Boszorkányos históriák ringatták a gyerekkoromat

   Sokáig volt tehenünk is. Nagynyám megbízatása volt a fejés, antik paraszti tudomány. Máig előttem van a kép, amint biztos mozdulattal elhelyezi a fejőszéket és térde közé fogja a tejes vödröt. Homlokát a tehén oldalának támasztja és hozzáértő, takarékos kézjárása nyomán hamarosan habzó langyos tejjel telik meg a vödör, a tehén megkönnyebült szusszanása kíséretében. Néhány szomszéd átjár a tej egy részéért, de nekünk is marad elég, tejfölnek, túrónak, aludttejnek.

   Van a szomszédok közt egy öregasszony, akiről nagyanyám biztosra menően feltételezte, hogy boszorkányos praktikákkal képes a tehenet "mögrontani". Ezért mindenáron meg akarta akadályozni, hogy a szomszédasszony átlépje az istálló küszöbét, konyha felé tessékelve az istálló felé igyekvő öregasszonyt...

   Egy este, gyorsabb volt a szomszédasszony és sikerült becsúsztatnia a cipője orrát az istállóajtó résén. A tehén azonnal görcsös fájdalmak árán tudott csak néhány véres cseppet kipréselni, amit nagynyám gondosan egy kis vályúban fogott fel. Hajnalban az istálló küszöbére helyezte az edényt és balta fokával verte egy ideig.

   A tehén meggyógyult szinte rögtön, de a szomszédasszony nem jelentkezett többé tejért. Nagyanyám átnézett hozzá és nem is csalódott a gyanújában : az öregasszony kékre-zöldre verve feküdt a dunyhák között ! Mondanom se kell, hogy minden, a tejre mért baltacsapás őt érte... Hat-hét évesen szemtanúja voltam az esetnek, és máig sem találtam tudományos magyarázatát...