(...) A fal mellé húzódva fitos orrocska suhant el, hajkoronája csudásan sifonírozott, a mosolya style Eugénie. Bögyösen közeledett egy különben sovány kis asszony, a megjelenése madárszerű, pihés bajusza alig látszik, s valahogy az egész lényében mindenestől igen fehér és igen rózsaszínű. A fejjel magasabb hölgy sötétzöld bársonyruhában bukkant föl kékrókát utánzó boával, mely hol fedte, hol kitárta a mély kivágás "kirakatát". Magasra tartott hajlott orrához finom kis száj tartozott, feltűnően hosszú nyak és kar. Mellette feszített (vagy hozzá is tartozott?) egy telivér fekete szakállas, fekete bajuszos férfi, husznöt vagy ötvenéves, mint a varjak, akikre talán a leginkább emlékeztetett. Aztán egy vastag kicsi mama, orientális típus, érdes, savanykás vonással a szája fölött. Aki megállt egy pillanatra mellettem, és a Fekete Kutyára is vetett mosolyt, csupa csont - csupa vékony csont - fiatalember volt, szépen frizírozott selymes szőke bajusszal, a mosolya selypes, mint aki hallgatva is selypít. Egy tizennégy éves kamasz vonásait mintha viaszból mintázták volna, s ahogy lépkedett, abban is holdas álmatagság volt, el-elfeledkezett róla, hogy sétál, s ilyenkor szelíden a többiek sodorták magukkal. (...)
Valahogy így. Emlékezet szerint. És nyilván nem pontosan, csak megbízhatóan. (...)
Mészöly Miklós : Merre a csillag jár?
(Jelenkor Kiadó, Pécs - Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1997)
Mit lehetne hozzátenni? A szövegrészlet magáért beszél. A leírásoktól manapság menekül a száguldó sebességű minimalista krimikhez szokott olvasó; hát még aki el is felejt olvasni, szemét a képernyőre révesztve?... Pedig ha a nyelvet nem ápoljuk, elsorvad, mint minden és mindenki, amiről és akiről elfelejtkezünk... Pedig milyen gazdag csodákra képes...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése