Lényeg a kommunikáció

   Újra csend borult a házra... Azazhogy majdnem.

   A gyerekek elmentek vasárnap délben, hazavitték az unokákat. 

   Július 23-a óta voltunk együtt. Megszoktam, hogy egyetlen percem sem maradéktalanul az enyém, hogy bármikor kérdés intéződhet hozzám, szükség lehet rám. Viszont már este tíz felé lefeküdhettem olvasni, ami pihenés tekintetében rekord, hiszen  amikor egyedül vagyok, éjjel 2-3 óránál hamarabb nem kerülök ágyba... Jó lenne még tartani egy ideig ezt az egészséges ritmust!

   Hogy mi volt a legjobb ebben a békés együttélésben? Az EGYÜTT. A kommunikáció. A beszélgetések. A megosztott mosolyok, simogatások, a néha elhomályosuló tekintetek, melyek kiegészítették a szavakat, hogy többet mondjanak maguknál.

   Azért még folytatódik egy kicsit a kommunikációs lendület, ha a csillagok is úgy akarják.

a kérdéses rajz

   

   Vasárnap délben összejöttünk vagy 25-en egyik ismerősünknél, akinek nagy háza, kertje befogadott mindenkit. Az enni-innivalót összeadtuk, a napsugár is bőséges volt.

   Ma eljött Lille-ből egy másik régi barátnőm a férjével, hogy elvigyék egyik képemet, melybe a férj beleszeretett... (az ábra mellékelve). Megvendégeltem őket egy kis ebéddel és főleg, jól elbeszélgettünk!

   Még el sem mosogattam, 2 hónapja nem látott barátnőm hívott fel egy jó órás csevegésre. Miután letettem a kagylót, szomszédasszonyomnak vittem át egy kis paprikáscsirke-kóstolót, s nem mehettem el egy csésze kávé és jó félórás beszélgetés nélkül. 80 éves lesz hamarosan.

   Aztán már csak a mosogatás volt hátra...

   S ez még csak a hét eleje! Egyszóval, nincs időm unatkozni.

    

Egy ígéretes olvasó

Valahányszor boltba megyünk, mindig ki kell egészítenünk Alice könytárát. Szeret olvasni, mióta csak megtanulta az iskolában. Október végén lesz 9 éves. Most éppen a "rózsaszín sorozatnál" tart, amelynek a szókincse is kezd elég bonyolulttá válni: olyankor magyarázatot kér a kérdéses szóra, kifejezésre. Bevallom, egynémely nála 20 évvel öregebb sem boldogulna velük, sőt! Szerencsére nagyanyja nincs bajban ilyenkor sem.

Hogy milyen könyveket vettem még Magyaországon? Sajnos, sok ígéretes címről, szerzőről  kellett lemondanom.
A már említett Törőcsiken kívül megvettem Temesi Ferenc "Por" c. könyvének idei, javított kiadását. Tavaly kerestem több helyen is, de nem lehetett ráakadni.
Esterházy Péter "Egyszerű történet vessző száz oldal  -  a Márk-változat" kellett, mert most jelent meg franciául is és esetleg összehasonlításra vetemedek egyszer  -  ha időm engedi!...
Darvasi Lászlóról sokat hallottam a Neten, kíváncsi lettem rá. Megvettem "Isten. Haza. Csal." c. novelláskötetét és a Szív Ernő néven publikált "Az irodalom ellenségei"-t is.
Turi Tímea: "Anna visszafordul" c. kötete következett, hiszen Aliz jóvoltából már sokat tudok róla, részleteket is olvastam a köteteiből. Hangja, tömény gondolatisága nem enged, vissza kell térni hozzá rendszeresen.
Eklektikus ízlésem bizonyítékául megvettem Moldova: "Kádár János" c. 2 kötetes életrajzát. Azért is, mert Moldova írta, aki egyszerre volt szabad és elkötelezett...
Unokaöcsém biztatására következett Nógrádi György: "Szerencsénk volt, túléltük..." c. kötete, egy magyar megfigyelő szemével látott 20. sz. második fele...
Ugyancsak tőlük kaptam Müller P. "Örömkönyv"-ét, melyet meghatóan e szavakkal nyújtott át: "Mivel mostanában különösen szükséged van rá..."

