Jelen...

   "Nem sok hasznunk van belőle, ha sorsunkon töprengünk.  Az igazi filozófia talán egyszerűen abban áll, hogy oly nyugodt derűvel ballagjunk át az életen, mint a vágóhídra vezető ösvényen legelésző állat..."  azaz eredetiben: "On ne gagne pas beaucoup à trop réfléchir sur sa destinée. La vraie philosophie consiste peut-être à traverser la vie avec la sérénité tranquille de l'animal broutant l'herbe du sentier qui le mène à l'abattoir."  

(Gustave Le Bon, 1841-1931, orvos, antropológus  Ford. tőlem)

   Van benne valami... ha nem is osztom teljesen Gustave véleményét. Ahelyett, hogy gondolkodnánk az életünkön, jobban tesszük, ha éljük azt. Teljességgel. A pillanatot, a jelent. Minden valamirevaló guru ezt tanácsolja: ne merüljünk el a múltbeli hiányosságaink, mulasztásaink feletti sajnálkozásba, ne töltsük drága időnket jövendő fellegváraink építgetésével sem. Az előbbin változtatni úgysem tudunk, az utóbbi pedig bizonytalan.

   A célok? Kellenek mégis. Hogy megkapaszkodjunk bennük, hogy üzemanyagként szolgáljanak itt-ott kimerülőben levő motorunkba. Hogy reggelente derűsebben dobjon ki az ágy, mert vár ránk valami lelkesítő tennivaló. Amiről még badar naívsággal azt is elképzeljük, hogy nemcsak számunkra lesz valami értelme, haszna, hanem esetleg másnak is jut belőle egy-két csepp öröm.