Év eleji hangulat

    Úgy kezdődik számomra ez az új év, mint akit arra kényszerítenek, hogy gúzsba kötve táncoljon... Sok minden összejött ennek érdekében : a második operációt megelőző stressz (reggel 7-re voltam behíva a kórházba, 2 óra alvás után, fél 6-kor keltem); a szemembe csöpögtető nő napi háromszori megjelenése; a napközbeni -4° -5°, melyet  -  a jéghideg szelet hozzátéve  -  állítólag -15° -17°-nak érzékelünk; a városházáról postaládánkba érkezett levélke, mely újabb felfordulást, gödrök kiásását, a parkolás lehetetlenségét rebesgeti számunkra az utcában, ezúttal április végéig. Ha valaki igazi gondok között őrlődve olvassa ezt a listát (nincs benne minden!), kinevet, esetleg bosszúsan a fejét csóválja : "Jódolgában nincs más baja!" Igaza van, ennél sokkal nagyobb bajom is volt már. Csak hát, a mérleg másik serpenyője nincs vele egyensúlyban...

   Szerepe van ebben az állandó fáradtságérzetemnek is, amiért szintén csak magamat okolhatom. G. halála óta képtelen vagyok idejekorán lefeküdni, éjjel 2-3 óra tájban még "gyüszmékölök" (ahogy alföldi nagyszüleim mondanák) a nappaliban, csak hogy elodázzam a lefekvést... Fiam már rég felment a szobájába, mert másnap 7 előtt kel. Mióta itt van (november eleje óta) olyan jól alszom, mint a biztonságérzettől békésen szuszogó kisbaba, csak a lefekvéssel van baj. Ráadásul  fél 8 felé kibújok az ágyból, hogy még láthassam egy kicsit a fiamat, mert este 8 előtt nemigen ér haza. Péntek este azonnal autóba ül, vacsora nélkül, mihelyt a munkából megjön, hogy mielőbb láthassa a családját (250 km), amit teljesen megértek. Szombat-vasárnap reggel se hozhatom ba az alváshiányt, mert reggel 8 előtt jön az első cseppeket adagoló nő, legalább 2 hétig, azután már én veszem át a dolgát a hónap végéig. 

   Nem akartam pedig "nyavalygással" kezdeni az évet!... Talán annak tudható be, hogy koraősz óta alig láttuk a napot. Helyette az állandó eső hullott ránk hónapok óta, s ha meg is állt néha, a felhők ritkán szakadtak fel.

   Tegnapelőtt megpillantottam az első virágot a kamélián a sokszáz bimbó között. A langyos tél csalogatta elő. Attól tartok, hogy a mostani vagy még későbbi fagyoktól mind lehull.

...ma besütött ránk pár percre...

a kamélia első virágai -5 fokban

 

Mágikus gondolatok

    Érdekes módon, minél messzebbre  érnek ismerőseim (s velük jómagam is) a korban, annál előbbre kerül jókívánságaik listáján az "egészség" szó. Akárcsak az enyémen. Gondolom, nem véletlenül. Megkísérlem felidézni, mivel is kezdődött hajdanában az a bizonyos lista?... Mit is kívántunk boldogult fiatalságunk idején az első helyen? "Boldogságot, szerencsét". Az egészség többnyire adott volt, eszünkbe se jutott. Később "Bort, búzát, békességet", sikereket a munkában. A "jó egészség" hatvan után került első helyre. S lassanként szinte megelégszünk vele, hiszen elsődleges feltétellé vált. Ha nincs meg, a többit is "mögöheti az avas", ahogy nagyanyám mondta valaha...

   Napok óta csak a boldog új év utáni sóvárgás kering a Neten. Kívánjuk minden erőnkkel másoknak, magunknak is, de mintha csak a mágikus gondolat reményének engedelmeskednénk vele : hatalmát tekintve már nemigen vannak illúzióink. Azért úgy vagyunk vele, mint apám a miatyánkkal, melyet félhangon mormolt barátja koporsója mögött ballagva. Mivel templomba nem járt, meglepetten feltettem a kérdést: "Hát te még emlékszel rá?" "Sose lehet tudni...", felelte antik bölcsességgel.

