Meghalt kedden hajdani legkedvesebb tanárom, aki gimnáziumi éveim alatt az oroszt tanította tagozatos osztályunkban, heti 5 órában. 81 éves volt. Az érettségi óta (1966) nem találkoztunk.
A Neten számos megemlékezést olvastam, mióta felröppent halálának híre. Volt tanítványai csodálattal, tisztelettel emlékeznek meg róla. Némi lelkiismeretfurdalással úgy éreztem, hogy nekem is csatlakoznom kell az emlékezőkhöz.
Évtizedekig elvesztettük egymást szem elől. Ő hűséges maradt szeretett városához, gyökereihez, melyek igen fontosak voltak számára, ugyanakkor nem akadályozták meg, hogy óriási műveltsége, szellemi nyitottsága bejárassa vele a világot.
2006-07 körül egy osztálytalálkozó után (amire szintén nem tudtam elmenni) az egyik volt osztálytársam írt egy e-mail-t, hogy F. szeretné, ha hírt adnék magamról. Hozzátette, hogy én voltam "a legtehetségesebb tanítváya idegen nyelvből." Ez az üzenet villámként felidézte bennem a gimnáziumi éveket, az orosz órákat, amikor is gyakran kaptam ugyan külön feladatot tőle, de ekkora dicséretről nem is álmodtam! Ő mindig nagyon tartózkodóan bánt az elismeréssel és én is viszolyogtam a bizalmaskodó, hátbaveregető tanár-diák kapcsolattól. Piedesztálra állítottam kedves tanáraimat, csodálnom kellett őket, s ha egyszer netán leszálltak a piedesztálról, végleges nagy csalódást okoztak...
Hónapokig vártam a válasszal, majd egy 4 oldalas levélben összefoglaltam az eltelt 40 év történetét, 2007. augusztusában. Ekkor kezdődött pár évig tartó értékes, tartalmas levelezésünk, 3 évig papíron, kézzel írva (aki ismeri F. kézírását, tudja, milyen munka volt elolvasni!), majd e-mail-ekben folyatatódott . Az idén március végén kaptam az utolsót.
Személyesen nem találkoztunk az eltelt 50 év alatt, s ezért van bennem lelkiismeretfurdalás. Tavaly ugyan sikerült elmennem a május végi osztálytalálkozóra, de akkor ő mondta le az utolsó pillanatban, családi okokból. Az idei, 50 évesre meg én nem tudtam elmenni... Maradt volna még egy alkalom, idén augusztusban, de nem használtam ki a rendkívül megterhelt két hetünk miatt... Sajnálom.
Újraolvasom levelezésünk vastag kötegét (az enyémek másolata is megvan). 4 és 10 oldal között ingadozott a levelek hossza, rendkívüli kíváncsisága mindenre kiterjedt: irodalomra, politikára, az életre általában, az írás, fordítás csapdáira s elengedhetetlen örömeire... Olykor az volt az érzésem, hogy még mindig a kis gimnazista tanítványt látja bennem, s ezért tanárosan megdorgált néha. Persze, a hatvanegynéhány éves nagymama tudott már védekezni. Máskor meg furcsa volt kései elismerése, hiszen diákként nem szoktatott hozzá. Ugyanakkor tőle mindig nagy biztatásként vettem, és hálás vagyok érte. Késő...
Többször is beszélt az öregedésről, a halálról. Adyt idézte két levelében is:
"Szép, nagy, komoly, altatlan álom,
Jó barát legyen a halálom."
Ehhez írt parafrázisát íróasztalán őrizte, szem előtt:
"Életben tart engem egy Álom:
Könnyű lesz majd a halálom.
Így is történt.
Személyesen nem találkoztunk az eltelt 50 év alatt, s ezért van bennem lelkiismeretfurdalás. Tavaly ugyan sikerült elmennem a május végi osztálytalálkozóra, de akkor ő mondta le az utolsó pillanatban, családi okokból. Az idei, 50 évesre meg én nem tudtam elmenni... Maradt volna még egy alkalom, idén augusztusban, de nem használtam ki a rendkívül megterhelt két hetünk miatt... Sajnálom.
Újraolvasom levelezésünk vastag kötegét (az enyémek másolata is megvan). 4 és 10 oldal között ingadozott a levelek hossza, rendkívüli kíváncsisága mindenre kiterjedt: irodalomra, politikára, az életre általában, az írás, fordítás csapdáira s elengedhetetlen örömeire... Olykor az volt az érzésem, hogy még mindig a kis gimnazista tanítványt látja bennem, s ezért tanárosan megdorgált néha. Persze, a hatvanegynéhány éves nagymama tudott már védekezni. Máskor meg furcsa volt kései elismerése, hiszen diákként nem szoktatott hozzá. Ugyanakkor tőle mindig nagy biztatásként vettem, és hálás vagyok érte. Késő...
Többször is beszélt az öregedésről, a halálról. Adyt idézte két levelében is:
"Szép, nagy, komoly, altatlan álom,
Jó barát legyen a halálom."
Ehhez írt parafrázisát íróasztalán őrizte, szem előtt:
"Életben tart engem egy Álom:
Könnyű lesz majd a halálom.
Így is történt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése