontos személyek, akik életünk jó részét kitöltötték, sőt, meghatározó szerepet játszottak a történéseink fordulataiban, boldogságunk vagy boldogtalanságunk magaslatain és mélységeiben...

Még ma is sokszor úgy ébredek egy-egy fullasztó álomból, hogy ott áll ágyam végénél... 

Esetleg óvatosan kell kilépnem az ágyból, hogy fel ne ébresszem...

Idő kell, míg meggyőzöm magam, s visszatérek a valóságba.

Ismételgetem ott legbelül, hogy meg kell írnom őt. Talán ha újrateremtem, megbékülök az eltűnésével is.

Sorsforduló előtt?...

   Holnap, vasárnap lesz az elnökválasztás első fordulója.

Szinte soha nem volt még ilyen bizonytalan a kimenetele. A szavazók majdnem egyharmada az utolsó pillanatig nem döntötte el, kire adja a voksát.

   Ráadásul François Hollande nem indul újra, a minden oldalról, többek között saját miniszterelnökétől, minisztereitől érkező nyomásnak engedve. Népszerűsége kezdettől fogva, egyrészt egyéni tétovázásainak köszönhetően, másrészt a példátlan mértékű médiakampány hatására (Holland-bashing) átlagon aluli volt. (Privát érzésem, hogy hamarosan visszasírjuk...)

   Nagyjából 4 jelölt állása a legjobb. Jobbról François Fillon (alsó sor, jobb 1), aki mögött meglehetősen homályos botrányok várnak tisztázásra. Azt hiszem, programja és e botrányok fényében nehezen szavaznék rá: egy-két hónappal a dolog kitudódása előtt még nagy hangon leckéztetett mindenkit, miszerint csak akkor pályázhat valaki az elnöki posztra, ha a gyanú árnyéka sem férhet hozzá... Hogy kérhet valaki még több áldozatvállalást azoktól, akiknek amúgy sincs sok, miközben ő százezreket zsebel be a közpénzből illegálisan?... Émelygek tőle.

   A szélsőjobb Marine Le Pen (felső sor, bal 1), miután átvette apjától a politikai örökséget, felfedezte, hogy mi lenne a legcélravezetőbb stratégia: azoknak a szószólója lett, akikkel senki sem törődik, így zászlaja alá gyűjti a mindenkiben csalódottakat. Az egyre lejjebb csúszó munkanélkülieket, a semmivé zsugorodott kommunista párt egykori híveit, a szociáldemokratává vedlett szocialista párt egykori szavazóinak egy részét, az E.U-ban csalódottak bizonyos hányadat stb. és persze, hagyományos neofasiszta bázisát is... A terrorista hullám neki kedvez, mert meglovagolja az idegengyűlöletet  -  de ez már Magyarországon is nagyon ismerős tendencia és politikai módszer... A félelemkeltés mindig is hatásos volt.

   Emmanuel Macron (alsó sor, középen) a kis újonc, a "meglepetés" (bár F. Hollande minisztere volt 2 évig). Ő egyik oldalhoz se akar tartozni, mondván, hogy mindkettőben van hasznos és alkalmazható. Így az emberek egy részét kissé "eltájolja", mert évtizedek reflexeit akarja megváltoztatni. Még nincs 40 éves (fiammal egy idős), és a sajtó többet foglalkozik magánéletével, mint programjával (felesége 24 évvel idősebb, még gimnazista korában szeretett bele tanárnőjébe, a 3 gyerekes asszonyba, aki elvált érte és miután befejezte egyetemi tanulmányait, elvette). 

   A negyedik jól helyezett jelölt Jean-Luc Mélenchon (felső sor, jobb 1). Volt szocialista, miniszter is Mitterrand idején, majd egyre jobban balra tolódott, amiben annak is szerepe volt, hogy a kommunista párt eltűnésével a szélsőbal vezér nélkül maradt. Programja a "legforradalmibb" : valamikor Chavez és Castro volt a mintaképe... Ez kicsit lehűti a mérsékeltebbek kedélyét. Kiváló szónok, hipnotizálja a tömegeket, órákig képes beszélni egyetlen papírlap nélkül (ez is Castro-hatás?...) Sokan benne remélik sorsuk jobbra fordulását.
   A többi hetet nem részletezem, hogy ki ne merítsem bátor és elszánt olvasómat, aki esetleg veszi a fáradságot, hogy végigolvassa bejegyzésemet. Mindennek ellenére engem még ma is érdekel a politika, elmegyek szavazni, ha nincs is a jelöltek között egy sem, aki teljes mértékben elnyerte volna tetszésemet. Még eszemben vannak az egykori (60-70-es évekbeli) magyarországi választások, ahol a "választék" abban állott, hogy betegyem-e épségben az EGYETLEN nevet a borítékba... Természetesen szabály szerint, szavazófülkében, függöny mögött. 