   

   Ez az epizód mindig emlékezetembe villan, amikor magam is tiszta szívből megfogalmazom jókívánságaimat. Hátha mégis... sose lehet tudni... Egyúttal alkalom arra, hogy jelezzem mindazoknak, akikhez szólnak, mennyire kedvesek, fontosak nekem, legyenek családtagok, közeli barátok, távolabbi, esetleg virtuális ismerősök. Valamennyien felélesztettek bennem egy-egy (sőt, több) kitörölhetetlen érzést, emléket, melyektől könnyebb, elviselhetőbb lesz az élet.  

Kendőzetlen szimbólum

    Két hét telt el, mióta nem írtam a blogomra. Közben "javítóban" volt a bal szemem, december 7-én. Az operáció óta csöppen bele öt, majd pár nap múlva három féle gyógyszer naponta többször. Mire a végére járok az utókezelésnek, kezdhetem előlről a jobb szememmel, január 4-én. Annyit máris érzek, hogy jobban látok az újjal, pedig eleinte "fátyolosabb" volt, mint a másik.

  

 A műtéten magán már sokan átestek. Nem fogok tehát világrengető bátorságommal dicsekedni. Kb. 20 percig tartott, fájdalmat nem éreztem. Kaptam utána egy kis reggelit, csésze kávét és két szelet kenyeret kis kocka vajjal. Hamarosan telefonáltam menyem apjának, aki elvitt hozzájuk ebédre. Igaz, nem voltam túl elegáns látvány, de Palmyre kb. egy hónapja esett át mindkét műtéten, ismerte a programot. Estefelé jött egy ápolónő, hogy kicserélje a kötést és elkezdje a napi háromszori csepegtetést.

   Bevallom, még aznap este leültem a számítógép és a TV elé... Igaz, eleinte mértékkel. Nem is olyan egyszerű félszemmel olvasni... De még szelfit készíteni sem! Másnap felhívtak a kórházból, hogy minden rendben van-e. Rendben volt.

 

   Most meg már, jó két hét elteltével nyakig vagyunk a karácsonyi készülődésben. A gyerekek nagy terhet vettek le a vállamról, átvállalva a karácsony két napjának megszervezését, náluk! Rá kellett döbbennem, Agnès szüleivel együtt, hogy átléptük  az öregedés újabb lépcsőfokát : a papa augusztus végén enyhébb agyvérzésel került kórházba, a mama szemműtétjét újabb szembetegség felbukkanása súlyosbítja, az én látási problémáim is megoldásra várnak : enyhén szólva nem vagyunk pillanatnyilag (?) a dinamikus, utazgatós nagyszülők mintaképei, mint még egy-két évvel ezelőtt ! Valószínű, hogy a továbbiakban át kell programoznunk terveinket.

   Most azonban a közelgő viszontlátások járnak a fejemben. Gyűjtögetem az ajándékokat, majd mindennap szétnézek a városban; ma még a fodrászhoz is eljutottam. Sőt, beszereztem kis karácsonyfámat is, melyről igazán elmondhatom, hogy szimbólikus ereje van! Jobban mondva az egész nem más, mint egy mezítelen szimbólum!... 

Boldog Karácsonyt kívánok szeretettel Mindnyájatoknak !

Mazsolás csiga

    Most jöttem meg a kenyérboltból, ahová kb. 2 éve járok, bár a sarkon, nem egészen száz méterre tőlem, még mindig létezik az a pék, akiről annak idején írtam (ő volt az, aki nyugdíjba menetele alkalmából írásbeli meghívót küldött minden hűséges vásárlójának egy búcsú délutánra. Egymásnak adtuk a kilincset...) Igaz, hogy csak a bolt a régi, az új pék kenyere nem vált be nálam. Többszöri próbálkozás után inkább elmegyek a szomszéd városkába, mely érinti a miénket  -  mondhatni az utcánk közös, csak el kell autózni a végéig  -  kb. 3 km-re tőlem. Szívélyesek, a választék bőséges és változatos, mindig friss (reggel 6-tól este 8-ig vannak nyitva megállás nélkül), sokféle kenyér, baguette, sütemények, pizzák stb. között lehet válogatni. S még harmadnapra se szárad ki a kenyér! Pedig nekem a 25 dekás majdnem a hét végéig eltart...

