Anyai nagyapám, a kőműves

Évente csak egyszer találkoztunk, a nyári szünet 1-2 hónapját töltöttem a Veszprém megyei falucskában, ahonnan anya "szakadt" az Alföldre, 18 évesen. Ezek a vakációk külön fejezetekre valók, most másik nagyapám alakját próbálom felidézni kísérteteim halványodó emléktárából...

Amennyire apai nagyapám kicsi és fürge, annyira volt szálas termetű a másik ; csak a szemük kékje volt a közös, de megtartották maguknak...

Nagyapám kőműves dinasztia tagja volt. Őseinek egy része, testvérei és azoknak gyerekei, valamint egyik fia és két unokája szintén folytatták a hagyományt. Nem kis dolog volt a kőműves mesterség : ha szegény volt is, de iparos, tudománya feljebb sorolta a szegénység ranglétráján. A ház alaprajzától az utolsó símításokig mindent elvégzett : ács is volt meg tetőfedő, festő és csempéző is; távozása után be lehetett költözni. Saját kis háza is az ő keze munkája volt. Messziről eljártak felfogadni, híres volt igényes munkájáról és szépérzékéről : meg lehetett ismerni az ő általa kikevert színű, kőporral "bepucolt" házakat.

Szálfaegyenes alakját nyilván az egész nap állva végzett munkának köszönhette. Estefelé biciklizett haza kilométerekről, csak később szerelt kis motort a kétkerekű járműre. Mindig ugyanolyan öltözékben láttam : fején simlis sapka, mellény, kék munkanadrág és előtte kőműves-kötény. A malter-cseppek tetőtől talpig beborították : alig bírta őket lemosni este. Kiült a hűsre a kisszékére és jóízűen elszívott egy cigarettát... Illatos és enyhe nyári estéken kiült a "cimentre" a ház előtt és későig tangóharmonikázott a köréje gyűlt szomszédoknak : nem volt még tévé akkoriban...

Volt egy titokzatos kis műhelye a szőlőlugasban, kulcsra zárva minden kíváncsi szem elől. Oda vonult vissza időnként szabad idejében, mert ott senki nem merte zavarni. Már nagyobb voltam, amikor végre bepillantást nyerhettem a házikóba. A fal melletti heverő a délutáni alvásra szolgált, de a kis ablaknál álló asztalka titokzatos műszereket rejtett : nagyapám értett az órásmesterséghez is! De ezzel még nem merült ki a tudománya : a téli hónapokban, melyek a kőművest szobafogságra ítélték, a falu cipőit is ő javította, sőt, teljesen felszerelt borbélyműhelye is volt! A szükség ezermesterségre vitte a tehetségesebb embereket és néha elgondolkodom, más lehetőségek mellett milyen lett volna pályájának íve?...