Kis olvasmány-előzetes

    Kedvenc vertelandreáim gyűjteménye még egy intim darabbal gazdagodott: "Idős zsidó házaspár".

   Már éppen lemondtam róla, hogy valaha is találkozom velük, mert a szegedi bolt, ahol évente kiegészítettem a meglévő darabokat, bezárt... Nem járhattam be utánuk az országot, Budapestre sem mentem nagyon sűrűn. Az idei nyáron eljutottam egyszer, s a sétáló utcán váratlanul egy butik kirakatában ismerősként rám mosolyogtak! Egyre magasabb áruk ellenére nem tétovázhattam! Legközelebb egyenesen Gödre kellene elmennem, hogy megnézzem Vertel Andrea csodakertjét...

   A zsákmányszerzés másik területét a könyvesboltok képezték, Szegeden és Vásárhelyen (ez utóbbi kitűnően ellátott kis könyvesbolt, kellemes eladókkal!). A repülős utazás miatt csillapítanom kellett az étvágyamat, nomeg nemcsak magyar nyelvű könyvek várnak rám. Sőt, nem is csak az olvasás!

   Elsőnek Törőcsik Mari Bérczes Lászlóval írt beszélgetőkönyvét vettem meg. Maga a műfaj is vonzott, a tavalyi Réz Pált nagyon élveztem. Természetesen elsősorban a beszélgető egyéniségétől és mesélnivalójátol függ érdekessége. E szempontból Törőcsik Mari ideális beszélgetőpartner. Rengeteg érdekes dolgot elmesél színésszé válásáról, a korszakról, a színészi alakítás rejtelmeiről. Túl a 80-on és egy kilinikai halálon (ez utóbbira nagyon sűrűn visszatér, látszik, hogy megdöbbentő eseményként élte át  -  de meg lehet érteni! milyen furcsa kifejezés is: "átélte a halálát"...), amikor elérkezett az összegzés ideje, s amikor már minden csak ajándék-ráadás.
   Néhány részletet kijelöltem magamnak, mert a szavak, látszólagos mindennapi egyszerűségük ellenére nekem sokat mondtak, különösen ott, a régi házban, szüntelenül szembesülve a múlt emlékeivel. Ime az egyik:

" Azok, akik közt felnőttem, nincsenek, de általuk lettem az, aki vagyok. Ezért ők élnek, mert bennem élnek. Nem gondolok én mindig rájuk, nem "ápolom emléküket". Ha akarom, ha nem, cipelem őket a halálomig. Mert ők én vagyok."

Nyár van, nyár...

A nagy polisztirén betűk jótékonyan eltakarnak. 

VÁSÁRHELY... 

Mellettem Lucie. Majdnem akkora, mint én.

Az utcán az árnyékot keressük, esetleg a klimatizált boltokat: 40° felett van a mozdulatlanul ránk nehezedő forróság.

Végül néhány hársfa alatt találunk jótékony menedéket és változatos, kiváló minőségű fagylaltokat, néhány liter limonádéval...

Akkor már jó tíz könyvvel lettem gazdagabb a kitűnően ellátott könyvesboltban.

Tegnap értem vissza Párizsból, autóval, szemerkélő esőben, 20°-ban.

Vasárnap jöttünk meg Magyarországról, 12 napos rövid vakáció után. Mikor Ferihegyre értünk, kitört a vihar. Gépünk másfél órás késéssel szállt le: nem kapott a vihar miatt engedélyt. Igy Párizsba is jó 2 órás késéssel indultunk. Mire az Orly-i reptérre értünk volna, az már bezárt: elmúlt 23 óra... A Párizs másik végén fekvő Roissy-ba terelték a gépet, ahol szintén minimális személyzet volt jelen = hosszú sorbanállás az útlevélvizsgálatnál. Szerencsére bőröndjeink az elsők között megjelentek, így félórás taxizás után éjjel 1 óra felé az ágyba zuhanhattunk...

Csak azért írtam le ilyen részletesen a visszautat, hogy érthetőbb legyen, miért vártam 1 napot a gyerekeknél a hazajövetellel: hétfőn alig álltam a lábamon: minden fáradtság sokszorosan kijött rajtam. Tegnap pedig, alighogy hazaértem, fel kellett még töltenem a hűtőt is, egy órányi kis pihenő után.

A nagy forróság ellenére természetesen csak szép emlékeim maradtak! A család melege 40°-on felüli! Nagyon jólesett. Egy volt osztálytársamhoz is sikerült beugrani pár órára, míg a gyerekek az uszodában hűsöltek. Budapestre, Szegedre, Vásárhelyre is elmentem egyszer, a gyerekek többször is. Végül pedig az utazás előestéjén búcsúvacsorára invitáltam az egész családot (9-en jöttünk össze) egy jó kis vendéglőbe. A jövő olyan szeszélyes délibáb...

Most pedig vár a sok olvasnivaló, a könyvek, a blogok. Örömmel fedeztem fel, hogy Éva újra megjelent...

Jövő hétfőn pedig jönnek az unokák 10 napra, kellemes folytatásként.

Pár hét szünet következik

Rodin: "Tél"

   Beállok ezennel én is azok hosszú sorába, akik elköszönnek pár hétre, hogy más égtájra vándoroljanak a nyári vakáció ürügye alatt. Bevallom, olyan kimerült állapotban leledzem, hogy legszívesebben 2 hétre magamra zárnám az ajtót, hogy kényszerpihenőt tarthassak... Semmi sem csábít kevésbé, minthogy autóba üljek holnap reggel és elmenjek 230 km-rel délebbre, onnan repülővel pedig még messzebb. Ha jobb állapotban lennék, most kellemes izgalommal várnám az utazást, a viszontlátást a rokonokkal, a régi házzal... Most azonban arra lenne a legnagyobb szükségem, hogy elfelejtsek minden előttem álló bokros teendőt, és megpróbáljam talpra állítani magam úgy-ahogy.

   Kimerítő hetek állnak mögöttem, nem is megyek bele a részletekbe. Még az eső is nekiállt, hogy a megmaradt pár csepp energiát is kiszívja belőlem!... Nem baj, majdcsak feltöltődik valahogy. A kertnek pedig kell az öntözés.

   Az előbb még egy baráti uzsonnán is voltam, pedig alig bírtam elindulni, de nem akartam lemondani kedves barátnőm meghívását. Hatan jöttünk össze, elvált vagy özvegy nők. A legidősebb 78 éves lesz aug. 2-án. Harmadik éve lesz, hogy férje meghalt. Eleinte nehezen viselte a rászakadt egyedüllétet, de pár hónap óta kivirult! Gondoltuk, megtalálta újra a helyét az élők között. Kiderült, hogy az első szerelme talált rá, jó 60 év után, aki közben szintén megözvegyült. 

   Szinte védekezett, jóváhagyásunkat kereste. Megnyugtattuk: mindannyian nagyon örülünk neki, hogy a sors ilyen szép ajándékkal lepte meg mindkettőjüket öreg napjaikra! Eszembe jutott azonnal a kedves Stali/Kati, milyen boldoggá tette az egymásra találás és mennyire igyekezett engem is meggyőzni, hogy ne csukjam be a kaput a sors előtt...

A jóból is megárt a sok?...

   Micsoda mozgalmas hét megint! Nem is tudom, mit érezzek inkább: örömöt, vagy melankóliát?... Az utóbbi talán a szürke égboltnak is tulajdonítható. Sosem elégedett az ember... Főleg, ha magányos. Időnként kizökkentik a megszokott lassú és szótalan mindennapjaiból, aztán meg arra kényszerül, hogy idomuljon újra a csendhez... Csak úgy hipp-hopp, egyik napról a másikra.

   Hétfőn este baráti vacsorára hívott egy házaspár. Emlékszem, már akkor este lógott az eső lába a kerti apéritif alatt. Öten voltunk, éjfélig tartott a nagy csevegés.

   Kedden már d.u. 2-kor felkerekedtem egy itt élő belga barátnőmmel, hogy elmenjünk a közeli (25 km) Mons nevű városkába, ahol is egy könyvet akartam beszerezni. A szerző jó barátom, a könyve májusban jelent meg, és egyelőre csak Belgiumban kapható. Általában az autápályán 20 perc alatt ott van az ember, de ez a kedd másként alakult: egy kigyulladt teherautó miatt annyira eldugult, lelassult mindhárom sáv, hogy majdnem d.u. 5 óra volt, mire odaértünk. Szerencsére hamarosan egy kis könyvesboltra akadtunk. Majdnem elmentünk előtte, anélkül, hogy észrevettük volna. Amolyan Ali baba kincstárára nyitottunk ajtót. Nemcsak a menyezetig érő polcok roskadoztak a könyvek alatt, hanem az asztalok tetején, sőt, a földön is magas, törékeny könyvoszlopok álltak, alig találtuk meg a keskeny ösvényt a boltosig... Kicsit kétkedve említettem a könyv címét és szerzőjét, de emberünk a legkisebb tétovázás nélkül odalépett az egyik méteres oszlophoz és a közepéből kihúzta a keresett könyvet! (S mégcsak össze sem omlott...)  Megkérdeztem, olvasta-e, ismeri-e valamennyi portékáját? Igen, felelte egyszerűen. Sőt, szerzőnk is személyes jó barátja. Ezen már nem is csodálkoztam.

   A szerda este nagyobb erőfeszítést kívánt tőlem. Hajdani társaságunk hivatalos feloszlatását terveztem, összehívtam az errefelé lakó (50 km-en belül), még elérhető hét tagját, hogy a rendkívüli társulati ülés jegyzőkönyvét aláírhassák, dönthessünk a számlánkon levő pénzről, az iratok sorsáról, valamint a megmaradt folyóiratokról. A hivatalos rész elég gyorsan lezajlott, utána megvendégeltem őket, mint ahogy 1999 óta megszoktuk... Ketten hoztak süteményeket, egyik pezsgőt is, egy másik a feleségét két kislányukkal (egyik 4 éves a másik 3 hónapos)... A régi családias hangulatban telt az idő, az utolsó három vendég éjjel 2 óra felé ment el...

   A csütörtököt pihenésre szántam, de egyik ismerősöm ragaszkodott hozzá, hogy vele ebédeljek: az a gyanúm, hogy a mélabútól féltett... Azzal a feltétellel bocsátott el délután 4 felé, hogy másnap este együtt vacsorázom a megszokott baráti körével... Igy aztán a péntek estét megint házon kívül kellett töltenem, 8 másik vidám nyugdíjas társaságában... 

   Szombat-vasárnap beborít a csend. Ma még egy szót se szóltam...

Elkezdem a meditációt...

...voltam (22)...

   Visszajött a nyár, pár napos lehűlés után, mely egyáltalán nem volt elviselhetetlen, sőt, kifejezetten jólesett a szokatlanul hosszú kánikula után. A napsütés pedig felkorbácsolja az életenergiákat, melyeket néha az esendő test fizikai állapota nehezen tud követni...

   Valahogy nem igazságos ez! Fejünkben, szívünkben 20 éves vágyak feszítik a kereteket, de a felgyorsuló szívdobogás beleszúr a bal oldalunkba, mintegy rendreutasítva a balga 60-70 évest: ébredj a valóságra, a te időd lejárt!... Esetleg, kis jóindulattal: lejáróban van... 

   Ne is vígasztaljatok, nem fog rajtam. Még csak irigy sem vagyok a fiatalságuk friss szépségében pompázó lányokra, fiúkra. Mind szép; csupa feszes, ránctalan bőr, napsütötte test, amelyen sokszor még felesleges zsírpárnák sincsenek! S milyen fürgén tudnak ültükből, fektükből felpattanni!... Lehetséges, hogy én is meg tudtam tenni anno?...

...vagyok (69)...

   Testünk fokozatos leépülése az idő ajándéka: aki korán meghalt, nem öregszik meg. Fékezi vágyainkat, mintegy takaréklángra állítja őket; többnyire magunk körül keressük, megvalósítható, elérhető szinten, akár a polcon a befőttet: nem merünk már létrára mászni...

   Kár, hogy a test bölcsessége, mely a távozás gondolatát igyekszik előkészíteni, hogy lassanként lemondjunk mindenről és minél kevesebb lázadással fogadjuk az elkerülhetetlent, nehezen talál otthonra fejünkben. Ha kisüt a nap, feltámad a tennivágyás, ezer kísértés és újdonság utáni vágy, amitől még olyan élőnek és fiatalnak érezhetjük magunkat! Csakhogy nem bírjuk szusszal, azaz pihegéssel...

   Ezért fogom elkezdeni a meditációt. Meg kell találnom a tibeti lámákhoz méltó megbékélést...