   Megszántam magam egy péksütemény erejéig, pedig ritkán fordul elő velem, a cukorszintemet is kordában kell tartani. Most viszont állandóan lelki szemeim előtt rebeg a naptár, s benne december 7-e, a szemműtétem napja... Eddig nagyvonalúan eltereltem róla a figyelmemet, mondván, hogy még messze van, ráérek izgulni. Most meg rohamosan közeledik, s annyi mindent meg kell szerveznem : ki visz majd a kórházba és vissza, a pontos időt csak előző nap fogják megtelefonálni. Előtte viszont még el kell mennem kezelőorvosomhoz az állandóan szedett gyógyszereimet felíratni, mert a gyógyszerész csak megelőlegezte őket, kifogytam a receptekből... Egy ápolónőt is fel kell kérnem, hogy naponta többször nézzen el hozzám az utóápolásra, a 3-4 féle gyógyszer szemembe csepegtetésére, legalább az első napokban... Arról nem beszélve, hogy előre kell bevásárolnom, mert vezetni se fogok fél szemmel egy ideig. Leginkább viszont azon töprengek, mit fogok csinálni egész nap olvasás, írás nélkül?...

Egy hét telt el az előző fotó óta...

... és kis japán juharom teljesen levetkőzött! Piros levelei lábánál hevernek, csodálkozom rajta, hogy nem fázik, pedig nappal is 3-4° körül van. Ez az ára a napsütésnek a több hetes esős idő után, mialatt az ember életkedve a zoknijába szorult (egy szemléletes francia kifejezés szerint - "avoir le moral dans les chaussettes"), hisz ennél alacsonyabbra már nem is ereszkedhetne!... A tegnapi nap végig hidegkék ég alatt, de ragyogó napsütésben telt el, bizonyítva, hogy a nap néha hidegen is tud sütni.

teljesen levetkezett...

   Tegnap kicsiben - és kettecskén - megünnepeltük fiam születésnapját, kívánságára gofrisütéssel. Csütörtök estére menyem szüleit is meghívom vacsorára, fiam megpróbál majd munkahelyéről fél nyolc körül elszabadulni. Sajnos, legközelebbi kis családja nem csatlakozhat hozzánk karácsonyig a távolság miatt, François viszont hétvégenként hazamegy autóval. Nehéz a kétlaki élet mindegyiküknek, én is nagyon együttérzek velük, pedig örülhetnék (és örülök is), hogy kicsit többet látom a fiamat, de ő most már családjához tartozik elsősorban és ez így van rendjén.

   Ez a hét nagyobb erőbefektetést kíván tőlem, ami tegnap már éreztette is hatását egy jó tartós hátfájással. Hétfőn ugyan kellemes ebéd meghívással kezdődött a hét Martine barátnőm kezdeményezésére. Mivel szemeim egyre jobban várják a műtétet, Anne hűségesen magára vállalja a szállítást vidékre (a városban még úgy-ahogy eligazodok az autóval, főleg nappal, annál is inkább, mert nem szeretnék mindig másra szorulni, még akkor is, ha barátaim rendkívül kedvesek és szolgálakészek!). Ma el kell készítenem a holnapi sütemény ("omelette norvégienne") alapját, bevásárolni egy-két elmaradt dolgot. Este 6-kor Muriel barátnőm könyvbemutóján veszek részt. Azért hívott meg a szerző, mert a regény borítóján egy rajzom szerepel, és szeretné, ha én is közreműködnék... Péntek este pedig hosszabb társulati gyűlésen veszek részt. Ennyit az említett "nagyobb erőbefektetésről"... Ezzel el is érkeztünk a nem kevésbé zsúfolt decemberbe (szemműtét, ajándékvásárlások, ünnepi forgalom és előkészületek, képeslapok készítése és megírása, legalább két társulati gyűlés, nomeg a Szilveszter és a január elején esedékes jobb szemem...)

   Utólag sajnálom, hogy ilyen hosszasan untattalak benneteket ezzel a "leltárral", csupán azt szerettem volna érzékeltetni, miért fog el máris enyhe pánik...

   

Helyzetjelentés - magamnak, mindenkinek, aki elolvassa...

    13° van kinn! Igaz, hogy az ég szürke, nedves, de japán juharom nagyon jól érzi magát az enyhe nedvességben. Sőt, a nagy nyári kánikula alatt megfakult levelei tűzpirosan világítanak! Nehéz a növények élete ebben a változó éghajlatban, azt se tudják, milyen hívásnak, ingernek engedelmeskedjenek. Akárcsak mi, emberek.

