Függönyös hét

  
     Ismét vége egy hétnek.

   Menyem apja, Daniel hétfőtől csütörtökig minden délelőtt eljött, hogy a karnisok kicserélésének a végére járjon.

   Első hallásra nem tűnik bonyolultnak a művelet. Pedig az lett belőle.
   Még májusban elhatároztam, hogy kicserélem a két, egyenként 3m hosszú függönyt, mert a többszöri mosás ellenére is elszürkültek a több, mint tíz évi használat alatt. Helyette pedig egyúttal hófehér átátszó könnyű lenvászonból csináltatok. Amikor a boltból eljöttek méretet venni, kiderült, hogy a hosszú rudat tartó kampók kilazultak és leeséssel fenyegetnek. A fenyegetésből pedig nagy lyuk lett, az öklöm belefért.
   Az egy hetes várakozás alatt volt időm kimosni és kivasalni mind a négy, szintén 3m hosszú  sötétítő függönyt, melyek a rolók mellett különben inkább dísznek, mint sötétítőnek rendeltettek. 

   Az öreg ház falát meg kellett erősíteni, mielőtt új tartókat szereltünk volna fel. Mivel a járókelők közvetlenül az ablakok alatt közlekednek, egy hétig függöny nélkül, leengedett rolók mellett lézengtem, ha nem akartam kirakatban találni magamat!

   Daniel nagy barkácsoló, nem akarta, hogy pénzt adjak ki a műveletre. Lassan, nagyon megfontoltan, előrelátóan dolgozik. Felhozta a pincéből a hosszú létrát, ami nem könnyű művelet már maga sem, mert a pincelejáró alacsony és a fordulót nehéz vele bevenni... Utána nagyon sokszor megtette le és fel a létra hosszát, hogy elérje a 3m20 belmagasságot (amit azelőtt magam is sokszor elvégeztem) a különböző szerszámokkal, fúróval, miegyébbel. Fáradhatatlanul. S mindezt csupán családi szolidaritásból, szimpátiából, szolgálatkészségből. 

   
   
   Hát ilyenek is ezek a franciák... 
   Ahogyan a magyarok is.