Ritmus

Pierre Alechinsky

    Vissza kell térnem legalább a heti egy bejegyzéshez. Elsősorban magam miatt: ez a fegyelmezett ritmus a mindennapjaimnak ad keretet, az írás lehetővé teszi, hogy magam mögött hagyjam egy időre életem új ritmusát, kötelező és kellemetlen velejáróit és egy időre majdnem "normálisnak" érezzem magam. Mint azelőtt. Amikor még nem voltam ilyen felemás... "

   Amazon", mondta az orvosom, aki nyilván vonzóbb színben próbálta előttem feltüntetni ezzel a mitológiai utalással mindazt, ami rám várt.

  A szomszéd utca platánjai levetkőztek a hideg novemberi szélben. Látszik fekete, csupasz csontvázuk, melyet tavasztől őszig eltakarnak a nagy zöld levelek. 

   A kórházban ma a tükör elé kellett állnom az ápolónők unszolására (minden második nap bejártam kötözésre). Azt mondták, jobb, ha az ő társaságukban történik az első szembesülés. Eddig szívósan ellenálltam, de egyszer úgyis meg kell tenni ezt a lépést is az új helyzet elfogadása felé... 

   Fel kell venni a harcot a betegség ellen, mondták. Azt válaszoltam, hogy ismerve békés természetemet, az effajta nehéz próbákon sosem voltam képes frontálisan támadni. Másokért könnyebben kiálltam, mint saját magamért. Amikor a rák megtámadott  -   pár éve immár  -  elfogadtam a jelenlétét, s a harc helyett az ellenállást választottam. Választás volt-e valójában? Inkább rámerőltette magát. A ring nem az én pályám.

   Próbálom a betegséget megszelídíteni, hogy ne legyen olyan kemény és agresszív, s jószántából költözzön el. Az írás, a rajzolás, a beszélgetések mind ebben kívánnak segíteni.