Húsvéti eset

A ma reggeli csokoládé tojás és nyuszi vadászattal végetért Lucie unokám majd 10 napos tavaszi szünete nálam, természetesen idilli hangulatban. 11 éves, sokat játszottunk és beszélgettünk, néha este 10 utánig is... Egyszer moziba is elvittem mindkettőjüket.
Hétvégén megjöttek a szülők értük. Tegnap este nálam, ma délben a másik nagyszülőknél volt a vacsora, ill. az ebéd. Ma estefelé visszamentek, hogy hétfőn kifújhassák magukat az út után.
Ilyenkor mindig kicsit kétes hangulatban vagyok: egyrészt jólesik újra a nyugalom, mely lehetővé teszi, hogy az időmmel tetszés szerint bánjak. Másrészt meg hiányzik unokáim társasága, melyet abban az állandó tudatban élvezek, hogy afféle fogyó kincsekben van részem... Az idő múlása van állandóan jelen a tudatomban. Főként felettem, meglehetősen kegyetlenül. Felettük is, de remélem, megőrizzük egymáshoz fűző érzéseink legjavát.
Az átmeneti spleen-nek más oka is van. Semmiség, jelentéktelen semmiség. Mégis súlyosan rámnehezedik, ezért akarom kiírni magamból. Ez a blog elbírja azt is, hogy nevetségessé váljon a tulajdonosa.
Tegnapelőtt este egy rigó futkározott a fűben és a teraszon, Lucie figyelt fel rá. Kiderült, hogy fél szárnya lóg: egy macska kaphatta el (a szomszéd macskák állandóan a kerítés tetején sétálgatnak, prédára lesve). Mit tegyünk? A házba be nem hozhattuk, meg nem gyógyítható, még ha össze is forr a szárnya, repülni valószínűleg soha nem fog többé. A földön pedig a ragadozók prédája marad... 
Tettünk ki neki magot és vizet a teraszra. Meghúzódott a bokrok alatt, de tudatában voltunk, hogy ideiglenes a rejtekhely. 
Másnap hűlt helyét találtuk, minden bokor alá benéztünk (én rettegve, hogy a kis hullára akadok...). 
Azóta nehezedik rám a tehetetlenség mázsás súlya: nem tudtam segíteni egy életveszélyben levő kis rigón; mintegy halálra ítéltem... Ugye, nevetséges?...

Jól megtöltött hétvége

   

Várom a gyerekeket. Mivel hamarosan sokkal kevesebb időm lesz, gyorsan megírom az elmúlt pár napot.

   

Csütörtökre terveztük az irodalmi estet nálam. A meghívott, Sylvie Durbecq, ismert költő és prózaíró Marseille-ből  (900 km!) jött Muriel meghívására, hogy bemutassa egyik könyvét. Már járt itt, emlékszem, pár évvel ezelőtt  egy finn írónővel, levelezés formájában közösen írt könyvüket mutatták be, ami nekem nagyon megtetszett és meg is vettem.

első fűnyírás után

   Magam is hozzájárultam a felolvasásokhoz Jevtusenko rövid bemutatásával: nemcsak a pályafutásárol, hanem a korabeli szovjet viszonyokról is beszéltem, ami az itteni közönségnek nagyon távoli és részleteiben ismeretlen. Felolvastam a "Заклинание" című versét oroszul és francia fordításban. (magyarul Illyés gyönyörű fordításában "Bűvölő" címmel lehet megtalálni). Többen is hoztak verseket, a felolvasás majd 2 órát tartott. Utána körülvettük a jól megrakott asztalt.

   Mindenki feldobott  -  afféle "ragyogó szemű"  -  hangulatban távozott éjfél körül. Megvallom, amikor délután rendezkedtem a nappaliban, nem tudtam, hányan leszünk. Szokás szerint kb. 10 személy jelzett vissza. S amikor este 8 körül elkezdtek csengetni az ajtón, ülőhelyek után néztem: 20-an jöttek össze végül is, közöttük 3-4 számomra teljesen ismeretlen! Nagyon örültem, ilyenkor érzi az ember, hogy nem hiába fáradozik, megkapta a fizetségét.

   Persze, másnap fáradt voltam, mert nagyrészt álltam egészen éjfélig, de megtöltött a sok beszélgetés és a mások öröme! Még aznap lenyírtam a füvet a kertben, mert este egy másik társulat esedékes ülésére kellett mennem, ahol titkári teendőket látok el. Ma délután meg a gyerekeket várom szívrepesve: a Dominikai Köztársaságból érkeznek, egyhetes álomszerű strandolás után, az itteni, remélhetőleg még tovább tartó, de kicsit hűvösebb tavaszba. Zajlik az élet!