   Mióta fiam nálam tölti a hét 5 napját, ugyancsak megváltozott az életritmusom. Nem is bánom, hiszen hosszabbak lettek a napjaim, de az éjszakáim is sokkal nyugodtabbak, szinte fel sem ébredek reggel 7-ig! Hiába mondja, hogy aludjak nyugodtan, felesleges felkelnem, amikor lépteit meghallom a lépcsőn : hát hogyne kelnék fel, hogy a reggeli kávét legalább vele fogyasszam el, hiszen legjobb esetben este 8-9 előtt nem ér haza! Végül csak szombat reggel utazott el, mert a péntek esti vonatközlekedés duplájára növeli az utazás idejét, sok átszállással. Inkább meghívott kedvenc vendéglőmbe vacsorára, miközben a közeli városháza fölött látványos tüzijátékkal ünnepelték a városháza restauralásának befejezését. Több év kellett, hogy a Carpeaux (városunk szülötte, akárcsak Watteau) szobraival díszített homlokzat  eredeti szépségében legyen újra látható. A polgármester nagyon dinamikus, sokat tesz a város régi fényének feltámasztásáért, de a modernizálás se idegen tőle. Már a második (6 éves) mandátumának a vége felé közeledik.

   Tegnap, szombaton vacsorára készültem : egyik kedves barátnőm 8 személyt hívott meg, s vele együtt 9-en ültünk az asztala körül. Egy részüket csak felszínesen ismertem, de az este folyamán kialakult szokásos élénk társalgás lehetővé tette, hogy mindenkivel bővebben megismerkedhessek, a régiekkel pedig elmélyíthessük a kapcsolatot. Igy aztán órákig élvezhettem egyik legkedvesebb elfoglaltságomat, a társalgást, amit a franciák amúgy is szinte a tökélyre vittek. Felajánlottam, hogy készítek egy óriás adag gyümölcs-salátát desszert gyanánt, hogy könnyítsek barátnőm terhein, amit ő szívesen el is fogadott. Volt, aki a sajtos tálat hozta, mások a finom borokat. Sokszor történik ilyen közös, felajánlásos alapon a meghívás, marad így is elég tennivaló a házigazdára. 

   Hát ilyenformán telnek őszi napjaim. Hamarosan itt lesz bal szemem műtétje, a hagyományos újévi lapok készítése, nem beszélve a karácsonyi ajándékokról. Nem unatkozunk. Szerencsére.

alig van még alatta lehullott levél....

Őszi hangulatban

    8° körül van napközben... Arra gondolok, hogy néha januárban a dupláját éri el... Sokat esik az eső, óriási fekete felhők öntik magukból ránk a vizet, majd továbbállnak. Nem messze tőlünk, másfél méteres víz áll egyes településeken s már napok óta gyertyával világítanak, akik nem akartak kiköltözni. A múlt héten 160-200 km-es sebességű szélvihar söpört végig az Óceán partvidékén (főleg Bretagne szenvedte meg), fák dőltek ki, vezetékek rongálódtak meg. Mire hozzánk elért, már 120 km-esre csillapodott. Azért nagyon rázta éjjel a redőnyöket.

   A gyerekeket vártam a hét végére. Egybevontunk 4 születésnapot is, mert nem volt alkalmunk augusztus közepe óta összejönni. Menyem és a két unoka már vasárnap délelőtt visszament, fiam itt maradt nálam kb. fél évre (kivéve a hétvégeket). Elhagyta ugyanis 23 év után az ügyvédi pályát és átköltözött a korlát másik oldalára, a bírói székbe. Most kezdi a fél éves gyakorlatot : az itteni bíróságot választotta, összekötve a kellemeset a hasznossal. Visszajött a gyerekkori házba a hét 5 napjára, a másik kettőre pedig siet haza kis családjához. Közben büszkélkedek Lucie unokámmal, aki egyedül vitte haza anyját, húgát és a kutyust a forgalmas, esőáztatta autópályán. A 18. évét még csak márciusban tölti be, de kísérővel (a család felnőtt tagjaival) le kell vezetnie kb ezer km-t (miután elméletből már levizsgázott), utána a gyakorlatit is leteheti. Jogosítványt 18 évesen kaphat. Mindig meglep, hogy milyen gyorsan felnőttek az unokák  -  és mi milyen hamar megöregedtünk!...

   Ma reggel lefényképeztem a kertet a konyhaablakból. A levelek hullóban, de még  kapaszkodnak az ágon. Pár árva rózsa is megpróbál ellenállni. Nedves a szűkmarkú fény.