5 perc fecsegés

    "Megint esett egy keveset az éjjel"  -  nyugtázom magamban a terasz piros asztalán az alig észrevehető, már száradó kis víztócsát. Akkor nem véletlenül éreztem az éjjel 2 óra tájban belopakodó esőillatot a kert felől, immár második éjjel... Ideálisan éppen így képzelem a tavaszt, de még a nyarat is : nappal gyönyörű napos idő, éjszaka pedig időnként frissítő, áztató eső, hogy a növényzet is meg legyen elégedve... S reggel, amikor kávéscsészével a kezemben kilépek a teraszra, élvezhessem a felém áramló, virágillattal terhes friss esőszagot!

   Most pedig, a józan ész parancsával ellentétben  -  melyet olyan ellenállhatatlan, bevallhatatlan titkos vággyal szeretek kihívni!  -  itt pötyögök a gépen, ahelyett hogy sürgősen felmennék a fürdőszobába és onnan a boltba, hogy megvegyem a ma esti, mintegy 20 személyes társulati gyűlést követő vacsorához a friss kenyeret és elkészítsek egy süteményt (szerencsére nem egyedül rajtam nyugszik a menű)! De rám jött az írhatnék, ahogy egyik kedves ismerősöm kifejezte. Igaz, hogy gyakran van rajtam, bár többnyire igyekszem megtartóztatni magam, nehogy túlságosan "felhíguljon" az ihlet! 

   Most pedig még a mai elengedhetetlen feladataimat is veszélybe sodortam 5 perc fecsegésért, mert annyira szerettem volna kifejezni pár szóval, milyen jólesett a kis víztócsa látványa a teraszon, az éjjeli friss esőillat futó emléke és a szép idő ígérete a mai napra...